orgona

Magyarország harmadik legrégebbi orgonáját újította fel a Pannonhalmi Főapátság

A több mint háromszáz éves hangszer először az Orgonák Éjszakáján szólal meg május 18-án.

Már elérhető a Budapesti Wagner-napok programja

A nemrégiben bejelentett hazai és világsztárok után újabb illusztris művészek koncertjei és előadásai kerültek be a Müpa 2024-es kínálatába. Érkezik Al Di Meola, Chris Botti és Eliades Ochoa, indul egy némafilmes sorozat és a Budapesti Wagner-napok eseményei is nyilvánosak.

Óránkénti templomi koncert Kecskeméten az Orgonák Éjszakáján

Egymást követő négy templomi koncertet szervez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Kecskeméten az Orgonák Éjszakáján, augusztus 5-én, szombaton.

Barokk mesterek az Orgonák Éjszakáján Pannonhalmán

Egyedülálló hangversenyre hív a Pannonhalmi Főapátság az Orgonák Éjszakáján: augusztus 5-én ritkán hallható, orgonára és hegedűre írt barokk kamaraművek csendülnek fel a Boldogasszony-kápolnában Kiss Zsolt orgona- és Osztrosits Éva hegedűművész előadásában.

Rhoda Scott, a „Hammond-orgona mezítlábas királynője”

1938. július 3-án született Rhoda Scott amerikai jazzmuzsikus, aki diplomamunkáját a Kodály-módszerről és Bartók Béla népdalgyűjtéséről írta, 1975-ben pedig budapesti koncertjéről készített albumot.

A műszaki zseni, aki sosem fogyott ki az ötletekből

Laurens Hammond már 14 évesen automata sebváltót tervezett, alig volt húsz, amikor barométert szabadalmaztatott, és amikor ötven éve, 1973. július 1-jén elhunyt, 110 szabadalmat hagyott hátra. De hírnevét sok más találmánya mellett a róla elnevezett elektromos órával és villamos orgonával szerezte.

Hangzásélmény a múltból – újra eredeti hangján szólal meg a 200 éves orgona Pannonhalmán (videó)

A felújítást követően először június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján szólal meg a Pannonhalmi Főapátságban a Pannonhalmi Boldogasszony-kápolna 200 éves orgonája.

10+5 nyáresti koncert és zenei fesztivál júniusra és júliusra

Beethoven Martonvásáron ad randevút, a jazzrajongókat rozéval és rinzlinggel várják Veszprémben, Johann Sebastian Bach Budavár rezidense lesz. Programajánló a klasszikus, nép- és világzene, valamint a jazz rajongóinak, illetve a műfajokkal most ismerkedőknek.

Először rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált

Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivált tartanak a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban a plébánia alapításának 975. évfordulója alkalmából.

Nemzetközi orgonafesztivált tartanak májusban Szolnokon

Nemzetközi orgonafesztivált tartanak Szolnokon és környékén május 15. és 21. között; a második alkalommal megrendezendő seregszemle nyitóhangversenyének Martfű ad otthont.

Ritkaságokkal folytatódik a Liszt összes orgonaműve sorozat

November 26-án igazi ritkaságokkal folytatódik Mészáros Zsolt Máté Liszt összes orgonaműve című sorozata a Belvárosi Főplébánia-templomban, Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában.

Így néz ki a kolozsvári Szent Mihály-templom megújult orgonája

A Szent Mihály-templom barokk orgonaegyüttese egyedülálló. A hangszernek közel 3000 sípja van, és több orgonára írt darabok megszólaltatására is alkalmas.

Évszázados orgona felújításáért tartanak jótékonysági koncertet Józsefvárosban

Jótékonysági koncertet tartanak a 127 éves orgona felújítási költségeinek előteremtésére szombat este hét órától a budapesti Horváth Mihály téri katolikus templomban.

Karosi Bálint az Orgonaműírás pályázat nyertese

Az Orgonaműírás pályázatra 29 zeneszerző és 31 művel jelentkezett.

Több mint kétszáz falu orgonáját újították fel az elmúlt másfél évben

Több mint kétszáz község orgonáját újították fel kormányzati támogatással az elmúlt másfél évben – közölte szombaton Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, miután a 600 lakosú Vas megyei Bucsu községben átadta a Szent Mihály-templom szintén a program keretében megújult orgonáját.

Liszt Ferenc nyomdokán – Beszélgetés Mészáros Zsolt Máté orgonaművésszel

Mészáros Zsolt Máté Junior Príma díjas orgonaművész, Liszt-kutató háromszor nyerte el a Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjat, 2020-ban pedig az MMA hároméves ösztöndíját. Szeptembertől a budapesti Belvárosi plébániatemplom zeneigazgatója, kórusának karvezetője, így mindennap ugyanazon a csigalépcsőn megy fel a karzatra, amelyen annak idején Liszt Ferenc.