Zsille Gábor

A Petőfi Irodalmi Múzeumban zajlik a Versmaraton

Az idei Versmaratonon 65 kortárs költő olvassa fel verseit délelőtt 10 és este 22 óra között a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Átadták a Tegnap.ma első irodalmi díjait

A Tegnap.ma irodalmi portál gálaestet tartott, amelyen első alkalommal adták át a lap díjait: Zsille Gábor József Attila-díjas költő, író, műfordítónak és Nagy Erika felvidéki magyar írónak. Az eseményen az alapítók mellett beszédet mondott Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke.

„Pokolba a tudományoskodó irodalommal!” – Még, még, még Gombaszögi Nyári Tábor

Petőfi-kvíz, irodalmi táncház, slam poetry vs. költészet vita, azaz hogyan lesz 2023-ban fesztiválképes a szépirodalom? Zsille Gábort, Bene Zoltánt és Regős Mátyást kérdeztük.

Kalandra fel! – Átadták a KMI 12 harmadik évadának okleveleit

Február 9-én, este hatkor írók-költők gyűltek össze a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, hogy átvegyék a KMI 12 program okleveleit. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal idén rendezték meg először.

Petőfi másképp Horvátországban – Villáminterjú Zsille Gáborral

Petőfi másképp címmel tartott előadást a Petőfi Kulturális Ügynökség képviseletében január 16-án a Rijekai Egyetemen Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító, január 18-án pedig a Zágrábi Egyetemen Petőfi és Arany legendás irodalmi barátságáról beszélt.

„Ha nincs viszonyunk ahhoz, amit csinálunk, inkább ne csináljuk” – Edwin Morgan versei Turczi István fordításában

Edwin Morgan skót költő válogatott verseit A démon kiskátéja címmel a Magyar Napló könyvesboltban mutatták be január 19-én. Zsille Gábor író a kötet fordítójával, Turczi István József Attila-, Babérkoszorú- és Prima Primissima díjas költő, író, műfordítóval beszélgetett.

Versek szódával – Mesterek és tanítványok

Újabb sorozattal jelentkezik a tízéves Versek szódával produkció. Az óbudai Térszínházban tartandó, négyestés talkshow vendége lesz Farkas Wellmann Éva, Lőrincz P. Gabriella, Vörös István és Zsille Gábor is.

Elkezdődött a Versmaraton

Elkezdődött a Versmaraton hétfőn Budapesten a Márványteremben, ahol 62 költő 12 órán át olvassa fel verseit a költészet napja alkalmából.

,,Nem a hit és a tudomány áll ellentétben egymással, hanem a hit és az álhit”

Hit és irodalom – hitről, vallásról, költészetről advent és karácsony jegyében Iancu Laurával, Zsille Gáborral, Lövétei Lázár Lászlóval Luzsicza István beszélget. A KMI idei záróestjére 2021. december 6-án került sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

„Alighanem költő vagyok” – Interjú Zsille Gáborral

Fontos nekünk a lengyel–magyar barátság, de kevesen vannak, akik olyan odaadó szeretettel tekintenek lengyel barátainkra, mint Zsille Gábor József Attila-díjas, Tóth Árpád Műfordítói Díjas és Térey-ösztöndíjas költő, műfordító, szerkesztő, publicista.

Rend van, ujjbegyem nem sebzi fel egy papírlap

Az 1972-ben született Zsille Gábor a lírikusi középnemzedék elismert alakja, számos pályadíj kitüntetettje. Megkapta egyebek közt a Magyar Arany Érdemkeresztet és a József Attila-díjat is. A termékeny szerző, műfordító és szerkesztő hatodik önálló verseskötete, a Készülődés 2019-ben, a Magyar Napló gondozásában látott napvilágot.

Portréfilm Zsille Gábor költőről

„Konzervatív bohém”, mint szenvedélyes polonistához illik; mániákus olvasószerkesztő, aki gondolatban még a körúti üzletek feliratait is korrektúrázza a villamosablakból, 1997 óta a Magyar Napló munkatársa. Tekintetéből ítélve különösen érzékeny ember, le sem tagadhatná, hogy költő.

KMI 12-estek a PIM-ben

Jövő kedden, december 7-én kerül sor a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága (PKÜ KMPI) és a KMI 12 program szerzői évadzáró zenés-irodalmi sorozatának befejező estjére a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az elvesztett szőlőtábla összerakása – Zsille Gábor: Készülődés

Mire készülődik a költő a negyvenes évei végén? Zsille Gábor hatodik verseskötete címét fejtegetve okkal merülhet fel: meddig látni előre, s meddig hátra a közmondásos B oldalról, ahonnan – megint közmondásosan – messze már az indulás lendülete, de messze még a révbe érés nyugalma, biztonsága?

Eleven Költők Társasága – Zsille Gábor: Kőszáj

Hallgassátok meg a József Attila-díjas költő kő hívószóra született versét az Eleven Költők Társaságának tolmácsolásában!

Lengyel állami kitüntetést kapott Zsille Gábor

A József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas költő, műfordító csütörtökön vette át a Lengyel Köztársaság Lovagkeresztje kitüntetést Budapesten.