Zene

Nem fér semmilyen dobozba – Interjú Kovács István operaénekessel

Rövidesen Almaviva grófot alakítja az Ybl-palotába visszatérő, olasz nyelvű Figaro lakodalma-előadásban. Kis ideig bel canto- és Mozart-énekesként könyvelték el, ami szakmai elismertséget jelez. Ám ebből a dobozból kihúzta egyrészt az a hiány, ami a basszbariton hangfajban az elmúlt másfél évtizedben megmutatkozott, másrészt a rátermettség. Kovács Istvánnal, a Magyar Állami Operaház magánénekesével beszélgettünk.

„Olyan, mintha ez a lemez egy különálló alkotás lenne”

Svájci kiadónál jelent meg a Nagy Emma Quintet Synced című albuma.

Szenvedéllyel szeretnék zenét hallgatni – Interjú Dubóczky Gergellyel

Matematikusi diplomával vágott neki a karmester szaknak, később pedig zenekart alapított Dubóczky Gergely, hogy elvégezze a maga részét a klasszikus műfaj leporolásában. Május 9-én Csillagórák címmel az európai zenekultúra nagy műveiből ad koncertet együttesével, a Budapest Sound Collective-vel a Magyar Zene Házában.

Vinilen jelent meg a Beatrice 1979-es demófelvétele

Először jelent meg vinil formátumban a Beatrice 1979-ben készült felvétele, amelynek dalai az együttes első (ki nem adott) stúdiólemezét alkothatták volna. A mostani változatban a Topis Rok '79 című anyag a Moiras Records gondozásában látott napvilágot.

Pénteki kultúrrandi Zórával, az év felfedezettjének járó Fonogram-díj nyertesével

Urbányi Zóra, művésznevén ZÓRA a Fonogram – Magyar Zenei Díj év felfedezettje kategóriájának idei nyertese. A félig Los Angelesben, félig Magyarországon élő énekes-dalszerzővel beszélgettünk.

Concerto funèbre – Csempészáru a Zeneakadémia pódiumán

Pusker Júlia a 20. századi zeneirodalom egyik legérdekesebb hátterű alkotását játssza a Liszt Ferenc Kamarazenekar május 13-i hangversenyén. A Bartók- és Kodály-kortárs német zeneszerző, Karl Amadeus Hartmann kompozíciója, a Concerto funèbre 1939-ben keletkezett. A szólistával beszélgettünk róla.

Szabadtéri koncerttel köszönti az évadot a MÁV Szimfonikus Zenekar

Ingyenes szabadtéri koncerttel köszönti az új évadot a MÁV Szimfonikus Zenekar május 14-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében.

Nemzetközi sztárok a Jazztavaszon

A Müpa a kezdetek óta jazzel ünnepli a tavasz legszebb hónapját, idén két év kihagyás után a közönség végre ismét nemzetközi nagyágyúk koncertjein hódolhat a műfaj iránti szenvedélyének. Sarah McKenzie bensőséges hangulatú szólóesten mutatja be Secrets of My Heart című lemezét, a Yellowjackets big band hangzással turbózott jubileumi albumát, a francia–dominikai, Grammy-jelölt Cyrille Aimée pedig fülbemászó, összetéveszthetetlen muzsikáját hozza el a budapesti közönségnek.

Minden klasszikus zenész kérdezze meg magától, mit szeretne igazán

A veszteség és a nőiesség témáit dolgozza fel három fiatal klasszikus zenész egy különleges előadásban. Ács Dominika, María Valverde (SP) és T-Potzner Veronika szeretnek a szokott kereteken túllépni, ha a téma úgy kívánja. Ez a szemlélet tükröződik a For who was not born című előadásban is, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatnak be.

Botvay Károly csellóművész kapta idén a Weiner Leó-emlékdíjat

Botvay Károly csellóművész kapta idén a Weiner Leó-emlékdíjat – közölte a Zeneakadémia.

Balázs János lemeze egy amerikai verseny döntőjében

Balázs János zongoraművész ImprovisArt című lemeze az első helyen jutott be a Music International Grand Prix New York-i döntőjébe az adult piano (felnőtt zongora) kategóriában.

„Nekem ez az ország belülről végtelen” – Beszélgetés Ferenczi Györggyel

Petőfi és Hendrix véletlenül összefutnak az Appalache-hegységben, és egy kocsmában kalotaszegi hajnalira buliznak – Ferenczi György volt az első, aki ezt el tudta képzelni és meg tudta mutatni a világnak.

Rendhagyó módon rögzített újdonság Temesi Bercitől

A basszusgitáros a Time is not a magazine címre keresztelt ötödik nagylemeze hetedik klipjével indítja a májust.

„Érdekel, hogy miért tartanak írónak, noha nem is vagyok az” – Szendrői Csaba a saját hang megtalálásáról

Szendrői Csaba, az idén tízéves Elefánt zenekar frontembere hamarabb kezdett el irodalommal foglalkozni, mint a zene- és dalszövegírással. Alternatív énje, dr. Csendrői Szabi troll, költő, mém- és aforizmagyáros, egóbajnok is elég korán megmutatkozott, hiszen már gyerekkorában úgy érezte, simán tudná hozni Petőfi szintjét.

God Tiger – Új dallal és klippel jelentkezett a Mayberian Sanskülotts

Látomások, álmok, kámforgőzös ring, igazi pankráció és a háttérben egy apró dobozos vietnami tigrisbalzsam, ami egy egész lemeznyi dalt ihletett meg. Három év után májusban új albummal jelentkezik a magyar, budapesti székhelyű Mayberian Sanskülotts zenekar, amelyről a God Tiger című első szám most egy klippel együtt debütál.

Ne sírj, anyám! – Édesanyjuk szereplésével készített klipet a Bohemian Betyars

A tavaly megjelent Gubancos című albumon kapott helyet a Ne sírj, anyám! című dal, amihez anyák napja alkalmából egy különleges kisfilm is készült a tagok édesanyjai közreműködésével. A forgatókönyvet az éppen első mozifilmjén dolgozó, többszörösen díjazott és Diák Oscar-díjra jelölt rendezővel, Freund Ádámmal dolgozta ki és valósította meg a zenekar.