Reök-palota
Horizont – Nagyszabású kiállítással indul a szeptember a Reökben
Mintegy hatszáz alkotó művét mutatja be a MAOE és a Reök legújabb tárlata. A Horizonton a műfajok széles spektrumát átfogva a legkülönbözőbb művészeti ágak mutatkoznak be szeptember 4-től november 14-ig. Emellett Találkozások címmel egy izgalmas vándorkiállítást is láthatnak az érdeklődők a Magyar Ede téren.
Megvannak az idei Nyári Tárlat díjazottjai
Mintegy 150 pályamű közül választotta ki a zsűri annak az öt hazai művésznek az alkotását, akik a negyvenegyedik Nyári Tárlat díjait kapták. A fődíjat, az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését Vásárhelyi Antal Szakrális terek I. és IV. munkáinak ítélték oda.
A kortárs képzőművészet java Szegeden
A hazai kortárs képzőművészet legmeghatározóbb alakjainak műveivel nyit május 22-én a negyvenegyedik Nyári Tárlat. A szegedi nyár egyik legfontosabb eseményére idén rekordszámú mű érkezett.
Nagy Gábor kiállításával nyit újra a szegedi Reök-palota
A pandémia miatt november 10. óta zárva tartott Szeged egyik legszebb szecessziós épülete is, a korlátozások enyhítését követően azonban május 10-től a tavalyi év nagy sikerű, Átkelés című kiállításával ismét megnyílik az érdeklődők előtt.
A Szegedi Szabadtéri Játékok anno
Kiállítás nyílik jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok indulásának kilencvenedik évfordulója alkalmából. A szervezők az egykori nézők tárgyi emlékeit és személyes történeteit is várják a tárlathoz.
Átkelés – Nagy Gábor életmű-kiállítása Szegeden
Nagyszabású, összegző kiállítással tiszteleg Nagy Gábor festőművész előtt október 10-től a szegedi Reök.
Esetlen játékok, boldog színek
Semmi jel nem utal arra, hogy a művészet a járvány idején bármit is veszített volna jelentőségéből, sőt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a június nyolcadikán elérhetővé vált XVIII. szegedi Táblaképfestészeti Biennálé tizenkét teremben kiállított, 109 alkotást felvonultató tárlata.
Online lesznek láthatók a Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai
Online tárlaton láthatók a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé alkotásai júniustól.
Befejezett, mégis befejezetlen
Életművében minden mozgásban van: valahonnan valahova tart, de nem érkezik meg soha. Szabados Árpád a szegedi Reök-palota Lét-közeli művészet című kiállításán látható alkotásai ezért különös szellemi izgalmat jelentenek. Nátyi Róbertet, a tárlat egyik kurátorát kérdeztük.
Lét-közeli művészet
A 20. század második felének egyik legjelentősebb hazai művésze, Szabados Árpád alkotásaiból nyílik tárlat szombaton a szegedi Reök-palotában.
Kortárs fotográfusok táncművészeti képeiből nyílik kiállítás Szegeden
A tárlatot december 6-tól lehet látogatni a szegedi Reök-palotában.
Szegedre érkezik Dalí
Salvador Dalí grafikáiból, kisplasztikáiból nyílik kiállítás a szegedi Reök-palotában július 28-án. A mintegy 60 bemutatott alkotást bemutató tárlat szeptember 24-ig tekinthető meg. Különleges kedvezménnyel is készül a Reök a látogatók számára. A kiállítások árát egységesen szimbolikus 500 forintra csökkentették, mely levásárolható.
Felolvasószínházi sorozat indul
Felolvasószínházi sorozat indul Nyáry Krisztián „szerelmeskönyveiből” a szegedi Reök-palotában. A produkciók szövegét egyetemi hallgatói írják saját irodalomtörténeti kutatásaik alapján. Nyáry Krisztián bízik benne, hogy azok, akik megnézik a negyedszázad tragikus szerelmi háromszögét felelevenítő első darabot, kedvet kapnak ahhoz, hogy hazaérve elővegyék Szabó Lőrinc verseit.