Pécs

Kihirdették a pécsi Lantos Múzeum épületére szóló ötletpályázat nyerteseit

Több pályázónak együttesen ötmillió forint pénzbeli díjat ítélt oda a Magyar Művészeti Akadémia bírálóbizottsága a pécsi Lantos Múzeum épületének megvalósítására szóló építészeti ötletpályázaton.

Feloldódni, majd kiválni – A Pannon Filharmonikusok hangversenye

A Pannon Filharmonikusok február 5-i Brandenburgi versenyek című hangversenye Prokofjev két művén, illetve J. S. Bach zsenialitásán túl valami másra is fényt vet a pécsi Kodály Központban.

Több mint félmillió látogató a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjain és helyszínein 2022-ben

Több mint félmillió ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly, annak ellenére, hogy az év első hónapjait még a pandémia miatt elrendelt korlátozások jellemezték.

A ZAJZAJZAJ stúdióban jártunk

A pécsi ZAJZAJZAJ stúdió pezsgő helyszín. Még Beck Zoliék építették, de most már nemcsak 30Y-dalok készülnek itt, hanem sok minden más is.

Minősítést szerzett a Zsolnay Fényfesztivál

A Magyar Fesztiválszövetség regisztrációs és minősítési program 2022-es minősítési oklevelét vehette át a Zsolnay Fényfesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft.

Gergely László a Pannon Filharmonikusok örökös tagja lett

Pécs város együttese új örökös tagot választott Gergely László koncertmester személyében, átadták a Lickl-díjakat, meghirdették az év legkedvesebb muzsikusa szavazást, illetve elhunyt örökös tagok emlékére fákat ültetnek a Kodály Központ előtt.

A száz éve született Hantai Simon alkotásaiból nyílik kiállítás Pécsett

Hantai és Pécs – A száz éve született világhírű festőművész, Hantai Simon alkotásai a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának gyűjteményében címmel nyílik kiállítás a JPM Modern Magyar Képtárban 2022. december 7-én.

Fényfestés, rénszarvasszán és ünnepi koncertek a pécsi adventen

Pécsett a dzsámi látványos fényfestése koronázza meg a XI. adventi kézműves és mesevásárt november 25. és december 24. között. A meghitt koncertek, mesék, programok mellett vadonatúj 3D-s karácsonyi fotóelemek és adventi vásár gondoskodik az ünnepi hangulatról.

Interaktív textilművet bemutató kiállítás nyílik Pécsett

Zsigrai Eszter Nyomorom gyomokban című kiállítása a változatos technikai megoldásokkal dolgozó képzőművész újabb munkáiból válogat.

Kiszínezik a várost: nemzetközi grafikai fesztivál Pécsen

A GraphicPécs2022 Nemzetközi Grafikai Fesztiválon 50 ország ismert tervezőgrafikusainak munkái láthatók, de a kiállítások mellett szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és filmvetítésekkel is várják az érdeklődőket november 10. és 20. között.

Nem maradnak kultúra nélkül a pécsiek és az odalátogatók

A pécsi kulturális intézmények túlnyomó többségét működtető Zsolnay Örökségkezelő NKft. novembertől olyan energiatakarékossági koncepció mentén fog működni, amely költséghatékony, ugyanakkor a látogatók továbbra is élvezhetik a kiállításokat és programokat.

Koncertek, gyermekprogramok a Pécsi napokon

A 4S Street, a PASO, a Magna Cum Laude, Delhusa Gjon és a Funky Beatz ad koncertet, de gyerekprogramok is várják az érdeklődőket az idén a Bor és dal ünnepével, valamint a Tanulóváros fesztivállal kiegészülő, szeptember 21. és 25. között zajló Pécsi napok fesztiválon.

Tánctalálkozó Pécsen

Szeptember 16-tól 20-ig a táncé a főszerep a Pécsi Nemzeti Színházban és a Színház téren.

Fotókiállítással ünnepli alapításának 45. évfordulóját a pécsi Focus csoport

Fotókiállítással ünnepli fennállásának 45. évfordulóját a pécsi Focus csoport, a tárlat szeptember 14-től látogatható a Pécsi Galériában.

Tangófesztivált rendeznek Pécsen

Egyebek mellett koncertek és táncbemutatók is várják az érdeklődőket a második alkalommal megrendezendő Pécsi tangófesztiválon pénteken és szombaton a baranyai megyeszékhelyen.

Exkluzív éjszakai tárlatvezetések a Zsolnay Negyed Éjszakáján

Tűzshow, divatbemutató, koncertek és kézművesprogramok várják éjfélig a látogatókat szeptember 17-én Pécsett, a Zsolnay Negyed Éjszakáján.