Szegedi Nemzeti Színház
Üdítően friss zenés bemutatók Szegeden
Márciusban tartották a Don Giovanni és a Parasztopera többször elhalasztott bemutatóját Szegeden. Öröm volt látni, hogy egy vidéki társulat ennyi kiváló énekest-színészt vonultat fel, ráadásul mindkét bemutató elsősorban játékosságával, leleményességével nyer meg, ami nem a könnyedség, inkább az árnyalt interpretáció felé viszi a színreviteleket.
„Pingpongozva dolgoztunk együtt” – Závada Péter a Leonce és Léna szegedi előadásáról
Nagy siker a Szegedi Nemzeti Színház legújabb ősbemutatója, a Leonce és Léna című zenés színpadi játék. Georg Büchner eredeti művét Závada Péter helyezte át mai szövegkörnyezetbe.
Egy monodráma ősbemutatójával indítja az évet a szegedi színház
Nem kell sokat várni 2022 első ősbemutatójára a Szegedi Nemzetiben. Horgas Ádám főrendező Én vagyok én, te vagy te című monodrámáját kettős szereposztással, Menczel Andrea és Csorba Kata előadásában február 11-től láthatja a közönség a Kisszínházban.
A teátrum hírességeiről nevezték el a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeit
A teátrum hírességeiről nevezték el a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeit, a műsoros névadóünnepséget a zene világnapján, pénteken tartották.
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Szegedi Nemzeti Színház
A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2021/2022-es évada. A színfalak mögött és a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron is intenzív munka folyt, a társulat most mégis újult erővel, nagy lelkesedéssel várja, hogy a nézőtéren üdvözölhesse a közönséget.
Minél több személyes találkozásra törekszik a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Minél több személyes találkozásra törekszik a közönséggel az új évadban a Szegedi Szimfonikus Zenekar – jelentette ki Gyüdi Sándor igazgató az együttes csütörtöki évadnyitó társulati ülésén.
Új bérletekkel várja nézőit a Szegedi Nemzeti Színház
Műfajilag sokszínű repertoárral, ősbemutatókkal várja a közönséget az új évadban a Szegedi Nemzeti Színház, amely hétfőn kezdi el a bérletek értékesítését.
Meghirdette új évadjának programját a Szegedi Nemzeti Színház
Barnák László főigazgató elmondta, a társulat hosszú kihagyás után újra sokszínű műsorral várja a nézőket.
Rendkívüli évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház
Nehéz, de tartalmas évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. A színfalak mögött folyamatos munkavégzés zajlott. A művészek számos online tartalommal szórakoztatták a közönséget, és megtörtént az intézmény szervezeti összeolvadása a Szegedi Szabadtéri Játékokkal.
A Thealter fesztivált támogató estet tartanak a Szegedi Nemzeti Színházban
A Thealter nemzetközi színházi fesztivált támogató estet rendeznek május 21-én, Szeged napja alkalmából a Szegedi Nemzeti Színházban.
„Felkészülten várom a szabadúszás minden kihívását”
Ágoston Katalin a Centrál Színházban érett igazi színésznővé, első bemutatóján Törőcsik Marival állhatott egy színpadon. Hét év és megannyi szerep után Horgas Ádám hívására Szegedre szerződött. Az ott eltöltött tartalmas három év után azonban most úgy döntött, kipróbálja magát szabadúszóként.
Koncerttel emlékeznek a 100 éve született Cziffra Györgyre
Az első, közönség számára is nyitott koncertet rendezik meg a Ciffra György-emlékévben: május 11-én Hommage a Cziffra címmel Szabó Marcell zongoraművész lép fel a Szegedi Szimfonikus Zenekarral együtt a Szegedi Nemzeti Színházban, a zenekart Medveczky Ádám dirigálja.
A Szegedi Nemzeti Színház megmutatja, hogyan néz ki egy online tanóra
A Töréspontot Tölgyfa Gergely rendezte.
Ha kell, piros hóról is gondoskodik
Kertész Zsolttal, a Szegedi Nemzeti Színház kellékesével Koós Kata beszélgetett a Délmagyar oldalán.
Vaksötétben felszínre tör a feszültség – elkészült a Black Comedy
Újabb produkció készült el, és kerül befőttesüvegbe a Szegedi Nemzeti Színház képzeletbeli almáriumában, hogy a várva várt kapunyitásig startra készen várja a kulturális élményekre kiéhezett közönséget.
„Sok ajtón kidobtak, de visszamentem az ablakon”
„A nagy vörös asszony” – így nevezte Székhelyi József egykori szegedi színigazgató kedvenc színésznőjét. Szilágyi Annamária húsz éve a Tisza-parti város elismert művésze, számtalan díj tulajdonosa. Szerepekről, tanításról, visszautasításokról és kenyérbizniszről mesélt nekünk.