Miskolc

Nevetés és borzongás – A „K” ügy Miskolcon

A „K” ügy – igazságtalanság két részben című darabot mutatja be szeptember 10-én a Miskolci Nemzeti Színház, mely Henrich Von Kleist Michael Kohlhaas című kisregénye alapján, Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében készült a Kamaraszínház színpadára.

Két cannes-i díjnyertes thrillert mutatnak be a miskolci Cinefesten

Két cannes-i díjnyertes thriller, Ali Abbasi Szent pók és Tarik Saleh Fiú a mennyből című filmjének magyarországi premierje is a szeptember 9. és 17. között megrendezendő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.

Megújult Miskolcon az Akropolisz színpad

Átadták a felújított Akropolisz Szabadtéri Színpadot kedden Miskolctapolcán.

Vasarely-etűdök Miskolcon, Győrben és Pécsen

A Bartók Tavasz részeként április 28-án Miskolcra, május 9-én Győrbe, május 28-án pedig Pécsre érkezik a Pécsi Balett produkciója, melyet a világhírű, magyar származású képzőművész, Victor Vasarely munkái ihlettek.

Tóték: Miskolcra érkezik a beregszászi társulat

A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) emblematikus előadása Miskolcon vendégszerepel: április 29-én a Kamaraszínházban látható a Gyulai Várszínház és a hazájukból menekülni kényszerülő Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulatának közös produkciója, a Tóték.

Miskolcon, Győrben és Debrecenben is programokkal vár a Bartók Tavasz

Miskolcon, Győrben és Debrecenben is színes programokkal, táncelőadásokkal, interaktív zenei foglalkozásokkal és koncertekkel várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.

Táncünnep Miskolcon – Horizont táncfesztivál

Idén már az ötödik Horizont Nemzetközi Kortárstánc-fesztiválra készül a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett.

Bolha a fülbe Miskolcon

Georges Feydeau remekbe szabott vígjátékát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház október 15-én. A Nagyszínház színpadán Rusznyák Gábor átdolgozásában és rendezésében láthatják a nézők a Bolha a fülbe című vígjátékot.

Egyre jobban várjuk a CineFestet – Nagyjátékfilmek a programból

Szeptember 10. és 18. között Miskolc lesz a filmfőváros, ahol a magyar közönség a nemzetközivel egy időben láthatja majd a világ legújabb és legszínvonalasabb filmjeit. A versenyprogram mellett a Kitekintő elnevezésű szekció is ad okot a várakozásra.

A feleségem története lesz az idei CineFest zárófilmje

A 2021. szeptember 10–18. között zajló 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története hazai premierje.

„Megtartani a közösséget a legnehezebb időkben is” – Évadot zárt a miskolci színház

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház július 31-én. Az eseményen Béres Attila igazgató összegezte az elmúlt időszakot. A pandémia miatt egy nehéz és rendhagyó évad zárult most le, de a színház vezetősége bizakodva tekint a jövőbe, és remélik, hogy a kéthetes nyári szünet után újból a megszokott rendben kezdődhet majd el a 2021–2022-es évad.

Rusznyák Gábor kapta idén a Déryné-díjat

Miskolcon a város napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik, amelyek munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője, Rusznyák Gábor kapott.

Idén is megrendezik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált

A tavaly kitűzött időpontban, szeptember 10. és 18. között tartják az eseményt.

Miklósa Erika, Balázs János és Horváth István közös koncertje

Március 8-án, hétfőn a miskolci Művészetek Házából jelentkezik a Cziffra György-emlékév programja.

Fekete Péter: Színháztörténelmi pillanat három helyszínen

Ünnepi gálaműsorral nyitották meg a Szarvasi Vízi Színház tizedik jubileumi évadát.

Ma kezdődnek a Határtalan napok Miskolcon

A február 13. és 15. között zajló rendezvénysorozat vendége Beregszász.