program
Online látható Pintér Béláék első előadása, a Népi rablét
Az előadás, amelyet 1998-ban mutattak be a Szkénében, január 8-án éjfélig látható az eSzínház oldalán.
Közös otthon, saját érzés – Óbudai írók, írók Óbudán
A Budapest 150. születésnapja alkalmából az Óbudai Múzeumban nyílt időszaki kiállítás 28, a kerületben egykor élő írónak az otthonhoz való viszonyát mutatja be.
Sergio Leone-filmhét lesz az Art+ Cinema moziban
Sergio Leone olasz filmrendező, a spagettiwestern úttörője öt klasszikus alkotását tűzi műsorára az Art+ Cinema mozi január 11. és 15. között Budapesten.
Arika, az elkápráztatóművész a Vojtina Bábszínházban
Milyen érzések, hiányérzetek állnak a gyermeki hazugság mögött? Mit érdemes megtenni a népszerűségért? Erről is szól a Vojtina Bábszínház új darabja, amelyet Kertész Erzsi Göröngyös Úti Iskola – Lássatok csodát! című művéből írt Nagy Orsolya.
Fátyol Zoltán és Tamus István képzőművészek születésnapját ünneplik a Modemben
A debreceni Modem január 13-án a Határkor című kiállítás második tárlatvezetését tartja, ahol a kiállítás kurátora, Áfra János költő, író kurátori vezetésén vehetnek részt az érdeklődők Fátyol Zoltán és Tamus István közreműködésével.
Fúvósokkal egészül ki szombaton a KFT zenekar a Kongresszusi Központban
Big Band címmel ad koncertet a KFT együttes január 6-án szombaton a Budapest Kongresszusi Központban. A csapat fúvósokkal, vokalistákkal és a tagok gyermekeivel egészül ki a színpadon.
Ujházi Péter sokszínű alkotásai a Várfok Galériában
A Várfok Galéria nagyszabású kiállítást rendez egyik legrégebbi művésze, Ujházi Péter szerteágazó, gazdag alkotásaiból. A január 17-én nyíló tárlat Ujházi Péter ikonikus képi nyelvezetét hivatott bemutatni a művész sokoldalúságán keresztül.
Budaörsre érkezik A vágy villamosa
A Dollár Papa Gyermekei színi társulat vezetője, Ördög Tamás először rendez Budaörsön. A Takács Katalin és Rába Roland főszereplésével készülő előadás bemutatója február 24-én lesz.
Ötven produkcióban száznál több artista versenyez Budapesten
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Január 10. és 15. között négy különböző show, tudományos konferencia, valamint cirkusztörténeti kiállítás helyszíne lesz a Fővárosi Nagycirkusz és a Vajdahunyad vára.
Január 4-től látható a mozikban a Nem halok meg
Dér Asia legújabb dokumentumfilmje, a Nem halok meg egyszerre mutatja be egy halálos beteg, de nem elkeseredett ember testi és lelki vívódásait.
Mesebeli helyszínen, világhírű művészekkel rendez téli fesztivált a Fesztivál Akadémia
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin vezette programsorozat kilencéves történetében idén először kerül sor téli fesztiválra: február 2–4. között Lillafüreden zajlanak a FAB Winterfest eseményei. Három nap alatt több mint 15 hazai és külföldi művész lép színpadra a Palotaszállóban.
Új helyszínen a Juhász Anna Irodalmi Szalon
A Bartók Béla útról a Hegyvidékre költözik az első budapesti irodalmi közösség.
Tűzzel festve
A Vízivárosi Galériában január 5. és 26. között látogatható Závorszky-Simon Márton hetedik egyéni kiállítása, amelynek címe The trees will burn blackened hands.
Utazás a női lélek mélyére
A Príma Donnák sorozat estjei valóban ünnepiek: amellett, hogy nemzetközi hírű énekesnőink kedves és fontos szerepeikből válogatnak, számukra meghatározó, különleges vendégeket hívnak, és még legszemélyesebb gondolataikat is megosztják a közönséggel az Eiffel Műhelyházban.
Új kortárs művészeti galéria nyílik a Klauzál téri Vásárcsarnokban
Január közepén új kiállítótérrel bővül Budapest: megnyit a Ladó Galéria, amely a magyar kortárs művészet népszerűsítését célozza. Az első kiállító Boruzs Boglárka, aki jelenleg a festmények tárgyak általi kiterjesztésével foglalkozik.
Világhírű versenyautó került Dörgicsére
A közel száz éve Molsheimban gyártott versenyautók közül az 1930-as évjáratú Bugatti Type 35B volt az egyik legismertebb. Világhírnevüket annak köszönhették, hogy több mint ezer rangos nemzetközi versenyt nyertek meg vele, amire azóta sem volt példa.