Thália Színház
Színházak és filmesek összefogásával forgatnak országszerte és a határon túl is
16 színház készíthet filmet a Nemzeti Filmintézet támogatásának köszönhetően.
„Nem akartam, hogy szekérbe fogjanak”
Hevesi László a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijén döntötte el, hogy színész akar lenni. A Thália Színház művészével a pályaválasztás kínjairól, a pásztorkodás szabad és zord oldaláról és a hagyományok megéléséről beszélgettünk.
Az Illatszertár a Thália Színházban
Szinetár Dóra és Ember Márk főszereplésével mutatják be a századelőt idéző Illatszertár című darabot a Thália Színházban pénteken. László Miklós romantikus vígjátékát Béres Attila rendezésében láthatja a közönség.
Megkezdheti a kifizetéseket pénteken a Színházi Szolidaritási Alap
Pénteken megkezdheti a kifizetéseket a Színházi Szolidaritási Alap, miután csütörtökön a Fővárosi Bíróság határozata alapján bejegyezték.
„Érzelmeinket, ösztöneinket a színpadra mentjük"
Molnár Piroskával beszélgettünk annak kapcsán, hogy Goebbels egykori titkárnőjének megformálására készül.
Rejtélyes viszonyok a Tháliában
November 23-tól a Thália Színházban látható a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciója, a Rejtélyes viszonyok.
A trágárság költőisége – Horváth Csaba a Trainspottingról
Horváth Csabával, a Trainspotting színházi változatának rendezőjével beszélgettünk.
Csak játék és más semmi
Juronics Tamás koreográfus-rendező először rendez operettet a Thália Színházban. Vele beszélgettünk.
Új játszóhellyel bővült a Thália Színház
A 141 nézőt befogadó Thália Télikertet október 2-án adták át.
Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a fesztivált.
Magyar nyelven, szlovák nyelvterületen
Színházi alapküldetés, igazgatói és rendezői szerepkör, sikerek és célok: interjú Czajlik Józseffel, a Thália Színház igazgatójával.
7 nap, 9 előadás: vidéki színházi mustra a Tháliában
A Thália Színházban szeptember 2. és 8. között tartják idén a Vidéki Színházak Fesztiválja.