Zrínyi Miklós
Emlékezzünk a várkapitányokra!
„Emberségről példát, vitézségről formát/mindeneknek ők adnak” – szól Balassi Bálint Egy katonaének című költeményének híres sora, mely a szigeti várkapitányokra is méltán igaz. Rájuk – a középpontban Zrínyi Miklóssal – emlékeztek szeptember 7-én a Zrínyi Napok keretében: koszorúzással, tűzgyújtással és megható, szép szavakkal.
Ne bántsd Zrínyit!
Rendhagyó irodalomórát tartott Nényei Pál a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Ne bántsd Zrínyit! címmel. Az előadás központi témája Zrínyi Miklós egy kevésbé ismert alkotása: az Adriai tengernek syrenaia volt. Nényei Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a költő Zrínyi Miklós hétköznapi megítélése korántsem olyan kedvező, mint amilyet érdemelne.
Emléktábla Zrínyi tiszteletére
Emléktáblát avattak Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója alkalmából december 10-én Burgenlandban, a monyorókeréki Erdődy-kastélynál, ahol a szigetvári hős két évvel az ostrom előtt vette el második feleségét, Rosenberg Évát. Az esemény a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév része.
Közös az örökségünk a horvátokkal
„A horvát és a magyar múlt úgy összetartozik, mint az almának a két fele” – mondta el Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke november 24-én a Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén. A fogadáson visszaemlékeztek a horvát-magyar barátságot tovább erősítő, a Zrínyi-emlékév kapcsán rendezett programokra, különösen Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinjski (Zrínyi Miklós) című operájára.
Nemzetközi hírneve lett Zrínyinek
Milyen szerepet játszott Magyarország a 16. századi oszmán háborúkban? Erre is keresték a választ szeptember 6. és 9. között a Pécsi Tudományegyetemen rendezett konferencián. A cél nem más volt, mint összehozni az oszmán történelemmel, a Habsburg-időszakkal és a magyar történelemmel foglalkozó legnevesebb kutatókat.
Világsztárral nyit az Opera
Új évadának hivatalos megnyitása előtt egy héttel bemutatóval és szabadtéri programokkal indít az Opera. Az Autómentes Hétvégén és a Színházak Éjszakáján a Dalszínház utcai Szfinx-teraszon és a dalszínházban is várják a közönséget, a szeptember 24-i, Andrássy úti évadnyitány másnapján pedig egy világnagyság, Jonas Kaufmann, a nemzetközi színpadok első számú tenorja lép fel az Erkelben.
Zrínyi Miklóst ünnepeljük
Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hős, és ami Szigetváron történt, az az egész nemzet ügye – mondta el Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Zrínyi-emlékév központi rendezvénye: a Zrínyi-napok alkalmából. Balog Zoltán hangsúlyozta: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklóst ünnepeljük.
Zrínyi Miklós az Operában
Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház előadásában láthatja a Zrínyi Miklós című, horvát nemzeti operát szeptember 18-án a magyar közönség a Magyar Állapi Operaház színpadán. Az Ivan Zajc szerezte, háromfelvonásos előadás a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretében valósul meg csaknem 250 vendégművész közreműködésével.
„Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév
Az ország figyelme idén ismét Szigetvárra terelődik: a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév kapcsán sok-sok programmal idézik meg a múltat.
Szigetvárra tekint egész Európa
Nem a falakban van a vár ereje, hanem a várvédők lelkesedésében – ezt érezheti, aki ellátogat Szigetvárra. A hősi csatáról Zrínyi Miklós hadvezér dédunokája olyan eposzt írt, amely kitörölhetetlenné tette a magyar emlékezetből az 1566-os eseményeket. Az ország figyelme idén ismét Szigetvárra terelődik: a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév kapcsán sok-sok programmal idézik meg a múltat.
A Zrínyi-család Bécsben
Nemzetközi, multidiszciplináris konferenciát rendeztek június 7-én a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretein belül – a rendezvénynek a bécsi Magyar Nagykövetség barokk palotája adott otthont. A konferencián több előadó is utalt rá, hogy a Zrínyi-családnak a 16. és 17. században milyen fontos bécsi kapcsolatai voltak.