riport
Műteremlátogatás Baranyai Levente festőnél
Baranyai Leventéhez megérkezni felér egy hegymászással. Az alkotó a Hadik-ház legfelső szintjén fest, ahová vezet ugyan lift, mégis: érdemes gyalog menni, és megcsodálni a szecessziós-eklektikus, néhol orientalizáló jegyeket mutató lépcsőházat. De az igazi csoda az ötödiken vár minket.
A harcmezőtől a körtefáig – Petőfi-emléktúra Erdélyben (2.)
Petőfi Sándorra van, aki költőóriásként, van, aki hősként tekint, a közösségek pedig, amelyek a Petőfi-emlékhelyek közelében élnek, legendák sorát őrzik a váteszről. Erdélyi emléktúránk második részében utolsó estéjének eseményeit idézzük fel.
A harcmezőtől a körtefáig – Petőfi-emléktúra Erdélyben
Ahány ember, annyi Petőfi. A székelykeresztúriak például úgy vélik, a költő megajándékozta őket élete utolsó napjával, Segesvár és a szomszédos Fehéregyháza magyar lakossága pedig úgy tartja, a költői látomás, az önként vállalt vértanúság vágya náluk vált valóra. Erdélyi emléktúrán jártunk.
Fel az égre! – Márciusban rajtol a Szintaxis első nagylemeze
A Szintaxis zenekarnak a Lassú vonatok hozta meg az átütő sikert és a széleskörű ismertséget, miután egyedi hangzású számukkal tavaly októberben megnyerték Erdély első magyar nyelvű dalversenyét, az Erdély dala című televíziós show-t.
„Gyúlj ki, égi szikra lángja” – A kulturális fővárosi eseménysorozat nyitóünnepe Veszprémben
Veszprém január 21-étől Európa kulturális fővárosa. Az ünnepi év hangulatát kóstolgató megyeszékhelyen jártunk a nyitónapon.
Így gyászoltak Lefkovicsék – beszélgetés Breier Ádám filmrendezővel
A Lefkovicsék gyászolnak, ez a „keserédes, pesti zsidó dramedy”, ahogy rendezője nevezte első nagyjátékfilmjét, egy nyugdíjas korú bokszedző és az időközben Izraelben ortodox zsidóvá vált fia évtizedes konfliktusát állítja középpontba, miközben identitáskérdéseket is feszeget, hitről, veszteségekről és elengedésről is mesél.
A Fehérlófia-mítosz és a magyarok
Látogatás Lezsák Levente lovas kaszkadőrnél, aki az elmúlt harminc év alatt több száz filmes és színházi produkcióban vett részt, és olyan hollywoodi sztárokkal is dolgozott, mint Angelina Jolie, Brad Pitt vagx Bruce Willis. Emellett két egyetemen is tanít, és hamarosan megjelenik második meseregénye.
A munka angyala – Szalai Veronika papírrestaurátor műhelyében
„A papír nőnemű: gyengédséget, sok simogatást igényel” – mondja Szalai Veronika, és ezzel, noha amúgy rejtőzködő alkat, az egyéniségéről, művészi alapállásáról is sokat elárul. A napot napocskának nevezi, és a sérülékeny, néha leheletfinom, könnyen repedő, szakadó, lyukadó papír legjobb barátjának, „orvosának” tartja. Önmagát pedig talán csupán kíméletes gyógyító folyamatok asszisztensének.
Látogatóban Demcsák Dóra Vanda szobrászművész otthonában
„A fémben az a jó, hogy önmagában is megáll. Váz se kell, mégis lehet mintázni. Így elkezdtem kis lovakat gyűrkélni. Ekkor Karmó mester odajött hozzám, és azt mondta: ezen a vonalon induljunk el. De ez csak játék, feleltem. Miért baj az, kérdezte, nem kell mindennek izzadságszagúnak lennie. Próbáljon meg ezzel kezdeni valamit!”
Minden idők legnagyobb szabadulóművésze – Benéztünk a Houdini-házba
Ha olyanokat mondanánk egy mágusról, hogy rejtelmes, titokzatos, kiismerhetetlen, bizonyára bóknak venné. Pedig a huszadik század lenyűgöző szabadulóművésze, Harry Houdini kapcsán keresve sem találnánk pontosabb kifejezéseket. Persze ma már sokat tudunk róla, csak éppen a lényeget nem: trükkjeinek varázsa, életének csavaros története csupa titok, csupa meglepetés. Éppen úgy, ahogy a budai Várnegyedben található Houdini-ház.
Istennek van humora? – Látogatóban Darvasi László író otthonában
„Sok mindent akarhatok íróként, de azt biztosan nem, hogy világosan lásd, miben vagy. Íróként azt akarom, hogy ha arról beszélek, ami szerintem van, attól az olvasó jöjjön zavarba. Legyenek érzései: rendüljön meg, piszkálja föl, háborogjon, mondjon nemet vagy igent, szóval legyen vele. És ne értse föltétlenül meg, hanem legyen arra kényszerítve, hogy foglaljon állást.” A ma 60 éves Darvasi Lászlóval beszélgettünk.
„Egy új út nyílt előttem, és mintha újra kellene tanulnom járni” – Izgalmas, többarcú festmények készülnek Bodoni Zsolt műtermében
Hatalmas csarnokban fejjel lefelé csüngő ló, felfüggesztett szobrok, méregzöld vízben megfeneklett csatahajó, fiatal atléták összehangolt mozgása és mazsorettek kecses tánca sötét, baljóslatú festményeken – ezekre emlékszem a Bodoni Zsolt képeivel való első találkozásról, meg a borzongásra, hogy milyen ereje van ezeknek a festményeknek. Egy barátom ajánlotta őt a figyelmembe, én meg értetlenül lapoztam egy online galéria reprodukciói között, hogy ki ez az ember, és miért nem találkoztam eddig a képeivel.
Dimenziók vonzásában – Látogatóban Vásárhelyi Antal grafikusművész otthonában
„Egy rajzhoz csak hozzáadni lehet, elvenni belőle nem. Ez nagy különbség a festményekhez képest: nincs hibázási lehetőség. Már az első vonal megrajzolásánál tudni kell, mi fog a papírra kerülni” – vallja Vásárhelyi Antal grafikusművész.
Kányádtól a párizsi kifutóig – Venczel Kati dizájner műhelyében jártunk
Székelyföld egyik régi parasztházában, Kányádon elegáns, érzéki iparművészeti csodák születnek. A csábítás művészetét jól ismerő Venczel Kati divattervező munkái Párizs kifutóin hódítanak. Szerinte Kelet-Európában többet kell dolgozni a sikerért, mint Nyugaton, mégsem bánja, hogy maradt. A dizájnert műhelyében kerestük fel.
Azt csináljuk, amit együtt szoktunk – Beck Zoli és boebeck közös estje
A Szuterén Gasztrotérben a két autonóm művész, Beck Zoltán és boebeck megvillantották azt is, milyenek ők mint apa és lánya.
DrMáriás a Garten Balatonon
A Garten Balaton nyolcadik napján drMáriás volt a sztárvendég: tárlatot vezetett, Topor Tündével beszélgetett, majd koncertet adott.