Szörényi Levente
„Adjon Isten” – Ötvenéves a Muzsikás
A Muzsikás együttes ötven évvel ezelőtt Sipos Mihály, ifj. Csoóri Sándor és Hamar Dániel triójával indult útjára, és azóta megannyi korszakváltáson ment át. Az ifjú legények útnak indultak, hetedhét országon át jártak s keltek, „csujogattak”, hogy megismerjék a világot és önmagukat.
Az István, a király szimfonikus operaváltozatát mutatja be az Opera
A produkciót Szinetár Miklós rendezi, az Opera együtteseit Kesselyák Gergely és Cser Ádám dirigálja a október 17-én és 25-én a budapesti Erkel Színházban.
István király új arca
Operaváltozat született az István, a királyból, a Szörényi–Bródy szerzőpáros nagy sikerű művéből.
Szörényi Levente 75 − 10 ikonikus dal a zeneszerzőtől
A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője. Születésnapja alkalmából 10 fontos dalát válogattuk össze.
Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést
A művésznek közelgő 75. születésnapja alkalmából, kimagasló színvonalú zeneszerzői és előadóművészi munkásságáért adományozta a díjat a Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).
Idén is lesz Kaláka Fesztivál
Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, a Budapest Bár, a Dresch Quartet, a Fonó együttes, a Kerekes Band és természetesen a Kaláka – csak néhány előadó a 38. Kaláka Fesztivál fellépői közül. Kiállítások, családi programok az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park jubileuma alkalmából. Koncertek a 200 éve született Arany János tiszteletére. Mindez Egerben és a csodálatos Bükkben.
Koncertek Willis Conover emlékére
Milliók hangja címmel Willis Conover, az Amerika Hangja (Voice of America) rádió legendás dzsesszműsorvezetője emlékére rendeznek három koncertet jövő májusban a Müpában, Debrecenben és Pécsett. A koncerteken Szörényi Levente, Joan Faulkner, Gájer Bálint és a Budapest Jazz Orchestra is színpadra áll.
Emléktábla a művelődési ház falán
A poptörténetünk legfontosabb helyszíneit megjelölő hetedik táblát május 21-én avatta Szörényi Levente és Gittinger Tibor, az Illés Kluboschok Baráti Körének vezetője a Fővárosi Művelődési Házban (FMH). Az avatón elhangzott: számos zenekar játszott itt, és a mai napig a ház falai között működik az Illés Klub, mely „nemcsak zenei klub volt, hanem kulturális misszió”.
Egy este Szörényi Leventével
Amikor én még kissrác voltam… – szól a felejthetetlen Illés-sláger. Nemcsak ez a dal legendás, hanem az együttes is, vagyis az Illés, amely megalkotta, illetve Szörényi Levente, aki az Illés meghatározó tagja, a beatkorszak nagy alakja volt, és a mai napig kiváló zenész. Az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow-sorozat legutóbbi állomásán ő osztotta meg emlékeit a MagyaRock Hírességek Csarnokának közönségével.
Az István, a király visszatér a Királydombra - interjú Szörényi Leventével
Szörényi Levente idén ünnepli 70. születésnapját, ennek alkalmából a Zeneakadémián különleges koncertet szerveznek a tiszteletére. Az idei év azért is különleges a számára, hiszen újra bemutatják a legendás rockoperát, az István, a királyt, méghozzá az 1983-as ősbemutató helyszínén, a Királydombon.