Megnyílt a Benczúr Ház

Képző

A Magyar Posta Zrt.2010-ben kinevezett vezetősége úgy döntött, hogy e szép hagyományokkal rendelkező épületet nem fenyegetheti az elmúlás veszélye. Az ingatlan 52 százalékát a tulajdonostársaktól visszavásárolta, és ? mint már 100 százalékos tulajdonos ? a tevékenység felélesztésére 2011-ben új alapítványt hozott létre.
 
Az újra megnyílt Benczúr Házban helyezték el a Postamúzeumot, amely október 9-től fogadja látogatóit.
 
A Benczúr utca 27. szám alatti épületben étterem és kávézó is várja a látogatókat.
Az egykori Egyedi palota 3 szintjén díszterem, vadász terem, fehér és barna szalon, táncterem és 600 férőhelyes kert bérelhető színvonalas rendezvények megtartására.
 

A Benczúr Ház története

 
Stern Ignác szeszgyáros a XIX. század második felében alapozta meg az Egyedi család vagyonát. Budapesten, az Árpád út 27. szám alatt üzemeltetett szesz- és szeszfinomító gyárat. A gyár jól prosperált, így Stern Ignác számottevő vagyont hagyhatott két fiára, Artúrra és Lajosra.
Artúr Sopron megyében, Egyeden, egy több ezer holdnyi családi földbirtokon gazdálkodott, Lajos az újpesti gyár tulajdonosa lett. A két Stern fivér 1885-ben, illetve 1889-ben ? a családi földbirtok után ? Egyedire magyarosította nevét.
 
A két testvért a századforduló táján nagypolgári és arisztokrata körökben tehetséges sportemberként tartották számon, húsz-huszonöt éven keresztül nagy szerepet játszottak a lovas életben. Egyedi Artúrkiváló mezőgazda és állattenyésztő volt, egyszerre 12?16, saját nevelésű lóval foglalkozott, családokat tenyésztett ki. Egyedi Lajos nagy gondoskodással fenntartott ménesét pedig Magyarország számottevő ménesei közé sorolták. Lovait a magyar lóversenytörténet ma is nyilvántartja ? és ha hinni lehet a történetmesélőknek, a világhírű Kincsem egyik unokáját a Benczúr Ház kertjében temette el. (A kert színpad mögötti részében emlékoszlop áll.)
 
Egyedi Lajos ? a lovas sport és a lótenyésztés mellett ? üzleti terveit sem adta fel. Családjának Pesten, a Nagy János (mai Benczúr) utca 27. szám alatt ? (a mai Benczúr Házban) ? lakóházat, üzleteinek irodát építtetett.
 
Az Egyedi-palota a XIX. század végén épült, egy időben az Andrássy út környéki villanegyedekkel.
Az épület terveit Marmorek Oszkár műépítész készítette. A palota háromszintes lakóháznak épült: az alagsorban ? a kiszolgáló helyiségek mellett ? istálló, az első emeleten lakószobák és fogadóhelyiségek voltak, a második emeleten az irodák kaptak helyet. A Díszterem kupolája alatt télikert állt, az utcai fronton a szalon volt, két oldalán pedig a hölgyszoba (a mai Fehér szalon), illetve az úri szoba (a mai Barna szalon) helyezkedett el. A Vadászterem ebédlőként szolgált.
 

Egyedi Lajos legtöbb adót fizető polgárok közé tartozott. Az 1913-ban létrehozott szeszkartell azonban elvágta újpesti gyára további fejlődésének útját, így azt a következő évben eladni kényszerült. Hamarosan családi tragédiák sora következett és a gazdasági válság sem kímélte az Egyedi családot.

Az első tulajdonos ? Egyedi Lajos ? halálát követően az épület a Magyar-Itáliai Bank tulajdonába került. A banktól 1930-ban vásárolta meg az ingatlant a Magyar Királyi Posta Jóléti Alapja, hogy  egyesületeinek otthont teremtsen.
Részlet a kultúregyesület 1925-ben készült alapító okiratából: az egyesület célja ?...a magyar posta tisztviselői karában a szak- és szépirodalom, továbbá a művészet minden ága iránt az érdeklődést felkelteni, a művelődést előmozdítani tudományos, szak- és szépirodalmi előadások, továbbá műkedvelő előadások rendezésével a nemesebb irányú ének és zene művelése céljából ének és szimfonikus zenekar létesítésével, kórus- és zeneestélyek rendezésével és zeneiskola fenntartásával?.

A II. világháborúban a palota csak kisebb károkat szenvedett,  majd az ötvenes évektől ismét a postások művelődési igényeinek szolgálatába állt.  

 
Az épület 1991-ben a Magyar Posta Rt., a MATÁV Rt. és az Antenna Hungária Rt. által létrehozott Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány székháza lett.
A Ház fent említetett tulajdonosai  2008-ban úgy döntöttek, hogy az épületet eladják, így az alapítványt, annak tevékenységét megszüntették.
A Benczúr Ház, amely a kilencvenes évek elején felújított Egyedi-palotában működött, főként zenei rendezvényeiről volt ismert. Fesztiválokat, tehetségkutató versenyeket, nyári szabadtéri koncertsorozatokat rendeztek a patinás épület falai között.
 
(Forrás, fotó: benczurhaz.hu)