program

Metamorfózis – a Feledi Project bemutatója

Philip Glass azonos című zongorára íródott művére készít új előadást Feledi János, a Feledi Project művészeti vezetője. A társadalmunk, létünk átváltozásáról szóló produkciót november 3-án mutatják be a Nemzeti Táncszínházban.

Oláh Kálmán ad koncertet a Jazzlegendák sorozatban

Az idén ötvenéves Oláh Kálmán zongoraművész és komponista ad koncertet október 27-én a Müpában Budapesten.

Antares- és Meristem-koncert az Akváriumban

A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő Antares fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli november 20-án.

Vajda János operájának ősbemutatója az Eiffel Műhelyházban

A képzelt beteg, avagy őfelsége komédiása című opera a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként október 30-án látható először az Eiffel Műhelyházban.

Online rendezik meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált

November utolsó és december első napjaiban mintegy húsz filmmel és kísérőprogrammal érkezik a „Zsifi”. Az idei évben a vetítéseket és kísérőprogramokat kizárólag online tartják meg.

Hangverseny az elhunytak emlékére

A Pannon Filharmonikusok október 29-i hangversenye és az azt megelőző közös mécsesgyújtás lelki kapaszkodót adhat az idei halottak napján.

Családi programok a pécsi látogatóközpontban

Egész nap programokkal várják a római kori értékeket bemutató pécsi világörökségi látogatóközpontban a kilenc és tizenkét év közötti gyerekeket és szüleiket az őszi szünetben, október 29-én.

Idén online közvetítik az előadásokat a magyar tudomány ünnepén

A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.

Asztali beszélgetések – Sztehlo Gábor, az embermentő

A Petőfi Irodalmi Múzeum Asztali beszélgetések... című sorozatában disputák, estek, előadások, könyvek és kiállítások által kívánják a figyelmet felhívni a közös értékrendre. A következő esten, október 29-én Sztehlo Gábor evangélikus lelkészről beszélgetnek.

Élőben is közvetíti kulturális rendezvényeit a Várkert Bazár

Élőben is közvetíti az interneten keresztül legnépszerűbb kulturális rendezvényeit, előadásait a Várkert Bazár.

Novemberben indul a Madách Színház online színháza

Elsősorban a virtuális térbe helyezi át idei bemutatóit a Madách Színház. Novemberben indul a SzínpadON elnevezésű online színház, a műsorfolyam a Madách Dekameron nevet viseli.

Több mint 150 településen adnak ingyenes koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

Országszerte több mint 150 településen adnak ingyenes koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei október 25. és december 13. között.

Várdai István szólójátékával indítja az évadot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Bach család több darabja is felcsendül az évadnyitó hangversenyen.

A test emlékezete – Gergye Krisztián új bemutatója

A test emlékezete címmel mutatja be a Nemzeti Táncszínház október 27-én Gergye Krisztián legújabb összművészeti produkcióját, melynek látványvilágát a lengyel avantgárd legjelesebb képzőművészének alkotásai ihlették.

Élőben közvetítik a kecskeméti Bohém Ragtime & Jazz Fesztivált

Ezúttal külföldi fellépők nélkül zajlik a rendezvény a kecskeméti Hírös Agórában október 23. és 25. között, viszont a legjobb magyar zenészek és zenekarok közül többen is részt vesznek.

Családi programok a hosszú hétvégén a Városligetben

Színes programokkal várja a családokat október 23-tól 25-ig az egy éve átadott Városligeti Nagyjátszótér és a mellette szintén egy éve megnyílt Millennium Háza.