színpad
Bábok, mesék, varázslat
Honnan indult az árnyékszínház? Melyik a legbonyolultabb bábtechnika? Milyen a jó bábszínház? A Petőfi Irodalmi Múzeumban január 30-án Novák János bábszínházigazgató vezetett körbe a Mesés bábok – bábos mesék. Arany János művei és a bábtechnikák című kiállításon, így ezekre – és még ennél sokkal több kérdésre – tőle kaptunk választ.
A fotózás tette teljessé az életem
„A fotográfia azért jó, mert nem lehet csalódni benne. Amit az ember belead, azt vissza is kapja. Nekem ez tette teljessé az életem” – nyilatkozta Máthé András, Debrecen Város Csokonai-díjának tavalyi kitüntetettje az elismerés átvétele után. A fotóművésszel a Csokonai Színház munkatársa készített interjút.
Ki ismeri Tevjét, a Tejesembert?
Tevje története a Hegedűs a háztetőn című musicalnek köszönhetően vált világhírűvé, és az 1971-es Oscar-díjas film óta számtalan további feldolgozást élt meg a legkülönbözőbb művészeti ágakban. 2019 áprilisában például a Theater Basel Balettegyüttesének előadásában láthatjuk a legendás művet Budapesten. Ám addig is nézzük, honnan indult, és hová jutott el Tevje, a tejesember!
A szamovár is megvan
Körmendi János Kossuth-díjas színművész neve a Magyar Televízió népszerű Három nővér-paródiájával fonódik össze, melyben az általa alakított Irinát névnapján mindenki egy-egy szamovárral lepi meg. (A paródiát maga Körmendi írta.) A sikert a Televízió ugyancsak egy szamovárral köszönte meg a művésznek, amely leánya adományaként mostantól az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézeté.
Nemzetközi koreográfusok Szegeden
Anton Lachky és Eryk Makohon vitték színre a Special Society és a Poly című táncelőadásokat, melyekkel a szegedi Szögi Csaba társulata, a Közép-Európa Táncszínház érkezik Szegedre. A két izgalmas, kortárs táncprodukció 2018. december 10-én látható a Kisszínházban. A legjobb hazai és határon túli, független színházi produkciókat bemutató THEALTER fesztivál szervezői az őszi és a téli időszakban is számos csemegével készültek.
Nagyon nagy bizalmat kaptam
Király Dániel 2014-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában. A Vígszínház társulatának 2015 óta tagja, ahol többek között Csónakos A Pál utcai fiúkban és Napaloni A diktátorban. Első rendezésének premierje december 5-én lesz a Házi Színpadon; az előadás címe: Aviorum – Kozmikus magány. INTERJÚ
A Játékszínben debütál a Menopauza
Reflektorfényben négy bombasztikus színésznő és egy tabutéma: a Játékszín 2018/2019-es évadának első bemutatója a Menopauza című musical lesz. A Tallós Rita rendezésében színpadra állított darabban Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő debütál. A kétfelvonásos előadás alatt négy különböző, ám hasonló korú nő találkozásának lesznek tanúi a nézők.
Palotakoncertek a budai Várban
A budai Várba nemcsak a csodálatos panoráma miatt érdemes ellátogatni, hanem azért is, mert augusztus 3. és 5. között koncertek és színházi előadások is várnak az Oroszlános udvarban! A Budavári Palotakoncertek keretében idén az Operettszínház mellett ismét bemutatkozik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója is.