régészeti lelet
Egy korábban ismeretlen nép tagjait azonosították régészek a Balaton mellett
A teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatoknak köszönhetően azonosították, hogy az itt élők vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, járványos betegségben hunytak el, és egy, a kutatók által Jelenának elnevezett balatonkeresztúri nő arcrekonstrukciója is elkészülhetett.
Több mint kétezer éves gyerekcipőt találtak a dürrnbergi sóbányában
Több mint kétezer éves, nagyon jó állapotban fennmaradt gyerekcipőt találtak az ausztriai Dürrnberg sóbányájában régészek – közölte hétfőn a németországi Bochum Bányászati Múzeum a honlapján.
Újabb szenzációs lelettel gazdagodott a szentendrei Tarsolylemezek kiállítás
A leletmentő feltárás során előkerült tarsolylemez különlegessége, hogy a tarsoly szerves maradványai is meglepően jó állapotban maradtak meg az egyébként a mezőgazdasági munkálatok miatt részben bolygatott, roncsolt sírban.
Egy ezeréves oroszországi temetőben a magyarok ősi rokonainak nyomára bukkantak
Az Orosz Tudományos Akadémia régészei egy körülbelül ezeréves temető feltárását kezdték meg az Oka folyó bal partján fekvő Murom városánál. A lelőhely egy ősi, mára kihalt finnugor néphez, a muromákhoz köthető, akik a 11–12. században haltak ki, illetve asszimilálódtak.
Egyedülálló aranykincsre bukkantak egy vasúti építkezésen
Egyedülálló, késő bronzkori aranykincsre bukkantak az alsó-ausztriai Ebreichsdorf városban, a lelet péntektől a bécsi Természettudományi Múzeum kiállításán látható.
Így temettek el a 17. században egy vámpírnak hitt gyereket
A toruńi Kopernikusz Egyetem régészei egy olyan 17. századi sírra bukkantak Észak-Lengyelországban, amelybe egy vámpírnak hitt gyereket temettek.
Megtalálták a Homo sapiens új vérvonalát?
Különleges csípőcsont került elő egy franciaországi barlangból, amely látszólag nem neandervölgyi vagy modern embertől származik. A Grotte du Renne-i lelet a homo sapiens eddig ismeretlen vérvonalára utalhat.
Különleges varázstükröt talált egy izraeli középiskolás
Egy ősi, a rontásokat és gonosz szellemeket kivédő varázstükörre bukkant egy középiskolás Észak-Izraelben.
Ritka római pénzérmét talált egy brémai kisfiú
Egy több mint 1800 éves római kori fémpénzt talált a földön egy kisfiú játék közben az észak-németországi Brémában.
Beolvasztották a rablók a 20. század legnagyobb kelta aranykincsleletét
Vélhetően beolvasztották annak a több millió euró értékű, kelta korból származó 483 darab aranyérmének egy részét, amelyet novemberben loptak el betörők a felső-bajorországi Manching városának kelta és római kori leleteket bemutató múzeumából – közölték a hatóságok csütörtökön.
Királysírokat találtak Cipruson?
A Lárnaka közelében található Tekész Khalá Szoultánasz nevű mecsetnél talált sírok a kutatók szerint a Földközi-tenger térségében valaha talált leggazdagabb nyughelyek közé tartoznak.
Bebizonyosodott: legalább 25 ezer éve él ember Dél-Amerikában
Egy kihalt óriáslajhár maradványaiból következtetnek arra a szakértők, hogy az emberek már legalább 25 ezer éve jelen voltak Dél-Amerikában.
Szenzációs mozaikleletet tártak fel Izraelben
Jodi Magness, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem régésze és nemzetközi csapata egy különleges mozaikra bukkant az izraeli Hukkok nevű település 1600 éves zsinagógájában.
Viking sírt talált a kertjében egy norvég házaspár
Viking kori sírra és kardra bukkantak Norvégiában egy ház bővítése közben – adta hírül a National Geographic az Arkeonews beszámolójára hivatkozva.
Szenzációs ókori hajóroncslelet Horvátországban
Újabb ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Šćedro szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe – közölte a horvát kulturális minisztérium a hét végén.
Múzeumot hoznak létre a Toszkánában felfedezett különleges bronzszobroknak
Múzeumot hoznak létre az olasz San Casciano dei Bagni toszkánai kisváros római kori termálfürdőjének romjai alatt tavaly novemberben felfedezett bronzszobrok számára.