Miskolc
Grúz siker a 19. CineFesten
Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a neves finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című alkotásának ítélte a zsűri.
Hamarosan kezdődik az Ars Sacra Fesztivál
A tizenhetedik őszi összművészeti fesztivál ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből, nagy magyar művészek, nagyreményű fiatal tehetségek, híres alkotóink, szerzőink, költőink lélekemelő műveivel.
Keresd a békét! mottóval rendezik meg az idei Ars Sacra Fesztivált
Több mint 420 koncerttel, kiállítással, sétával, irodalmi esttel, színházi előadással, filmvetítéssel és egyéb, ingyenes programmal várja a közönséget 88 településen szeptember 16. és 24. között az 17. Ars Sacra Fesztivál, amelynek idei mottója: Keresd a békét!
Vendégek és közönségtalálkozók a CineFesten
A miskolci filmfesztivál vendégei között lesznek legendás alkotók – Jean-Marc Barr, Almási Tamás, Gulyás Gyula – és fiatal visszatérők – Reisz Gábor, Tóth Barnabás, Szakonyi Noémi Veronika – egyaránt.
A CineFesten debütál a Szarajevóban díjazott Libertate’89 – Nagyszeben
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szeptember 3-án debütál hazánkban Tudor Giurgiu magyar koprodukcióban készült, a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája.
A Cirkusztestvérek a CineFest versenyprogramjában
A Cirkusztestvérek című egész estés dokumentumfilm premierje a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs versenyprogramjában lesz 2023. szeptember 3‑án, vasárnap 18.30‑kor a Művészetek Háza Zukor termében, a vetítést követő közönségtalálkozón a film több alkotója is részt vesz.
Egy látássérült lufiárus történetével tér vissza Králl Kevin a CineFestre
A szeptember 1. és 9. között zajló Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál frissen indított CineFest Social szekciójában mutatják be Králl Kevin Ha egy kék lufi lennél című dokumentumfilmjét. A 2021-es Roma Kép egyik díjazott rendezője ezúttal egy látássérült férfi mindennapjait mutatja meg.
Megújul a József Attila Fiókkönyvtár Miskolcon
Miskolc önkormányzata 236,25 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból korszerűsítést hajt végre a József Attila Fiókkönyvtárban.
Nemzetközi versenyfilmek is helyet kapnak a miskolci CineFest programjában
17 nemzetközi versenyfilm, köztük a cannes-i, a velencei, a Sundance, a berlini és a Karlovy Vary-i fesztiválon vetített alkotások, valamint egy magyar film világpremierje is szerepel a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programjában, amelyet szeptember 1. és 9. között rendeznek meg.
A titok neve: Műút – Sikertörténet és viharfellegek
„Levezethető-e” a Műút Miskolcból? Fontos-e, hogy Miskolcon szerkesztik, vagy ez akár egy űrállomáson is történhetne? Az aranycsinálás receptjéről Borkuti Lászlót, az önkormányzat kulturális tanácsnokát, Jenei László főszerkesztőt és Kőrizs Imrét, a szépírásrovat szerkesztőjét kérdeztük.
„Nem jellemző az ipari múlt büszke felvállalása” – Kapusi Krisztián várostörténész a népek miskolci olvasztótégelyéről
Krisztiánt nagyfokú realitásérzék, tárgyszerűség jellemzi, és rosszallóan beszél az olyan lokálpatriótákról, akik lírával pótolják a tartalmat. De amikor azok csoportjának tagjaként említi magát, „akik itt maradtunk”, abból nem lehet nem kiérezni a Miskolc iránti engesztelhetetlen ragaszkodást.
„Nem nehéz, nem szürke” – Zemlényi Attila költő a közös miskolci sorsról
Soha senkit nem bosszantottam még annyira fel a kérdéseimmel, mint Zemlényi Attilát. Az interjúra csak két részletben adatott lehetőség, és mindvégig bizonytalan volt, lesz-e belőle végül is valami. Most, hogy leírva látom, mégis úgy érzem: érdemes volt megküzdeni érte.
„A színház lelkéről beszélek” – Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója kétszáz év tanulságairól
Érezhető, hogy szeret és igazán akar beszélgetni, a vitás kérdéseket pedig kifejezetten élvezi: nincs tabutéma. Másrészt pedig úgy beszél a miskolci színház két évszázadáról, mintha 1823 óta minden egyes évben jelen lett volna. Lefegyverző szenvedéllyel.
Miskolci szív
A Műút főszerkesztője, Jenei László a Kultúra.hu megbízásából felkért öt Miskolcról származó alkotót, hogy írjanak a városhoz fűződő mai viszonyukról és „miskolciságuk” összetevőiről. Mindarról, amit a szülővárosuk jelent számukra.
A színjátszás Tündérkertje – Séta a miskolci színészmúzeumban
Miskolc Magyarországon egyedülálló, öt játszóhelyes, színészlakásokat, díszletkészítő műhelyt és még egy emlékparkot is magában foglaló színházi negyedének egyik fontos pontja a Színháztörténeti és Színészmúzeum, amely a múltba vonz ugyan, de a színház örök jelenét hirdeti.
„Szellemi központ vagyunk” – Fecske Csaba költő a Miskolc iránti hűségről
Miskolcról kérdezem, és a magyar líra színe-java a válasz. De nem azért, mert kerüli a témát: „vállalja” a várost, ide tartozik, sokat kapott tőle és adott neki – ám ő elsősorban egy másik Város polgárának tekinti magát. Otthona a vers, legjobb barátai pedig élő és holt költők.