Jeles napok
Augusztus 17-én történt
Egy évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője, akinek olyan emlékezetes alkotások fűződnek a nevéhez rendezőként, illetve koreográfusként, mint a Ludas Matyi, a János vitéz, A helység kalapácsa, a Kőműves Kelemen és az István, a király.
Augusztus 17-én történt
1498 Cesare Borgia, VI. Sándor pápa fia a katolikus egyházban addig példátlan módon lemondott a bíborosi rangról.
1603 Rómában megalapították az Accademia dei Lincei tudományos társaságot (a hiúzszeműek akadémiája), a Pápai Tudományos Akadémia elődjét.
1849 A világosi fegyverletétel után Damjanich János honvéd tábornok átadta Arad várát az oroszoknak. Ugyanezen a napon hagyta el Magyarországot Orsovánál Kossuth Lajos, a bukott szabadságharc vezetője és kísérete.
1859 John Wise amerikai léghajós 123 levéllel a táskájában felszállt Lafayette-ben Jupiter nevű hőlégballonjával, és a 44 kilométerre lévő New Yorkba indult. A légiposta történetében ez az első hivatalos kézbesítés.
1876 Bemutatták Richard Wagner Az istenek alkonya című operáját, A Nibelung gyűrűje tetralógia utolsó részét Bayreuthban.
1888 Megindult a közlekedés a Filatorigát állomástól Szentendréig tartó 16,3 kilométer hosszú helyiérdekű vasútvonalon (HÉV).
1925 Megalakult a Magyar Ökölvívó Szövetség.
1945 Az Indonéz Köztársaság kikiáltásával megkezdődött a holland gyarmatosítók elleni függetlenségi harc.
1960 Függetlenné vált a francia gyarmat Gabon, ez a nap az afrikai ország nemzeti ünnepe.
1977 Budapesten felavatták a Planetáriumot.
1982 A Philips megkezdte az első, kereskedelmi célú audio-CD-k sorozatgyártását.
1996 Gödöllőn megnyitották a Grassalkovich-kastély felújított főszárnyát.
2000 Dubrovnikból Budapestre szállították Szent István király koponyaereklyéjét, amelyet évszázadok óta a dalmát tengerparti város domonkosainak rendházában őriztek.
2017 Barcelonában 14 ember meghalt, amikor egy iszlamista merénylő kisteherautóval a tömegbe hajtott egy forgalmas sétálóutcán.
2017 Az amerikai LIGO és az olasz VIRGO detektorai első alkalommal észleltek közvetlenül neutroncsillag-összeolvadásból származó gravitációs hullámokat.
2019 Az Iszlám Állam egy síita muszlim esküvőn elkövetett öngyilkos merénylete Kabulban 92 áldozatot követelt.
Augusztus 17-én született
1601 Pierre de Fermat francia jogász, matematikus, fizikus, a nagy Fermat-sejtés megfogalmazója
1700 Rákóczi József, II. Rákóczi Ferenc fejedelem nagyobbik fia, az utolsó Rákóczi, aki szerepet játszott a magyar politikai életben
1753 Josef Dobrovský, a szlavisztika megalapítója, a cseh felvilágosodás vezéregyénisége
1883 Zrumeczky Dezső építész és grafikus
1887 Boldog IV. Károly, az utolsó Habsburg-házi magyar király és osztrák császár
1893 Mae West amerikai filmszínésznő
1898 Kardos László Kossuth-díjas író, akadémikus
1911 Mihail Botvinnik szovjet-orosz sakkvilágbajnok
1913 Kurnik Ernő állami díjas agrármérnök, növénynemesítő, akadémikus
1920 Maureen O’Hara tiszteletbeli Oscar-díjas ír származású amerikai filmszínésznő, énekesnő
1933 Giricz Mátyás Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész
1936 Róna Viktor Kossuth-díjas balettművész
1939 Kállai Kiss Ernő Kossuth- és kétszeres Liszt Ferenc-díjas klarinét- és tárogatóművész
1941 Fritz Wepper német színész
1942 Ujréti László Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház örökös tagja
1943 Robert De Niro Oscar-díjas amerikai filmszínész
1943 Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja
1948 Badari Tibor kétszeres Európa-bajnok ökölvívó
1952 Nelson Piquet háromszoros világbajnok brazil Forma–1-es autóversenyző
1953 Herta Müller Nobel-díjas romániai születésű német írónő
1957 Sas Tamás filmrendező
1960 Sean Penn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, rendező
1970 Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívó, az első magyar profi bokszvilágbajnok
1970 Baráz Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
1996 Radics Gigi énekesnő
Augusztus 17-én halt meg
1786 II. (Nagy) Frigyes porosz király
1838 Lorenzo Da Ponte olasz író, a Don Giovanni, a Figaro házassága és a Così fan tutte című Mozart-operák librettójának szerzője
1850 José de San Martin, a dél-amerikai spanyolellenes függetlenségi harc egyik vezetője
1898 Carl Zeller osztrák zeneszerző, A madarász című operett komponistája
1929 Benedek Elek író, újságíró, „a nagy mesemondó”
1968 Bruno Paul német építész, iparművész, festő
1983 Ira Gershwin Pulitzer-díjas amerikai költő, George Gershwin zeneszerző bátyja és alkotótársa
1983 Együd Árpád etnográfus, folklórkutató, koreográfus
1990 Abody Béla József Attila-díjas író, kritikus, műfordító
2008 Rédei Károly Ausztriában élt nyelvész
2015 Paskai László bíboros, esztergomi érsek
2021 Hankiss Ágnes József Attila-díjas pszichológus, író, politikus
2024 Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a nemzet művésze