Színházi Olimpia
Színházi világszövetséget szervez Vidnyánszky Attila
Lengyel, grúz, spanyol, orosz, norvég, macedón, román, görög művész is rendezett előadásokat a Nemzeti Színházban a 2013 és 2024 közötti tíz évadban. A 2024-25-ös évadban a belga Jan Fabre, a bolgár Diana Dobreva és a román Silviu Purcărete állít színre egy-egy darabot. A világszínházi törekvésekről tartott sajtótájékoztatón a színház nemzetközi sikereiről beszélt Vidnyánszky Attila.
Vidnyánszky Attila: Van mire büszkének lenni
Június 19-én évadot zárt a Nemzeti Színház. „Színházilag talpra álltunk, de a lelki engesztelődéshez idő kell” – mondta a közlemény szerint az évadzáró társulati ülésen a vezérigazgató.
Vitéz László mindig visszavág
Vitéz László, Hakapeszi Maki, Furfangos Frigyes, Süsü, a sárkány három generációnak ismerős bábfigurák. Kemény Henrik keltette őket életre, a legnagyobb magyar vásári bábjátékos, aki hatévesen már színpadon állt, és életfeladatként nyolc évtizedig csalt derűt kicsik és nagyok arcára.
Sikert hozott a nyári évad az Operában, elkezdődött az új szezon
A Magyar Állami Operaház nyári produkciói 50 ezer nézőt vonzottak. Augusztus 19-én lezárult a Mítosz és történelem című szezon, de 22-én már el is kezdődött a következő, szláv tematikájú évad Karol Szymanowski 20. századi lengyel zeneszerző Roger király című operájának előadásával.
Számontartott színdarabozók – Markó-Valentyik Anna és Markó Róbert a KáLi Kultúrpajtáról
Markó-Valentyik Anna bábművész és Markó Róbert író, dramaturg rendező neve pályájuk indulása óta a Vaskakas Bábszínházhoz kötődött. Amikor egy évaddal ezelőtt a szabadúszást választották, Győrt is elhagyták, és Balatonhenyére költöztek. Az alkotással ott sem hagytak fel, de a színházcsinálás mellett a közösségteremtés is fontossá vált számukra.
A nagy találkozások ünnepe – Véget ért a Bábművészeti Világtalálkozó
Június 30-án egész napos rendezvénnyel zárult az április óta tartó, az eseménysorozatba az ország hivatásos bábszínházait és független bábosait bevonó Bábművészeti Világtalálkozó. A Magyar Zene Háza körüli tér erre a napra új nevet kapott: felépült a Muzsikáló Bábok Háza.
Ingyenes programokkal várja a családokat a Muzsikáló Bábok Háza
Június 30-án a hazai és a nemzetközi bábművészek legizgalmasabb produkcióit bemutató ingyenes bábos forgatag várja egész nap a családokat a Magyar Zene Házában Muzsikáló Bábok Háza címmel. A rendezvényt a 10. Színházi Olimpia keretében hívták életre, ez a Bábművészeti Világtalálkozó záróünnepe.
Varázslat a kihasított térben – Beszélgetés Sarkadi Bence marionettművésszel
Sarkadi Bence a világot járja marionettjeivel. Ritkán lehet vele hazai eseményeken, fesztiválokon találkozni – az idei nyár azonban ebből a szempontból is különleges. A bábművészt a kezdetekről, a már meghódított szakmai csúcsokról és a további tervekről kérdeztük.
Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia
Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad majd otthont.
Csárdáskirálynő Fesztivált rendez a Budapesti Operettszínház
Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban. Az eseménysorozat a Találkozások – Best of Csárdás Nemzetközi Operett Gálával zárul.
Kőszínházi sikerek, Szemle+, séták és koncertek a Városmajorban
A Városmajori Szabadtéri Színpad iden programjában szerepelnek zenés és prózai előadások, operett- és táncprodukciók, látványos gyerek- és felnőttkoncertek, hangulatos séták és egy premier előtti filmvetítés.
A maszk útját mutatja be a félidejéhez ért Színházi Olimpia
A maszk útja címmel forgatott úti filmet a 10. Színházi Olimpia stábja, amely az olimpialapító rendező, Theodórosz Terzopulosz által a Nemzeti Színháznak ajándékozott tradicionális tragédiamaszk európai körútjának állomásait mutatja be.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes koreai társulatot lát vendégül
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Színházi Olimpia keretében a koreai MUTDANCE INC előadását látja vendégül. A BEMUT a társulat egyedi koreográfiai módszerei alapján közelmúltbeli és múltbéli munkáikból mutat be részleteket. A produkció júniusban több helyszínen is látható.
Ingyenes pünkösdi Csíksomlyói passió a Szent István-bazilika előtt
A Csíksomlyói passió a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójaként lesz látható május 26-án 20 órakor a budapesti Szent István-bazilika előtt.
A váróteremtől a projektig
A Váróterem Projekt négy előadása ad körképet kísérletező alkotásról május 11. és 13. között Budapesten. Ismerjék meg a kolozsvári független társulatot az elmúlt tizenhárom év és a jelenlegi, valamint a jövőbeli tervek tükrében.
Országos Színházi Találkozót is rendeznek Debrecenben a Színházi Olimpián
A lengyel Wanda Siemaszkowa Színház A Mester és Margarita című előadása nyitja csütörtökön este a Színházi Olimpia június közepéig tartó debreceni eseménysorozatát a Csokonai Fórumban.