Örökség Kultúrpolitikai Intézet
Visszakapja a nagyközönség a Várat
A politikai szándéktól függetlenül, művészettörténeti és építésztörténeti szempontok indokolják a Budavári Palota déli összekötőszárnyának és a Szent István-teremnek a rekonstrukcióját – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tanácskozásán, amelyet április 20-án tartottak a Várkert Bazár Cukrászdájában. A cél a hitelesség és az értékőrzés. „Szeretnénk a Palotát visszaadni a nagyközönségnek” – emelték ki.
Találkozik múlt, jelen és jövő
Ki ne ábrándozna arról, milyen volna visszarepülni az időben, és tenni egy sétát a II. világháború előtti Várnegyedben? Megnézni a Budavári Palotát és az egykori Királyi Lovardát? Európában számtalan földig rombolt műemléket építettek újjá, ez a rekonstruktív szemlélet pedig hazánkban is megfogalmazódott célként. Megmenteni a jövő számára az értékeinket – erre törekszenek a vár és a múzeumi negyed felújításával.
Gondolatok Kodályról
Kodály Zoltán munkásságáról emlékeztek meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Kodály Életműve címet viselő idei első kerekasztal-beszélgetésén, az MTA Zenetudományi Intézet Bartók-termében. Az április 24-én tartott rendezvény az Örökség Műhely programsorozat keretében valósult meg.
Oroszokról lengyel szemmel
Andrzej Nowak volt a vendége az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nyugat-eurázsiai Szalon keretében szervezett beszélgetésének. A Jagelló Egyetem történészprofesszora Közép-Európa és az Orosz Birodalom kapcsolatáról, illetve munkásságáról mesélt a hallgatóknak.
Visszakapja a nagyközönség a Várat
A politikai szándéktól függetlenül, művészettörténeti és építésztörténeti szempontok indokolják a Budavári Palota déli összekötőszárnyának és a Szent István-teremnek a rekonstrukcióját – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tanácskozásán, amelyet április 20-án tartottak a Várkert Bazár Cukrászdájában.
Új kiállítás vár Nagycenken
Miért aktuális ma Széchenyi István életműve, akit a legnagyobb magyarként tisztelünk?
Új kiállítás vár Nagycenken
Miért aktuális ma Széchenyi István életműve, akit legnagyobb magyarként tisztelünk? Az idei Széchenyi Emlékév felhívja a figyelmet arra, mi mindent köszönhetünk neki – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet áprilisi kulturális szimpóziumán. Elhangzott: ha az örökségére tekintünk, láthatjuk, hogy van még adósságunk. A jövőben megújul Nagycenken a kastély, a templom, és egy izgalmas kiállítást is megnyitnak.
Hősi ellenállás vagy iszlám hódítás?
Mi az, ami nekünk, magyaroknak fontos a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév kapcsán? Hogyan tudunk Zrínyi Miklósnak emléket állítani Szigetváron?
Aki a libák közé bújt a rang elől
Született 1700 évvel ezelőtt egy katona, aki egy didergő koldussal találkozva kettévágta köpenyét kardjával, és a felét ráterítette. Neve napjához számtalan hagyomány kötődik. Időjárást jósolnak, megkóstolják az újbort, és lámpásokkal járják az utcákat. Szent Márton Szombathelyen született – az akkori Savariában a jubileum kapcsán a város még nagyobb figyelmet fordít életének bemutatására.
Az irgalmas térítő
A Ferenc pápa által 2016-ra meghirdetett, az irgalmasságnak szentelt jubileumi év hazánkban összefonódik Tours-i Szent Márton születésének évfordulójával. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely című sorozata február 25-én kerekasztal-beszélgetést tart arról, miként mutatható fel egy, az irgalmasság életprogramját megvalósító szent életeszménye a 21. század embere számára.