Müpa

Lina_Raül Refree: portugál énekesnő és spanyol producer sikerlistás projektje a Müpában

Az 1984-ben született, eredetileg operaénekesi tanulmányokat folytató Carolina Cardoso Rodrigues (Lina) a spanyol producer, Raül Refree segítségével hozta létre rendhagyó projektjét, amelyben a fado műfaj megkerülhetetlen nagyasszonya, az 1999-ben elhunyt és hazájában háromnapos nemzeti gyásszal búcsúztatott Amália Rodrigues keserédes dalait dolgozták fel. Kettejük csúcsprodukciója látható december 9-én a Müpában.

Legendás magyar orgonista mutatja be új műveit a Müpában

Szathmáry Zsigmond orgonaművész és zeneszerző 1960-ban megnyerte a budapesti nemzetközi orgonaverseny első díját, majd Bécsben, Kölnben és Darmstadtban folytatta posztgraduális tanulmányait, egyik meghatározó mestere az összes Bach-orgonaművet kétszer is hanglemezre játszó Helmut Walcha volt. November 30-i koncertjén alkotói vénáját is megismerhetjük: Bach és Duruflé darabjai mellett saját művei is elhangzanak – kettő közülük hazai ősbemutatóként – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Ünnepre hangol a Müpa – íme az év végi és a 2022-es programkínálat

Az ünnepi időszakban és a 2021/22-es évad második felében is kivételes előadókkal, a könnyed és klasszikus műfajok legnevesebb képviselőivel várja a nézőket a Müpa.

Zabolátlan lovaim a Müpában

Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert lírai dalestje november 23-án várja a nézőket a Müpában.

Klukon Edit és Ránki Dezső a Müpában

Klukon Edit és Ránki Dezső négykezes zongoraestje, az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat idei utolsó hangversenye november 24-én lesz a Müpában.

Rising Stars: a komolyzene feltörekvő sztárjai a Müpában

November 19–21. között érkezik budapesti turnéállomására az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb komolyzenei vállalkozása, az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO) által létrehozott Rising Stars sorozat, amelyben fényes jövő előtt álló, ám tehetségüket már bizonyított fiatal muzsikusokkal ismerkedhetünk meg.

In The Golden Hour címmel jelent meg a Mörk új nagylemeze 

Az elmúlt néhány hónapban kislemezről kislemezre ismerkedhetett meg a közönség a Mörk új anyagával, amit a zenekar egy telt házas Müpa-koncerten már élőben is bemutatott.

A Recirquel előadásával és Szabó T. Anna mesevilágával várja a közönséget a Müpa Sátor

Két ünnepi előadással várja a közönséget a Müpa Sátor november 30-tól január 9-ig: műsorra tűzik a Recirquel Kristály című előadását, és egy új produkcióban Szabó T. Anna mesevilága is megelevenedik. Idén először ingyenes koncertek várják a korcsolyázókat a Müpa kültéri színpadán.

Yolanda Auyanet címszereplésével látható a Lucrezia Borgia a Müpában

A bemutatót Anger Ferenc rendezésében, félig szcenírozott formában, nemzetközi művészek közreműködésével láthatja a közönség először november 18-án.

Bódy Magdi 50 a Müpában

Pályafutása ötvenedik évfordulóját ünnepli Bódy Magdi november 24-én a Müpa Fesztivál Színházában. A jubileumi koncert vendégfellépői között lesz mások mellett Szakcsi Lakatos Béla és Révész Sándor is.

Zabolátlan lovaim: Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert közös projektje

Legendás balladák és korszakos slágerek eddig sosem hallott formában Kollár-Klemencz Lászlótól, Farkas Róberttől és Dargay Marcelltől.

Indul a jegyértékesítés a Müpa 2022-es programjaira

Jövőre is a nemzetközi klasszikus és könnyűzenei színtér, a magyar kulturális élet legkiemelkedőbb előadóival, valamint jól ismert fesztiváljaival és tematikus programsorozataival várja a nézőket a Müpa, amely november 5-én kezdi a jegyek értékesítését.

In memoriam Kocsis Zoltán – A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje

Legendás karmestere halálának évfordulójáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar olyan hangversennyel emlékezik meg november 6-án a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, melynek minden darabja utalás a muzsikus számára fontos életművekre és Kocsis Zoltán tevékenységeire.

Chalaban-koncert az évforduló jegyében

Két évtizede alapította meg a Chalaban együttest a Marokkóból Magyarországra érkezett Said Tichiti. A hazai világzenei színtér egyik meghatározó csapata eddigi húsz évét foglalja össze november 7-én a Müpa Fesztivál Színházában.

Ilyen volt az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál

A Müpa szervezésében megvalósult vadonatúj programsorozaton 312 klasszikus, kortárs, jazz- és könnyűzenei koncert, opera- és táncelőadás, kiállítás, filmprogram, városi séta, irodalmi esemény, köztük számtalan premier és ősbemutató várta a fesztiválozókat több mint 30 helyszínen, a főváros határain innen és túl.

A Müpában ünnepli 20. születésnapját a világzene hazai helytartója, a Chalaban

Több mint két évtizede annak, hogy Saïd Tichiti Magyarországra érkezett, és nagyjából ezzel egy időben született meg a magyar világzenei szcéna egyik legmeghatározóbb együttese, a Chalaban. Többek közt ezt a 20 évet foglalja össze a november 7-i koncert a Müpa Fesztivál Színházában.