MITEM
Veszélyben volt a vietnami A O Show megtartása
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik legkülönlegesebb produkciója Vietnamból érkezik. A Fővárosi Nagycirkusz mellett felépített hatalmas sátorban bemutatásra kerülő világhírű A O Show azonban csaknem meghiúsult, ám a példátlan összefogásnak köszönhetően az egyedülálló cirkuszi, mozgásszínházi előadás mégis megvalósul.
Nagyszabású vietnami előadásnak épül a cirkuszi sátor az Állatkertnél
Május 5. és 8. között, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében egy különleges cirkuszi-mozgásszínházi előadás érkezik Vietnamból. Ehhez épül az Állatkert területén egy cirkuszsátor.
Ukrajnáért rendeznek szolidaritási napot a MITEM-en
A MITEM keretében április 24-én filmvetítéssel és koncerttel csatlakozik a Nemzeti Színház az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásához, amely a háború elől menekülők támogatására jött létre.
Kolozsvári Hamlettel indul a 8. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
William Shakespeare Hamlet című tragédiáját a Nemzeti Színház által szervezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) láthatja a közönség Tompa Gábor rendezésében, amellyel hivatalosan is kezdetét veszi az április 20. és május 8. között megrendezendő nemzetközi színházi találkozó 8. kiadása.
Három különleges műsor a Fővárosi Nagycirkuszban
Vízi cirkuszi show, felnőtteknek szóló exkluzív műsor és egy igazi világszenzáció – sokszínű a Fővárosi Nagycirkusz friss kínálata.
Változások a MITEM programjában
A Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) az Ukrajnában zajló háború miatt több előadás marad el.
Házhoz jön Moszkva és a Baltikum: áprilisban indul a MITEM
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadásával április 20-án kezdődik a 8. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a május 8-ig tartó fesztiválon 16 produkciót, a magyar mellett francia, olasz, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, bosnyák és vietnami előadást láthat a közönség a Nemzeti Színházban.
Kezdődik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
Ma kezdődik a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színházban; az október 9-ig tartó rendezvényen tizenkilenc produkció látható tizenkét országból.
13 országból 19 színházi előadás érkezik az idei MITEM-re
A Nemzeti Színház idén hetedszerre rendezi meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót, a MITEM-et, amelyre 2021. szeptember 17. és október 9. között kerül sor. A fesztivál programját az előadások mellett kiállítások, filmvetítések, workshopok és egy lemezbemutató koncert is színesíti.
A Nemzetiben már próbálnak
A napokban elkezdődnek a próbák a Nemzeti Színházban. Az évad elmaradt bemutatóit a következő szezonban pótolják.
Tizenöt ország előadásai a színházi fesztiválon
Tizenkilenc produkció érkezik tizenöt országból a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra, amelyet április 8. és május 17. között rendeznek meg a Nemzeti Színházban.
Világszenzáció Budapesten
A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó egyik kiemelt produkciója a világszerte ismert Slava’s Snowshow, amelynek a Fővárosi Nagycirkuszban megtartott, két bohóc jóvoltából humoros pillanatokban bővelkedő sajtótájékoztatóján arra is fény derült, miért annyira népszerű a műsor.