turné
Az Operaház turnéja Japánban
Világhírű szólisták, Edita Gruberová, Miklósa Erika és Rost Andrea társaságában turnézott 2017. október 25. és november 23. között a Magyar Állami Operaház Japánban. Az intézmény művészei a Lammermoori Lucia és A denvér színpadi produkcióit mutatták be. A turné zárásaként az Opera Zenekara adott hangversenyeket az elismert japán zongoraművész, Ingrid Fujiko Hemming közreműködésével.
Egyedülálló karácsonyi koncertkörút
Magyarországon, Kodály országában csodálatos a kórusmuzsika – tudtuk meg Szarka Tamástól és Szarka Gyulától, a Ghymes együttes két alapító tagjától annak apropóján, hogy karácsonyi koncertkörútjuk budapesti és pécsi állomásán az EMMI kórusával együtt lépnek fel. A Ghymes és a minisztérium célja összecseng: egész Kárpát-medencébe eljuttatják a karácsony és az éneklés szeretetét.
Elindul az Ifjúsági Világkórus
A pécsi Kodály Központban kezdi 10 állomásos közép-európai és észak-balkáni turnéját a 33 ország 58 tehetséges fiatal énekesét tömörítő Ifjúsági Világkórus (World Youth Choir) július 13-án. A művek között szerepelnek a német romantikus kórusirodalom gyöngyszemei, Kodály Zoltán-műve, egy szerb-ortodox egyházzenei darab, valamint világzenei, popzenei feldolgozások és gospel is.
Otthon érzem magam
Hans Zimmer jövő nyáron ismét koncertet ad Budapesten. A német származású, Los Angelesben élő Oscar-díjas filmzeneszerző az MTI-nek elmondta, hogy otthon érzi magát Európában és Magyarországon is, valamint az is elárulta, hogy az új műsorban meglepetésre is számíthat a közönség.
Tisztelgés a bátorság előtt
A Varekai című előadás tisztelgés a bátorság előtt: mindannyiunknak lehetnek problémái az életben, ám ezeket muszáj legyőznünk, muszáj felegyenesednünk, harcolnunk és élnünk – mondta Bruno Darmagnac, a világhírű Cirque du Soleil művészeti vezetője. A kanadai székhelyű utazó társulat 2017 májusában négy előadást tart a Papp László Budapest Sportarénában.
Karácsonyra készül a zenekar
Mennyből az angyal címmel új karácsonyi lemezt készített a Ghymes, melyen felcsendül többek között a Mostan kinyílt és a Kis karácsony éjszakája című dal is. A népszerű világzenei együttes november 25-én Kiskunmajsán kezdte tizennégy állomásos karácsonyi koncertsorozatát, amely december 28-án a budapesti Szent István Bazilikában zárul.
Hamarosan indul a Nickelback-turné!
Helsinkiben startol el a Nickelback vadonatúj világkörüli turnéja szeptember 2-án; a kanadai négyes már gőzerővel készül az aktuális megméretésre. Hozzánk hat hét múlva, szeptember 16-án érkezik az új Nickelback-show. Jegyek még kaphatók a koncertre!
A zene hangjait nem nyomhatják el
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az elmúlt tíz napban hét európai városban adta elő Gustav Mahler monumentális 3. szimfóniáját hangos sikerrel, teltházas hangversenytermekben. A turné állomásai között volt Róma, Milánó, Barcelona, és a terrortámadások áldozatául esett Brüsszel is.
Budapestre jön a Placebo!
A Placebo zenekar októberben világkörüli turnéra indul, hogy megünnepelje óriási sikerű debütáló albumuk megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncertsorozat hazánkat is érinti, a csapat 2016. november 11-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.