Radegundis (középkori hazai misenaptárainkban augusztus 11.) néven és ugyane napon két szentet is tisztelnek: egy thüringiai származású frank királynét, aki Poitiers városában kolostort alapított, és apácaként fejezte be életét († 587). A másik egy jámbor augsburgi szolgálólány, aki a XIII. században élt.
A régi Magyarországon a bajor – osztrák szakrális táj kisugárzásaként Radegundis királynét két német ajkú, most Burgenlandhoz tartozó falu választotta védőszentül. Az egyik Nagyhőflány (Gross-Höflein) kápolnája, a másik Alsólászló (Unterloisdorf) temploma.
Mohl Adolf a hőflányi kápolna alapítását a karoling időkbe, a helyi néphagyomány pedig Szent István királyunk korába helyezi. Leopold Schmidt, aki a kápolnáról és titulusáról önálló könyvecskét írt, cisztercita lehetőségeket emleget: a patrocinium az alsóausztriai borvidék hajdani jelentős Radegundis-kultuszával függ össze. Ezt a szent királyné ünnepének naptári helye, a szőlőérés döntő szakasza magyarázza, igazolja.
A kápolna, melyet a középkorban temető övezett, évszázadokon át a falubeli forrással, illetőleg fürdővel is összefüggött. Nyilván tehát balnea animarum is volt egyúttal. Ismeretes, hogy jámbor középkori szokás szerint a haldoklók lelki üdvösségéért hozzátartozóik számos helyen fürdőalapítványokat tettek. Ebből a szegények, koldusok közvetlenül a halál után, esetleg még évfordulókon is megfürödtek, de ugyanakkor ott nyomban meg is vendégelték őket. Erre a helyi gyakorlatra abból az 1613-ból származó mondai jellegű följegyzésből következtethetünk, amely szerint a halott lelkek a régi temetőből fehér öltözékben, égő gyertyával ide a kápolnába mentek, később pedig visszatértek sírjukba.
Már a XV. században virágzott a faluban egy Radegundis-céh (Radegundis-Zöch anders Gotts-Leichmans-Zöch). Ebből nyilvánvaló, hogy a kápolna úrnapi kápolnául is szolgált, tehát régebbi szakrális hivatása új elemmel is bővült.
A kápolnát 1630 táján a kegyúr, Esterházy Miklós nádor újjáépíttette. Oltárára nyilván ekkor került Radegundis képének helyére a kismartoni kegyszobornak, az Esterházy-nemzetség palladiumának mása.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

1849 augusztusában, a magyar szabadságharc katonai összeomlása után az utolsó használható haderő Görgei Artúr majd 30 ezer főt számláló hadserege volt. Görgeinek nem sok választása maradt: vagy az osztrákok (Haynau), vagy az oroszok (Paszkievics) előtt teszi le a fegyvert, vagy szélnek ereszti katonáit. Ez utóbbi lépéstől a déli magyar hadsereg felbomlásának szörnyű képe rettentette vissza – joggal. Haynautól nem sok jót várhatott, míg az oroszok legalább a fegyvert letevők életét garantálták.
Az osztrákok előtt való meghódolást úgy értelmezhette volna a külvilág, hogy egy törvénytelen lázadás bukott el, a lázadók pedig meghódoltak a törvényes uralkodó előtt. Az oroszok előtti – feltétel nélküli – fegyverletétel mást üzent; azt, hogy Európa két legerősebb katonai hatalmának seregeivel szemben nincs mód további fegyveres ellenállásra, mert csak értelmetlen tömeges pusztulás az eredmény.
1849. augusztus 13-án az ekkorra már teljhatalommal felruházott Görgei Artúr – Kossuth Lajos augusztus 11-én lemondott a kormányzóelnöki tisztségről is – Világosnál letette a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt, jelezve ezzel azt is, hogy nem ad fel semmit a forradalom és szabadságharc eszméiből.

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére 1992 óta minden év augusztus 13-án ünnepeljük a Föld népességének csaknem 15 százalékát kitevő balkezeseket.
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet szentel a kereskedelem is a jelentős kisebbségnek; már több kifejezetten a számukra készült szerszámot és egyéb használati tárgyat lehet vásárolni.

HÉRICS TÓTH JENŐ, (Csáktornya, 1872. augusztus 13. – Felsőrajk, 1949. augusztus 2.): élelmiszervegyész, hazai élelmiszer-ipari kutatás egyik megalapozója. A budapesti és berlini egyetemen vegyészi és gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1897-től a magyaróvári gazdasági akadémia tanársegédje, ezt követően a kassai Szesz- és Vegykísérleti Állomás adjunktusa volt. 1908-tól a gödöllő-szentgyörgy-pusztai kísérleti szeszgyár és szeszkísérleti állomás vezetőjeként dolgozott. 1918-tól a Budapesten létesült Állami Erjedéstani Intézet, ill. az ebből alakult Országos Erjedéstani és Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet igazgatója volt. Az intézet megszervezésén és fejlesztésén kívül tevékeny részt vett a szakoktatásban. 1922-től a közgazdasági egyetem előadója, majd műegyetemi tanár volt. Mint kísérletügyi főigazgató 1932-ben nyugdíjba ment. Számos szakcikke és közleménye jelent meg. Érdemeket szerzett a hazai mezőgazdasági iparok korszerűsítése és fellendítése körül.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Az első magyar orvostörténeti kutató, WESZPRÉMI ISTVÁN (Veszprém, 1723. augusztus 13. – 1799. március 13.) Debrecenben Hatvani István tanítványa volt, majd protestáns vándordiákként Zürichben, Utrechtben és Londonban látogatta az egyetemeket. Vegytant, növénytant tanult, szülészmesteri oklevelet szerzett, közben a himlőoltás analógiájára a pestis elleni védőoltás gondolatán törte a fejét. 1756-ban kapta meg orvosdoktori oklevelét Utrechtben, majd hazatérve négy évtizeden át Debrecen városi orvosi tisztét töltötte be. Locke és Montesquieu hatását tükrözte 1760-ban megjelent könyve, a Kisded gyermekeknek nevelésekről való rövid oktatás. Második műve, a Bábamesterségre tanító könyv (1766) Grantz bécsi szülész munkájának szabad fordítása, kiegészítve Heister ábráival. Érdekes, amint Weszprémi hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a bába csakis tiszta kézzel nyúlhat a szülő nőhöz – ebben az aszepszis előfutárának tekinthető. Legfontosabb műve az a négykötetes kézikönyv, melyben Magyarország és Erdély egykori orvosainak életrajzait adja közzé, amelyhez az adatgyűjtést hatalmas kutatómunka és széleskörű levelezés szolgáltatta. Magyarra ültette át Wood angol orvosdoktor könyvét Gazda ember könyvetskéje címmel, amely valóságos kis enciklopédiája a mezőgazdasági ismereteknek, kiegészítve imádságokkal és kottával ellátott énekekkel. Weszprémi kórboncolásokat is végzett; ezek alapján a magyar patológia megteremtőjeként is számon tartják. Nevét ma olyan emlékérem őrzi, mellyel a legkiválóbb orvostörténészeket tüntetik ki.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A premontrei rendben augusztus 13-án ünnepelt Türingiai Boldog Gertrúd – a Rajna-vidék román középkorának egyik legtiszteltebb szentje – mint Magyarországgal kapcsolatos szent a liturgikus naptárban november 13-án szerepel. 

Gertrúd Árpád-házi Szent Erzsébet és Türingiai Lajos legkisebb leánya volt. Miután édesanyja özvegyen maradt, Gertrúdot a Wetzlar közelében lévő altenbergi premontrei apácákhoz adta nevelésre. A kislány a kolostort többé nem hagyta el. Előbb fogadalmas apáca, majd 1248-ban apátnő lett. Kormányzása idejében templomot emeltek a Boldogságos Szűz és Szent Mihály főangyal tiszteletére. Anyja példáját követve a kolostor mellé külön házat építtetett  a szegények és betegek befogadására. Alighogy IV. Orbán pápa elrendelte az Úrnap ünnepét, 1270-ben Gertrúd az elsők között vezette be azt kolostorában. A nővérek közül vezeklésével tűnt ki, Isten pedig megajándékozta a prófétálás lelkével. Halála után, melynek pontos dátumát nem ismerjük, VI. Kelemen pápa 1311-ben a kolostor számára engedélyezte Gertrúd tiszteletét, amelyet 1729- ben az egész premontrei rendre kiterjesztettek. A rend augusztus 13-án tartja ünnepét.