Thália Színház
Csoda korban élünk
Csoda korban élünk (Szigliget) címmel tart bemutatót a Thália Színház. A Rákosi-korszak végén játszódó „retróbohózatot” október 7-étől láthatja a közönség a nagyszínpadon. Michael Frayn Balmoral című bohózatának magyar változatát Hamvai Kornél írta, a darabot Kelemen József állítja színpadra.
A színházi világ legjobbjai
Megrázó és szép, tiszta alakításokat, ma is aktuális történetet és gyönyörű színpadképet láthatott az a néző, aki idén ellátogatott a Vidéki Színházak Fesztiválja valamelyik előadására, a Thália Színházba. Így összegezték ugyanis a szeptember 12-ei díjátadón a zsűri tagjai a produkciókat, valamint kiosztották a „legeknek” járó díjakat.
Ivanovtól Az imposztorig
Mi köti össze Csehov Ivanovját, Don Quijotéjét vagy Gyuricát, az órást? Az, hogy szeptember 4. és 10. között mindannyian Budapesten, a Thália Színházban vendégeskednek. Ekkor rendezik meg ugyanis – már hatodik alkalommal – a Vidéki Színházak Fesztiválját, melynek keretében hét nap alatt kilenc előadást láthat majd a színházkedvelő közönség.
Gellérthegyi álmok
Próza és tánc egyetlen előadásban: a Thália Színház nagyszínpadán november 5-én mutatják be azt a különleges, komplex színházi élményt ígérő produkciót, amely Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című drámája alapján készült. A darab két főszerepét Schell Judit és Finta Gábor játssza és táncolja. Újszerű előadásra számíthatnak az érdeklődők, különleges vetítési technikával.
Maradnak a vezetők
Az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat augusztus 31-én a Fővárosi Közgyűlés három budapesti színház esetében: a Thália Színházat továbbra is Kálomista Gábor, a Madách Színházat Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja. A színházi vezetőkről zárt ülésen döntöttek a fővárosi képviselők.
Vidéki Színházak Fesztiválja
Kilenc teátrum mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján szeptember 5. és 11. között a budapesti Thália Színházban. A nyitódarabot a Szolnoki Szigligeti Színház hozza: Jerry Herman Hello, Dolly című musicalje szeptember 5-én lesz látható – mondta el a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, augusztus 25-én Lantos Anikó fesztiváligazgató.
Vígjátékok mellett kuriózumok
„Amit mi játszunk, az egyedülálló a városban” – mondta Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti vezetője, színésze a teátrum évadbejelentő sajtótájékoztatóján. Az esemény Hamvai Kornél irodalmi vezetővel közösen mutatta be a színház 2016/2017-es évadának új előadásait. Elmondták: a megszokott, közkedvelt vígjátékok mellett idén is lesz olyan darab, amely kissé kilóg a sorból.
Törékeny, gyarló, szánalmas és igaz
Pénz, barátság, becsület, helytállás – komoly témafelvetések, szokatlan környezetben, ragyogó színészi és színreviteli megoldással. Sebestyén Aba rendezőként debütált a Thália Színház színpadán David Mamet Amerikai bölény című darabjával. A rendezőt többek között a darab mondanivalójáról, aktualitásáról, valamint a címben rejlő jelképről kérdeztük.
Mire képes egy bölényes ötcentes?
Nagy fába vágta a fejszéjét a Thália Színház és Sebestyén Aba rendező: David Mamet amerikai forgatókönyvíró 1975-ös klasszikusát, az Amerikai bölényt állították színpadra. A Csányi Sándor, Szervét Tibor és Mózes András főszereplésével készült előadás bővelkedik humorban, kiváló párbeszédekben, érdemes azonban mélyebbre ásni: a komoly mondanivaló a sorok között lapul. A darab fotóspróbáján jártunk: cikk galériával.
Ismét díjazták a humort
A Pinceszínház Finito (Magyar zombi) című előadása kapta a IV. Thália Humorfesztivál legjobb produkciójának járó elismerést, melyet a március 1-jei díjátadón vehettek át az alkotók. A szamaras faliórát Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója adta át, aki kiemelte: a díjat a helyzet- és a jellemkomikumok ízléses kijátszása, az egyenletes színészi teljesítmény miatt ítélték e darabnak.