Molnár Ferenc
Jótékonysági est a Liliommal
Színházi előadással témogat beteg gyerekeket az Országos Gyermekmentő Szolgálat. A jótékonysági est december 17-én lesz a Vígszínházban. A nézők Molnár Ferenc Liliom című darabjának előadására 25 ezer forintos, emelt árú jegyet vásárolhatnak, mellyel a szolgálat egészségügyi programját segítik.
Megújult a Váci Dunakanyar Színház
A Váci Dunakanyar Színház 345 millió forint kormányzati támogatással újult meg, amelyet november 4-én adott át a közönségnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató. Többek között megújult a nézőtér, kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek.
Éljenek a Pál utcai fiúk!
Bár Molnár Ferenc világhírű regénye több mint 110 éve jelent meg, máig megunhatatlan. Generációk olvasmánya, színdarabok, filmek születtek a hős kisdiákok történetéből. Sőt: 2016-ban a Vígszínház musicalt is készített belőle Dés László zenéjével és Geszti Péter szövegével. Az előadások telt házzal futnak, a zene pedig platinalemezes lett! Éljen hát a grund! BESZÁMOLÓ
Éljen a Grund!
Száztíz éve született minden idők legsikeresebb ifjúsági regénye: A Pál utcai fiúk. Több generáció nevelkedett Molnár Ferenc történetén, melyből filmes feldolgozástól kezdve színpadi musicalig, szinte már minden készült. A tanulságot többszörösen igyekeztek a fejünkbe verni, de valahogy mégsem sikerült megragadni a lényeget, többek között azt sem, hogy ez nem ifjúsági regény.
Szülőfalum, Pest
Közéleti visszásságokról, társadalmi egyenlőtlenségekről, mindent átszövő hazugságokról hallhat a közönség a Molnár Ferenc írásaiból készült „Szülőfalum, Pest” című esten, a Rózsavölgyi Szalonban. Fesztbaum Béla színművész Molnár Ferencnek az 1900-as évek legelején született újságírói munkáiból, publicisztikáiból, tudósításaiból, tárcanovelláiból állította össze a zenés színházi estet.