Zene

Népballada kelt életre Mr. Vasovski és Antal Timi koprodukciójában

Elektronikus lüktetés, spirituális ének és egy klasszikus ballada hármasában született meg a DJ és zenei producer, Mr. Vasovski és az egykori X-faktor második helyezettje, Antal Timi közös dala.

Na, ez az! – Megjelent Balanyi Szilárd új lemeze

Április 8-án jelent meg Balanyi Szilárd negyedik nagylemeze, ami a Szilárd – Na, ez az! címet kapta. Az albumon szereplő barátok, költők, írók, előadók mind boldogan mondtak igent a közös munkára.

Fütyülök rá – Fülbemászó refrén péntekenként a PFZ-vel

A dalokból, versekből ismerős fogalmat a zenének kölcsönözve, Refrén címmel hirdette meg a következő évadát a Pannon Filharmonikusok (PFZ) a Müpában.

„Szeretek járatlan utakra kalandozni” – Beszélgetés Karosi Júlia jazzénekesnővel

Több apropója is van annak, hogy Karosi Júliával találkoztam: nemrég Orszáczky Miklós-díjat nyert a könnyűzene magas szintű műveléséért, beválasztották a jazzszövetség vezetőségébe, így ő lett az első női vezetőségi tag, kvartettje pedig a napokban indította útjára legújabb koncertsorozatát, a Stephen Sondheim műveit feldolgozó projektet.

Norvég sztáríró kötetéből merít Eötvös Péter új alkotása

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek egyik legjobban várt eseménye a világhírű zeneszerző, Eötvös Péter Sleepless (Álmatlanság) című operájának magyarországi premierje.

Látványos klippel hozza el a nyarat a Belau

Különleges dallal jelentkezik a külföldön is elismert formáció.

A Cimbaliband a Czeremszyna együttessel készített közös lemezt

A napokban jelent meg a Cimbaliband és a lengyel Czeremszyna együttes közös, World = Music! című albuma.

A Zeneakadémia az egyetlen magyar egyetem az első százban

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a szakterületén ismét a világ legjobbjai között van, többek közt a római Santa Cecilia Akadémia és a londoni King’s College társaságában.

Az ősz hangja – Beszélgetés Vörös Niki jazzénekesnővel

16 éves a zenekara, a Vörös Niki Quartet; testvérével öt éve jazzklubot alapított Esztergomban; tartott már zenebölcsit, zenetábort, és jelenleg is tanít; folyton azon ötletel, hogyan lehetne népszerűbbé tenni a jazzt. A búcsúzáskor kezembe nyomta Left Alone című lemezét. Ezt hallgatva amerikai jazzklubban éreztem magam, vagy talán inkább mintha olyan filmbe csöppentem volna, amelyben különleges nőt alakítok… Számomra érthetetlen, miért rétegzene még mindig a jazz.

Tátrai Tibor, a gitárlegenda 70 éves

„Kitaláltam, hogy én nem utánzok senkit, nem másolom le senkinek a játékmodorát, hanem kialakítom a saját stílusom, és gyakorlatilag ezt fejlesztettem és fejlesztem a mai napig” – mondta egy interjúban Tátrai Tibor. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenész, gitáros, érdemes művész április 5-én hetvenéves.

Debütál Henri Gonzo magyar nyelvű formációja

Virrasztások és furcsa álmok ihlették a Henri Gonzo és a Papírsárkányok debütáló dalát.

A 30 éves Fusio Group különleges jubileumi koncerttel és új albummal jelentkezik

A zenekar 2022. április 24-én tartja 30 éves jubileumi és lemezbemutató nagykoncertjét Budapesten, a Trafóban. A sorban nyolcadik, XXX című albumuk ezen debütál, ezt követően országos koncertsorozatra indulnak.

Pénteki kultúrrandi a LAIHO zenekarral

Ezúttal a LAIHO zenekar tagjaival kultúrrandiztunk.

HoME projekt – Zenévé alakuló történetek

Április első napjaiban magyarországi turnéra indul a HoME (House. Music. Europe.) projekt. A 2021-ben Ausztriában, a magyarországi helyszínek látogatása előtt közvetlenül, március végén pedig Spanyolországban turnézó projekt célja, hogy olyan történeteket jelenítsen meg a zene által, melyek generációinkban rejlenek.

Aranyosra festem – Halmos Béla előtt tisztelgő lemez jelent meg

Aranyosra festem címmel Halmos Béla emléke előtt tisztelgő CD jelent meg. A 2013-ban elhunyt népzenésznek, népzenekutatónak dedikált lemezt egykori barátai és zenésztársai, Jantyik Zsolt és Csaba, valamint Pál István Szalonna és bandája rögzítették.

Káosz: aZorka beköltözött a városba

A Káosz klipjében aZorka, azaz Lackfi Dorottya szó szerint beköltözött a városba: Budapest legkülönfélébb helyein kaphatjuk el fogmosás, jógázás vagy éppen takarítás közben.