Törökország
Kitömött jegesmedvéket és krokodilokat foglalt le a török rendőrség
A lefoglalt állatok értékét 75 millió török lírára, csaknem 850 millió forintra becsülik.
A világ legrégebbi kenyerére bukkantak
Habár a régészet szóról elsőre épületek és emlékművek jutnak eszünkbe, nyugodtan gondolhatnánk élelmiszerekre is.
A hajót felfalták a kagylók, de a rakományhoz nem nyúltak
Bronzkori rézrudakra bukkantak a kutatók a Földközi-tenger mélyén.
Kiderült, milyen kezeléseket kaptak az ókori gladiátorok
A római kor egyik jelentős egészségközpontját tárták fel a mai Törökország területén.
Hétfőtől külön sorba terelik a külföldieket az isztambuli Hagia Sophiában
A 2020-ban mecsetté nyilvánított pompás épület bejáratánál ezentúl külön sorba kell állniuk a külföldi látogatóknak, illetve azoknak, akik imádkozni mennek. A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium közlése szerint a turistáknak 25 euró belépőt is kell fizetni.
Állatharapás ellen nyújtott védelmet a vízvezetékben talált tál
A 800 éves tál, amely egy török várban végzett ásatáson került elő, gyógyító erővel bírt. A funkciót a díszítésről azonosították a kutatók.
Elkezdődött a magyar-török kulturális évad
Gálaesttel vette kezdetét hétfőn a magyar-török kulturális évad. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartott ünnepélyes megnyitón részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök, Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is.
December 18-án kezdődik a magyar-török kulturális évad
A Török Köztársaság megalakulásának és a magyar-török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulóját ünnepli a két ország a december 18-án kezdődő, egy teljes éven át tartó és mindkét országban zajló magyar-török kulturális évaddal.
A willendorfi vénusz ötezer éves húgát találták meg
A Törökországban feltárt lelet kulturális cserékről árulkodik.
Az őskori művészet lenyűgöző példája került elő Törökországban
A Törökországban feltárt szobrok és építészeti elemek a mezolitikumból származnak, segítségükkel sokat megtudhatunk a kor kultúrájáról.
Több, mint hatmillió forintot gyűjtött a Képző a török földrengés károsultjainak
Az online adománygyűjtésen és a jótékonysági aukción, amelyre a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói ajánlották fel alkotásaikat, hatmillió-száznyolcvanezer forint gyűlt össze.
Fekete Ernő díjat nyert Izmirben
Az Így vagy tökéletes című romantikus komédiában nyújtott játékáért Fekete Ernő a legjobb férfi alakításért járó Yellow Umbrella díjat nyerte el a Balkán Panoráma Filmfesztiválon, melyet május végén rendeztek meg Izmirben.
Ezerarcú Törökország – képriport
Európai, mégis egzotikus. Ami nem véletlen, hiszen területének 97 százaléka Ázsiához tartozik. A történelmi múlt nyomai és a modernizációs törekvések félreérthetetlen jelei egyaránt felbukkannak úton-útfélen: az ezeréves dzsámik, mecsetek mellett csupa üveg toronyépületek, a guggolós vécés helyek mellett exkluzív luxuséttermek. Közhely, de Törökország valóban a kettősség és a végletek országa. Ezért is annyira könnyű beleszeretni.
Thököly Imre török emlékezete – Képriport
A törökországi magyar emlékhelyek közül II. Rákóczi Ferenc rodostói múzeuma a legismertebb, pedig 2008 óta nevelőapjának és édesanyjának, Thököly Imrének és Zrínyi Ilonának is van saját emlékháza Kocaeliben (régebbi nevén Izmitben). Ezt törökországi sajtóutunkon mi is meglátogattuk.
Magyar hősöket bemutató kiállítás nyílt Törökországban
Magyar honvédek életét és a krími háborúban való szerepvállalását bemutató kiállítás nyílt Kars városában.
Kars magyar hősei Törökországban
Kars magyar hősei címmel állandó kiállítás nyílik 2021 tavaszán Kars városában (Törökország) a Kaukázusi Hadifront Történeti Múzeumban.