A csokoládé, ami majdnem kiiktatta Napóleont és felrobbantotta Churchillt
Az aztékok gyógyszerétől a vallási vitákon át a világ legnagyobb csokiszeletéig tíz meglepő tény a csokoládéról, amit még Gombóc Artúr sem tud.
A csokoládé nem csupán egy falatka mennyország, amit elmajszolhatunk egy fárasztó nap végén, hanem egy valódi kulturális világutazó, amelynek története sokkal izgalmasabb, mint gondolnánk. A nemzetközi csokoládénapon belekóstolunk a világ legédesebb történetébe.
A sztori jó néhány ezer évvel ezelőtt kezdődött Közép-Amerikában, ahol a maja és azték civilizációk már Kr. e. 1500 körül ismerték a kakaóbab termesztését. A kakaót azonban nem édes finomságként, hanem keserű ital formájában fogyasztották, és kukoricalisztet és chili paprikát is kevertek hozzá. A csokoládé szó eredete is egzotikus: az azték xocolatl szóból ered, amely szó szerint keserű vizet jelent. Vallási szertartásokon is használták, ugyanakkor fizető- és adóbeszedési eszközként is szolgált, a kakaóbabokat pedig úgy számolták, mint mi az érméket.
Az aztékok csodagyógyszere
Az világos, hogy egy jófajta csokoládé boldoggá tehet minket, több ezer éve viszont gyógyszerként használták fejfájásra, szívpanaszokra. A modern tudomány is kezd ráeszmélni arra, amit az aztékok már régen tudtak: a csoki nemcsak finom, hanem egészséges is. A titok a kakaóbabban rejlik, pontosabban két szupermolekulájában: az epikatechinban és a teobrominban. Az epikatechin egy flavonoid, amely a véredények jóbarátja és segít megelőzni a vérrögök és a koleszterin lerakódását. A teobromin pedig a koffein kistestvére: nem pörget fel annyira, de a szív hálás lesz érte.
A britek először birkatrágyának hitték
Amikor a csokoládé először megérkezett Európába a 16. században, még híre sem volt a mai tejcsokinak vagy nugátos szeleteknek. Akkoriban a kakaóból egy sűrű, keserű főzetet készítettek, amelyet csokoládélikőrnek neveztek, felerészben kakaóvajból, felerészben kakaóporból állt. Ezt főzték fel meleg italként, cukor nélkül.
Bár ma már a britek nagy fogyasztók, döcögősen indult náluk a csokoládé karrierje. Amikor egy spanyol hajó kakaóbab-szállítmánya véletlenül Anglia partjainál kötött ki, gondolkodás nélkül máglyára vetették a rakományt, mert úgy hitték, hogy birkatrágya.
Felforgatta Európát
Ugyanakkor a 17. századi Angliában a csoki nem a nemesek luxusa volt, mint Spanyolországban vagy Franciaországban, hanem az értelmiségi rebellisek kedvenc itala. A csokoládét – és persze a kávét – kortyolgató politikai gondolkodók annyira felpaprikázták II. Károlyt, hogy az uralkodó konkrétan megpróbálta bezáratni kedvenc helyeiket.
De az egyház sem volt mindig békés viszonyban a csokoládéval. Szintén a 17. században két katolikus szerzetesrend heves vitába bonyolódott azon, hogy vajon a csokoládé italnak számít-e és így böjti napokon fogyasztható-e. A konfliktus annyira eldurvult, hogy maga VII. Sándor pápa volt kénytelen közbelépni, és hivatalosan kijelenteni: „igen, ez bizony ital.” Valószínűleg azóta is hálásak neki a szerzetesek.
Joseph és a csokigyár
Joseph Fry talán nem lett annyira híres, mint Willy Wonka, de nélküle ma aligha majszolnánk a csokoládét olyan formában, ahogy megszoktuk. 1761-ben alapította meg a J. S. Fry & Sons nevű vállalkozását, az első tömeggyártásra alkalmas csokoládégyárat az angliai Bristolban. Bár korábban is léteztek úgynevezett csokoládéházak, ahol italként kínálták a csokoládét, ez volt az első hely, ahol ipari méretekben, gyárban kezdték el előállítani a kakaós finomságokat.
A Fry család neve nemcsak a gyár miatt maradt fenn a történelemben: 1847-ben ugyanis ők készítették el az első kereskedelmi forgalomba kerülő csokoládétáblát is. Ez a tábla még egyszerű volt, mindenféle töltelék, ízesítés és modern krémesség nélkül, ennek ellenére igazi újdonságnak számított. Kakaómassza, kakaóvaj és egy kis cukor: ennyi kellett ahhoz, hogy megszülessen az a forma, amelyet ma már a boltok polcain ezerszám látunk.
És ha már a fejlődésnél tartunk: 1875 egy újabb mérföldkő volt, amikor feltalálták a tejcsokoládét. Bár ma már elképzelhetetlen az édességvilág nélküle, akkoriban ez valódi innovációnak számított. A tejpor hozzáadásával lágyabb, édesebb ízt és selymesebb állagot kaptak, és az emberek egy csapásra beleszerettek.
Napóleon és a halálosan finom csokoládé
Napóleon szenvedélyessége csokirajongásban is testet öltött, csakhogy édesszájúsága majdnem végzetesnek bizonyult, legalábbis egy legenda szerint. Egyes korabeli angol és amerikai lapok arról számoltak be, hogy egykori szeretője, Pauline Riotti – akit Napóleon állítólag elhagyott, egy gyermekkel és minden anyagi támogatás nélkül – bosszút forralt. Amikor a császár egy kolostorban vendégeskedett, ahol Riotti dolgozott, a nő állítólag mérget kevert a reggeli csokoládéitalába. Csakhogy egy éles szemű szakács észrevette, és időben figyelmeztette Napóleont. Tragikus fordulatként Riottit kényszerítették, hogy maga igya meg a mérgezett kakaót, és néhány órán belül meghalt.
Hitler csokoládébombája
Egy másik híres történelmi alakot is csokoládéval próbáltak eltenni láb alól. A második világháború éveiben a náci Németország egy igazán különös, már-már groteszk tervet szőtt Winston Churchill ellen: csokoládéval akarták felrobbantani.
Hitler emberei olyan bombát fejlesztettek ki, amely kívülről teljesen ártalmatlannak tűnt: vékony réteg étcsokoládéval vonták be, majd elegáns csomagolásba rejtették. A terv az volt, hogy ezeket az álcsokikat – Peters Chocolate néven – elhelyezik a brit haditanács étkezőasztalán, abban a teremben, ahol Churchill és a kormány tagjai gyakran étkeztek.
Majd, ha valaki letör egy szeletet, vagy csak megmozdítja az édességet – bumm! Szerencsére a brit titkosszolgálat résen volt, és időben leleplezték a merényletet. A csokoládébomba tervét így végül sosem sikerült megvalósítani, de tény, hogy az édesség történetében ez volt talán a legsötétebb fejezet.
Churchillhez és a csokoládéhoz magyar szál is kötődik.
Az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Floris – Csokoládék és torták Budapesttől a londoni Sohóig című időszaki kiállítása a kalandos életű család történetét mutatja be. De ugyanitt, az állandó kiállítás részeként a világhírű Gerbeaud Emil – a konyakos meggy, a macskanyelv és a sokak által kedvelt zserbó sütemény – atyja életével is megismerkedhetünk.
Ínycsiklandó rekordok
Sokkal békésebb, de legalább olyan grandiózus tervvel állt elő a brit Thorntons vállalat 2011-ben, amikor megalkotta a világ legnagyobb csokiját. A négyszer négyméteres, 35 centi magas csokoládé közel 5800 kilót nyomott, vagyis nagyjából annyit, mint egy elefánt.
És bár a svájci csoki is világhírű, a legfinomabb pralinékat mégis Belgiumban készítik, méghozzá csokoládéba burkolva, amitől egyedi, gazdag textúrájuk lesz, szemben más országok vajas vagy cukros változataival.
A csoki alapanyagának 70 százalékát egyébként Nyugat-Afrikából – elsősorban Elefántcsontpartról – importálják, és jól mutatja, mekkora üzlet az édesszájúság: a csokoládéipar évente 140 milliárd dollárt termel világszinten, és ez a szám egyre csak növekszik.
Olvadó boldogság
A csokoládé hatalmas népszerűsége nemcsak az ízének, hanem a fizikának is köszönhető. Olvadáspontja ugyanis 30–32 °C között van, vagyis alacsonyabb, mint az emberi testhőmérséklet, ezért is olvad olyan mámorítóan a szájban. A tej- és fehér csokoládé pedig még érzékenyebb a hőre, így azok még hamarabb megadják magukat.
De a csokoládé nemcsak olvadni tud, hanem boldogítani is. Már tudományosan bizonyított, hogy amikor csokit eszünk, endorfinok, jókedvért felelős boldogsághormonok szabadulnak fel. Ráadásul a benne található aminosavak elősegítik a szerotonin termelődését, ami szintén a jó hangulat, az öröm és a lelki egyensúly kulcsa. Ezek után talán nem meglepő, hogy a világ legnépszerűbb fagylaltíze is a csokoládé.
Csoki is meg nem is
Szegény fehér csokoládé! Állandóan azt hallgatja, hogy ő „nem is igazi csoki”. És bizony, a kritikusoknak van némi igazuk: a fehér csokoládé nem tartalmazza a kakaó szárazanyag-tartalmát, vagyis hiányoznak belőle azok a sötét színű, markáns aromájú részek, amelyek a klasszikus csokoládé ízéért és karakteréért felelősek. Amit viszont benne van, az a kakaóvaj, azaz a kakaóbab zsírja, ettől lesz olyan lágy és krémes. Ezt aztán olyan összetevőkkel párosítják, mint a cukor, tejpor és vanília, és már kész is a vajszínű, édes élvezet.
Amiben viszont hasonlít a klasszikus csokoládéhoz, hogy a fehér csoki is gyógyszerként indult. Csak nem az aztékok használták fejfájásra, hanem az 1930-as évek Svájcában akartak a kórházban fekvő gyerekeknek vitamindús tejet adni az orvosok. A kicsik viszont azt babaitalnak tartották, és nem akarták meginni. Ezért kakaóvajjal turbózták fel, így született meg a fehér csoki, amely annyira népszerű lett, hogy hamarosan tömeggyártásba is került.
A köhögés ellenszere
És ha már gyógyszer. A tudomány már azt is kimutatta, hogy a csokoládé hatékonyan csillapíthatja a köhögést. A titok itt is a teobromin nevű alkaloidában rejlik, ez ugyanaz az összetevő, ami a szívnek is jót tesz. A londoni Imperial College kutatói szerint a teobromin hatékonyabban nyugtatja a köhögési ingert, mint a kodeint tartalmazó gyógyszerek.
Persze nem mindegy, hogy az influenzaszezonban milyen csokit választunk. A forró csoki például nem segít, mert túl gyorsan áthalad a torkon, így nincs ideje kifejteni a hatását. A tejcsokoládék kakaótartalma túl alacsony, a fehérben meg ugye nincs is.
A csokoládé története egyszerre kalandos és izgalmas: ősi gyógyszerből vált luxuscikké, majd mindennapi örömforrássá. Meghódította a gyomrokat, túlélte az egyházi vitákat, sőt még néhány merényletkísérletet is. Bár mára világszerte elérhető, eredete és fejlődése rengeteget mesél az emberi találékonyságról és az édesszájúságról is. Egy biztos: a csokoládé nemcsak az ízlésünkön, hanem a történelem lapjain is nyomot hagyott.
A cikk forrásai itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.
A képek az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításán készültek. Fotó: Sorok Péter / Kultúra.hu
