program
Lovasi András és Kispál András újra együtt zenél
Jutka, meg a többiek címmel online koncertet ad Lovasi András március 12-én a Trip hajón. Az eseményen, amelyet csak egyszer, élőben, valós időben nézhetnek meg a jegyvásárlók, fellép egykori zenész- és alkotótársa a Kispál és a Borzból, Kispál András gitáros.
A két egyetlen – Online bemutatót tart a Madách Színház
A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei címmel online bemutatót tart a Madách Színház március 13-án, szombaton. Az előadást Szirtes Tamás rendezésében, Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka-Thália szereplésével láthatja a közönség.
A Dal 2021 – Ma lesz az első elődöntő
Ma este lesz A Dal 2021 első elődöntője. A Duna Televízió nézői tíz akusztikus produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.
Virtuális sétával is bejárható lett a Kossuth tér
Az érdeklődők a nemzet főterével kapcsolatos ismereteiket játékos formában, kérdéssor kitöltésével is gyarapíthatják.
Farkas Gábor zongoraművész estjével folytatódik az MVM koncertsorozata
Japánban aratott sikerei után újra a Zeneakadémia Nagytermében ad szólóestet Farkas Gábor zongoraművész március 3-án.
A Baloldali Blokk egykoron
Március 2-án, kedden tartják a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár sorozatának hatvanadik vitáját.
Művészeti portréfilmek az Uránia online csatornáján
Több mint 30 művészeti tárgyú portréfilmet tesz ingyenesen elérhetővé az Uránia Nemzeti Filmszínház Látótér – Alkotóportrék címmel március 1-jétől online csatornáján.
Értekező és/vagy széppróza?
A fenti címmel várja az irodalom kedvelőit online beszélgetésre a Szépírók Társasága Facebook-oldalára a Pilis-Dunakanyari Szépíró Kör február 28-án, vasárnap 18 órától. Milbacher Róberttel Murányi Sándor Olivér beszélget.
Online tárlatvezetések a Nemzeti Múzeumban
Márciusban is izgalmas online tárlatvezetésekkel várja látogatóit a Nemzeti Múzeum virtuális tereiben.
Kortárs amerikai opera és elismert énekesek az Opera hétvégi közvetítéseiben
A valós eseményeken alapuló, megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata.
Holnap startol a japán filmfesztivál online
Az eddigi legnagyobb repertoárt bemutatva február 26. és március 7. között az ország egész területén eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal tekinthető meg 30 japán alkotás.
Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjára készülnek Kolozsváron és Dunaújvárosban
CityRocks 2021 névvel Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobját rendezik meg nyáron Kolozsváron és Dunaújvárosban, a rendezvényekre már lehet jelentkezni.
Szombaton indul a Tünet Együttes online sorozata
Február 27-én, szombaton elindul a Tünet Retrospektív sorozat, amelyben a társulat különböző korszakaiból hét előadás lesz online megtekinthető.
Online koncertet ad Balázs János és Vigh Andrea
Balázs János zongoraművész és Vigh Andrea hárfaművész online koncertje hallható az MVM Koncertek – A Zongora-sorozat új kezdeményezéseként szombaton.
Színház a la carte címmel indít sorozatot a Cervantes Intézet
A spanyol és a latin-amerikai irodalmi művek megismertetése a célja a Cervantes Intézet hetente jelentkező, Színház a la carte elnevezésű sorozatának, amely pénteken Vecsei H. Miklós Don Quijote-felolvasásával indul.