néptánc

Áprilisban két fesztivált is szervez a nagyváradi Szigligeti Színház

Áprilisban két fesztivált is szervez a nagyváradi Szigligeti Színház, amely először az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek találkozójának ad otthont, majd a HolnapUtán Fesztivált szervezi meg – adta hírül szerdán a Krónika című erdélyi napilap.

„Szeretettel álljatok szóba egymással akkor is, ha ellenkező véleményen vagytok!” – Novák Tatával beszélgettünk

Kilencvenévnyi tömény élettapasztalat, bölcsesség és több emberöltőnyi fantasztikus szakmai pályafutás – Novák Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező a „nagy nemzedék” ma is aktív doyenje, akinek egyéniségét elsősorban munkáiból ismerjük. Kevésbé köztudott, milyen út vezetett a kivételes tehetségű, erdélyi örmény gyökerekkel is rendelkező fiatalember életében a tánchoz, honnan származnak karakteres vonásai és minek köszönheti, hogy ma is a legnagyobbak keresik fel, hogy tanácsot kérjenek tőle.

A száz éve született Rábai Miklósra emlékezik az Állami Népi Együttes

A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes az alapítójára, a száz éve született Rábai Miklósra emlékezik a Rábai 100 – Szálljatok, fiókáim című műsorával október 30-án a Hagyományok Házában.

Határon túli hivatásos néptáncegyüttesek a Hagyományok Házában

Nyolc határon túli hivatásos néptáncegyüttes mutatkozik be Budapesten a Hagyományok Házában, ahol csütörtöktől négy napon keresztül koncert és táncház is várja az érdeklődőket.

A Mezőséget idézi meg új bemutatójában a Duna Művészegyüttes

Az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg október 24-i bemutatójában a Duna Művészegyüttes a budapesti Müpában.

Népzene és néptáncok a Kárpát-medencéből

Idei nyári programsorozatát a Magyar Állami Népi Együttes Népzene és néptánc a Kárpát-medencéből koncertjével zárja a Várkert Bazár. A koncerten Erdély, Kárpátalja, Felvidék és Délvidék változatos, mindig magával ragadó, egyedi muzsikái szólalnak meg. A szeptember 14-i esten közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes táncosai.

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, amelyre idén is három településen várják a közönséget.

„A magyar néptánc az anyanyelvünk” – Interjú Deák Gyulával, a Háromszék Táncegyüttes vezetőjével

A Háromszék Táncegyüttest az elmúlt harminc évében ugyanaz az ember igazgatta. Jóllehet először műszaki diplomát szerzett, Deák Gyulát a kolozsvári egyetemi évei alatt nem a mérnöki tudomány, hanem a táncház nyűgözte le. Első és egyetlen szakmájához kötődő munkahelyén is efelé kanyarodott a karrierje: néptánccsoportot bíztak rá.

Hazai tánckörképet mutat be a Muharay Népművészeti Szövetség

Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban. A fellépő táncosok több generációból és az ország számos településéről érkeznek.

Pénteken kezdődik a Martin György Országos Néptáncfesztivál

Öt táncegyüttes fiataljai mutatkoznak be és adnak számot tudásukról a pénteken kezdődő XII. Martin György Országos Néptáncfesztiválon Szegeden.

Csak a ma este számít

A hétből négy évtizeddel Mihályi Gábor a csúcstartó a Magyar Állami Népi Együttesnél. A hetvenedik évfordulóját ünneplő társulatnál senki nem töltött ennyi időt, a vezető művész ráadásul a „folklórrendőrséggel” szemben is sikert aratott. Különleges programokkal készülnek az ünnepre, és körbejárják a Kárpát-medencét.

A verbunk napja a Kárpát-medencében

A Hagyományok Háza első alkalommal rendezi meg június 12-én a verbunk napját. A rendezvényen Kapuvártól Székelyudvarhelyig, Felvidéktől Sárközig több száz táncos egy időben táncolja a különböző tájegységek verbunktáncait.

Gyerek néptáncosok fesztiválja Szarvason

Három korcsoportban hetvenegy produkció méreti meg magát a Gyermek Néptáncosok Országos Szólótánc Fesztiváljának döntőjében június 4. és 6. között Szarvason.

„Törekszem rá, hogy kinyissam a kapukat” – Interjú Juhász Zsolt koreográfussal

Juhász Zsolt 11 évesen egy szép kislány miatt felvételizett a Szeged Táncegyüttesbe, ahonnan 25 évesen „jött ki”, hogy amatőrből profi néptáncos lehessen. Azóta a Duna Művészegyüttes tagja, 15 éve pedig művészeti vezetője. Számtalan elismerést kapott, legutóbb az évad legjobb alkotójává választották.

Jubileumi Duna Karnevál

Két jubileumi gálaműsorral, online programokkal, hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg június közepén a Duna Karnevált.

Csíkszeredában találkoznak az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek

Két év kihagyás után ismét megszervezik az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek találkozóját, idén Csíkszeredában.