Zene
„Vannak fiatalok, akik zenetörténettel foglalkoznak”
Németh Zsombor több lábon álló, sokoldalú egyéniség: zenetörténész, fiatal kutató, hegedűművész és együttesvezető, aki mindezek mellett a doktori disszertációján dolgozik. Idén harmadszorra nyerte el a Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíjat. Vele beszélgettünk.
A Dalinda is fellép a Womexen
A világzene vezető nemzetközi fesztiválját október 21. és 25. között idén 26. alkalommal rendezik meg, immár második ízben Budapesten.
„Úgy fogadnak bennünket, mint egzotikus világzenét"
Ágoston Bélát, a Zuboly (és még számtalan zenekar) frontemberét kérdeztük „zeneközelítésről", műfaji hibriditásról, a koncertanyagok összeállításáról és a közelgő Bondoró Fesztiválról.
„Egy szikra csak, és lángra kap” – íme Péterfy Bori & Love Band új albuma
A Szikra a zenekar hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség.
2020-ban is zenél Budapest
A Zenélő Budapest idei, hatodik évadában, augusztus végéig csaknem 200 minikoncert hallható a főváros legszebb helyein. A Zenélő Budapest alapítója és művészeti vezetője, Götz Nándor, a karantén alatt egy olyan rövidfilmet készített, amelyben több mint 60 zenész hívja a nézőt Budapest felfedezésére.
Digital ambient sadness: íme Tóth Dóri és Konsiczky Dávid első közös lemeze
A külön-külön már több sikeres formációban zenélő páros most egy albumnyi lassú eletronika erejéig egyesítette erőit, aminek eredményeképp megszületett az All is well című nagylemez anyaga.
Lehár Ferenc legrégebbi ismert hangfelvételére bukkanhattak Ausztriában
Az 1901-ben készült lemezen az Osztrák-Magyar Monarchia gyalogezredének katonazenekara játssza a zeneszerző Jetz geht's los című katonaindulóját.
Retró helyett kortárs
Az idén 25 éves Fonó Budai Zeneház igazgatójával a szabadtéri újranyitásról, a ház felújítási munkálatairól, megjelenő lemezekről és egy Közép-kelet-európai menedzsmenthálózat létrehozásáról is beszélgettünk.
Keresztes Magor ütőszólamvezető lett az ÓDZ Arany Karantén díjasa
Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése Arany Karantén Díjjal ismerte el a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Pénteki kultúrrandi Tóth Dóra Lilla hegedűs-énekes dalszerzővel és holisztikus énektanárral
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű, tehetséges művészeket mutatunk be.
Händel operája kitár minden ajtót, ablakot
Händel népszerű, Agrippina című operáját mutatja be július 17-én a Szegedi Szabadtéri Játékok Pányik Tamás rendezésében. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás karmester vezényli, aki szerint az Agrippina kortalan történet a hatalomért folyó intrikákról.
Augusztusban ismét szólnak az orgonák
Augusztus 8-án újra megtelnek a templomok, a terek, különleges helyszínek a hangszerek királynőjének csodálatos hangjával.
Ma estétől Klassz a parton a Balatonnál
Kevés romantikusabb pillanatot tartogat az idei nyár a klasszikus zene kedvelőinek, mint a Balaton közvetlen partján megrendezett élőzenei koncerteket. Az idén hatéves Klassz a pARTon! rendezvénysorozatnak az élőzene és természeti környezet kettőssége által teremtett sajátos miliővel évről évre azokat is sikerül megnyernie a műfajnak, akik nem járnak koncertterembe.
15 hazai fesztivál, amelyekkel csillapíthatjuk koncertéhségünket idén nyáron
Ugyan a fesztiválszezon egy részében a koronavírus ellopta a show-t és jelen helyzetben a nyár végi események jövője sincs bebetonozva, de a legoptimistább forgatókönyv alapján idén nyáron sem kell teljesen lemondanunk ezekről a kulturális oázisokról.
Megérkezett a VAN filmzenekar új kislemezének első dala
A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték.