Szeged
Házaspár a kaptafánál, avagy ki készít ma szegedi papucsot?
A Sallay-papucs fogalom a szakmában. Szegedikum. A név egy házaspárt takar: Zsuzsát és Tibort, akik gyerekkoruk óta cipőkészítő műhelyek és ruhaszalonok világában élnek. A házaspár közösen fejleszti tökélyre a lábbeligyártás művészetét, és híven őrzik, adják tovább a szegedi papucskészítés hagyományát is. Velük beszélgettünk.
Újraindulnak a tematikus városi séták
Már a mostani hétvégétől Budapesten és vidéken is újra felfedezhetjük településeink rejtett és kevésbé rejtett titkait, különleges történeteit, érdekes épületeit.
Szeptemberre halasztották a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált
Az eredetileg tervezett májusi időpont helyett szeptemberben rendezik meg a tervek szerint a kilencven éve született, Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált.
Befejezett, mégis befejezetlen
Életművében minden mozgásban van: valahonnan valahova tart, de nem érkezik meg soha. Szabados Árpád a szegedi Reök-palota Lét-közeli művészet című kiállításán látható alkotásai ezért különös szellemi izgalmat jelentenek. Nátyi Róbertet, a tárlat egyik kurátorát kérdeztük.
Észt hét Budapesten és vidéken
Filmvetítések, könyvbemutatók, színházi előadások, kiállítások, koncertek és észt táncház hozhatja meg a kedvünket a legészakibb balti államhoz a március 9. és 22. között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben zajló Észt héten.
Kissági vagyok, így, egybeírva
Július elsejével új igazgató kerül a 75 éves szegedi Kövér Béla Bábszínház élére Kiss Ágnes személyében. Interjúnk az országszerte népszerű, elismert, sokszínű bábművésszel.
Hét alkotás az Azerbajdzsáni Filmnapokon
Hét alkotás látható az Azerbajdzsáni Filmnapokon február 18. és 22. között három helyszínen, Budapesten, Szegeden és Pécsen.
A művészet fiatalon tart
A március 23-28-a között a Szegedi Nemzeti Színházban tartandó Regionális Kamaraszínházi Fesztivál mottója idén: A művészet fiatalon tart.
Átadták a Csongrád Megyei Levéltár új raktárépületét
Az új helyen 13.480 iratfolyóméter levéltári anyag archiválására van lehetőség, ami megközelítőleg 121.000 levéltári irattároló doboz elhelyezését jelenti.
Kortárs fotográfusok táncművészeti képeiből nyílik kiállítás Szegeden
A tárlatot december 6-tól lehet látogatni a szegedi Reök-palotában.
A hagyományos építészet új perspektívája
A szegedi nagytáj építészeti emlékeit gyűjtötte össze a Móra-múzeum és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
75 dokumentumfilm 46 országból
A 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten november 12. és 17., vidéken 21. és 24. között zajlik.
Kortárs olasz filmek fesztiválja
Kortárs olasz filmeket – többek között – Olaszország idei Oscar-nevezettjét, Az első áruló című alkotást, valamint a berlini filmfesztiválon díjazott Ragadozókat hozza el Budapestre november 6. és 16. között a 17. Olasz Filmfesztivál, a MittelCinemaFest.