zenekar

Huszonegy zenekar kap támogatást

Az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramja ebben az évadban huszonegy feltörekvő formációt támogat 2-2 millió forinttal. A 309 pályázó közül kiválasztott zenekarokat november 5-én mutatták be az A38 hajó nagyszínpadán. A most kihirdetett formációkkal együtt eddig száznegyvenen kaptak támogatást.

Tenki Réka a Mörk zenekar klipjében

Vadonatúj EP-vel jelentkezik a négytagú Mörk zenekar október 31-én. A The Death of Mörk című, kissé komorabb hangvételű lemezt 2019 áprilisában a The Resurrection of Mörk című, fesztelenebb hangulatú EP egészíti ki: a kettő 2019 tavaszán áll össze egy nagylemezzé. A zenekar legújabb, Doubt című videóklipjében Tenki Réka és Keresztes Tamás színművészek szerepelnek.

Budapestre jön Giorgio Moroder

A legendás zenei producer, Giorgio Moroder bejelentette legelső élő európai turnéját! A sokak által a diszkó keresztapjaként vagy az elektronikus tánczene megalapítójaként ünnepelt 78 éves, többszörös Oscar- és Grammy-díjas Moroder 15 várost érintő európai turnéra indul 2019 tavaszán, köztük érintve a magyar fővárost is 2019. május 15-én.

Életműkoncertre készül a zenész

Jenei Szilveszter gitáros, énekes, zeneszerző kétszeres jubileumra készül október 13-án este a Stefánia Palotában. A koncertre több olyan sztárvendéget is elhív, akik fontos szerepet játszottak a pályafutásában, amely korántsem volt egyhangú: 150 lemezt, illetve 300 dalt készített, és mintegy 30 előadóval dolgozott együtt. A zenésszel beszélgettünk.

Érzékelnek, leírnak, elénekelnek

Az énekes-dalszerző duóként ismertté vált Papaver Cousins második, Bad Writing című lemezét már nagyzenekarként vette fel, és ha csak tehetik, koncertezni is az új felállásban indulnak. A Papaver Cousins egyik alapítójával, Szendrey-Nagy Olivérrel a zenekar múltjáról és jövőjéről, az új lemezről, valamint a sikerek különböző típusairól beszélgettünk.

Temérdek hangverseny vár!

Gustav Mahler első, Titán című szimfóniájával, Bogányi Tibor vezényletével kezdi meg az új évadot szeptember 13-án a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), amely csaknem nyolcvan pécsi nagyzenekari hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2018/2019-es, Titanium nevet viselő szezonban.

Valóra vált álom

Fiatalok, tehetségesek, sikeresek. Az alig több mint kétéves Platon Karataev zenekar eljutott a Kikeltető döntőjébe, bekerült a Hangfoglaló Program 2017-es induló előadói közé és már számos külföldi meghívással büszkélkedhet. Többek között a csoportdinamikáról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén énekesekkel.