színház

Letartóztattak egy elismert orosz rendezőnőt a „terrorizmus igazolásának” gyanújával

Két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte pénteken egy moszkvai bíróság Jevgenyija Berkovics orosz színházi rendezőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egyik – díjnyertes – darabjával a terrorizmust mentegeti – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

Pénteki kultúrrandi Gardenö Klaudia rendezővel

Játszott Spiró Csirkefejében, Az ügynök halálában, és volt már Júlia is; jazzénekes, nagybőgőzni tanult, de végül színházi rendező lett. Talán éppen kacskaringós szakmai útja miatt kedveli az összművészetet. Darabjaihoz szeret rendhagyó előadásmódot, helyszínt választani.

Tordy Géza: A színház olyan, mint az építészet, csak a színház kicsit hitványabb, mert mulandóbb

Tordy Géza Kossuth-díjas színész, rendező, a Nemzet Színésze 2023. május 1-jén 85 éves.

„Számomra ez a hagyomány!” – Királyfitól Hamleten és Lennyn át Tevjéig Borovics Tamás színésszel

Borót először 25 éves koromban láttam színpadon, és ennek már pontosan 25 éve. Minden előadásán ott voltam a Szegedi Nemzeti Színházban. Közvetlenségével, humorával azonnal belopta magát a szegediek szívébe, és ez azóta sem változott, sőt! Esténként, amikor Tevjeként meghajol, állva tapsolnak neki.

A revizorral nyit a Békéscsabai Jókai Színház

Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor című szatirikus vígjátékával nyit újra a Békéscsabai Jókai Színház március 31-én, az energiaválság miatt elrendelt három hónapos kényszerszünet után.

Schwajda György, a színházépítő drámaíró

Nyolcvan éve, 1943. március 24-én született Schwajda György író, dramaturg, színigazgató.

Márciusban tartják a Színművészeti Egyetemek Találkozóját Kecskeméten

Ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ad otthont a Szín-Tár fesztiválnak, ahol izgalmas vizsgaprodukciókat tekinthetnek meg a nézők feltörekvő színművészek előadásában március végén.

A Farsang című Caragiale-vígjátékot mutatja be szombaton a Thália Színház

Ion Luca Caragiale a nagyvárosi kisemberről írt vígjátékát Hamvai Kornél új fordításában és átdolgozásában, Keszég László rendezésében láthatja a közönség.

Az ember tragédiája a témája idén az Ádámok és Évák Ünnepének Békéscsabán

Idén folytatódik Békéscsabán az Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű program, amelynek keretében diákcsoportok pedagógusok és színházi szakemberek segítségével hoznak létre produkciókat. Az idei téma Madách Imre Az ember tragédiája című műve.

Hamarabb kinyithatnak a kulturális intézmények Békéscsabán

Az eredetileg tervezettnél hamarabb, március 27-én kinyithatnak a kulturális intézmények Békéscsabán – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Honthy Hanna, a magyar operett nagyasszonya

Százharminc éve, 1893. február 21-én született Honthy Hanna Kossuth-díjas primadonna, a magyar operettjátszás emblematikus alakja.

A Székesfehérvári Balett Színház is részt vesz a Nemzetközi Színházi Olimpián

Az olimpiához csatlakozó budapesti és vidéki teátrumok egy külföldi és egy határon túli produkciót fogadnak, 70 helyszínen 550 előadás várja a közönséget. A Székesfehérvári Balett Színház a Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát látja vendégül.

Kávé mellé egy dráma jöhet?

A kávéházak gazdag hagyatékát alakítja az ifjú generáció hangjára a Fiatal Drámaírók Háza szervezésében az Okuláré Projekt, amely a színházakon és művelődési házakon túl kávéházakba és kocsmákba is elviszi a pályakezdő drámaírók műveit. Soron következő előadásukra február 15-én a Trafóban kerül sor.

Fogadásból írt drámától az epikus színházig

1898. február 10-én született Augsburgban Bertolt Brecht német drámaíró, költő, az epikus színház megteremtője.

Molière Don Juanját tűzte műsorra a Nemzeti Színház

Februártól látható a Nemzeti Színházban Moliére Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája című darabja, a macedón Alekszandar Popovszki rendezésében.

Varázslatos utazás az álmok világába – Zenés mesejáték debütált a kecskeméti színházban

A magyar gyermekirodalom egyik legmeghatározóbb alakja, Csukás István szívmelengető történetét, az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékot mutatta be szerda délután a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.