Nyakavágta szentek
Keresztelő Szent János fővételéről régente augusztus 29-én emlékezett meg a katolikus egyház. Az ünnep neve régiesen Nyakavágó vagy Nyakavesztő János, Szent János nyakavágása, latinul Decollatio S. Johannis Baptistae. Az ünnephez „nyakazásos” hiedelmek tapadtak. A vértanú levágott fejét kifaragták és tálra helyezték, vagy tálra festették. E kegytárgyat fejfájás gyógyítására vélték alkalmatosnak. A fejfájósok általában Keresztelő János és más lenyakazottak közbenjárását kérték. Az ország különböző részein illő módon úgy tartották, hogy e napon nem jó dolog szabni, vágni. Egyik helyen nem ettek semmi olyant, aminek feje van, mondjuk, káposztát, másutt viszont épp ez volt az előírt étek (gyümölcsféle, mindenekelőtt dinnye.) Tragikomikusan hangzik, de a káposztafejek növekedéséért épp hozzá és az ugyancsak lefejezett Bertalanhoz imádkoztak.
Keresztelő János fővételének gyászos magyar vonatkozása is van. Ez a nap jelzi a naptárban a középkori magyar állam bukását: 1521. augusztus 29-én foglalta el a török az ország kapuját, Nándorfehérvárt, 1526. augusztus 29-e a megsemmisítő mohácsi csatavesztés dátuma, 1541. augusztus 29-én került az ország fővárosa, Buda is a török hatalmába majd 150 esztendőre. Az egybeeséseket már a kortársak is baljós jelnek tekintették, az utókor pedig éppen ezért mély gyászban ülte meg e napot (a mohácsi csatavesztést a nap liturgiájába a római egyház is beépítette). Az egybeesések tényleg meglepőek, de vegyük figyelembe, hogy a magyar-török háborúk idején a hadivállalkozások csúcsideje augusztus végére esett; a töröknek, ha az őszi esőzések előtt haza akart térni, ekkorra már ki kellett csikarnia a döntést. Az sem kizárt azonban, hogy Szulejmán szándékosan választotta a fejvesztett szent keresztényekre nézve baljós emléknapját stratégiailag döntő csaták megvívásának időpontjául. Hiszen hadjáratait is mindig ugyanaznap, birodalma egykori, keresztény patrónusának, Szent Györgynek a neve napján indította Magyarország ellen.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Miután 1521-ben török kézre került Nándorfehérvár, megnyílt az út Magyarország belsejébe. 1526 tavaszán indult el újra seregei élén I. Szulejmán az ország felé. Már a törökök átkeltek a Száván (július 2.), amikor a királyi haditanács kinevezte Tomori Pált, a köznemesi származású, ferences szerzetest és Szapolyai Györgyöt a magyar sereg két fővezérévé. Tomori a Drávánál akarta feltartóztatni a törököket, a haditanács viszont a mohácsi síkot választotta a csata színhelyéül.
1529. augusztus 29-én egy hozzávetőlegesen 25 ezer főnyi magyar sereg állt szemben a közelgő 60 ezres, jól szervezett török sereggel. Szeged közelében várakozott továbbá Szapolyai János, az erdélyi vajda egy közel 25 ezres sereggel, mivel II. Lajos magyar király és a haditanács attól tartott, hogy a fősereg támadásával egy időben a törökök délkelet felől is megtámadják Magyarországot.
A csata augusztus 29-én délután 3 és 4 óra között kezdődött, amikor Tomori Pál megadta a jelet a támadásra. Az alig kétórás csatában elesett II. Lajos és csatatéren vesztette életét a két fővezér, valamint számos magyar főrend és egyházi méltóság is. A mohácsi síkon a magyar had katasztrofális vereséget szenvedett a törököktől. A vesztett csata utáni csapások sok tekintetben évszázadokra meghatározták az ország sorsát, a mohácsi vész a független magyar királyság pusztulásának és az ország hanyatlásának szimbólumává vált.
Szulejmán szeptember 9-én vonult be a védtelenül hagyott királyi székhelyre, Budára. A királyi palotát kifosztották. Ekkor került Mátyás híres corvináinak számos darabja is Konstantinápolyba.
Október elején a török erők elhagyták az országot, Magyarország – a délkeleti részek kivételével – ekkor még nem került ténylegesen török uralom alá.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJÁnak megünneplését. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk.

BÍRÓ LAJOS (Tasnád, 1856. augusztus 29. – Budapest, 1931. szeptember 2.) utazó, a pápua népélet kutatója, rovartani és néprajzi gyűjtő. Hét évet kutatott Német-Új-Guineában. Zoológiai és néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum őrzi. Értékes gyűjteményeinek katalógusa nyomtatásban is megjelent. Nevét Budapesten utca is őrzi.

Magyar Tudománytörténeti Intézet

HÁRI PÁL (Pest, 1869. augusztus 29. – Budapest, 1933. május 10.): biokémikus, egyetemi tanár, a magyar biokémiai kutatások egyik megteremtője. Orvosi tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte, ott szerezte 1894-ben orvosi oklevelét. 1906-ban az orvosi kémiai diagnosztika magántanára lett. 1915-ben a budapesti élet- és kórvegytani tanszék vezetője lett. Fejlesztette a kalorimetria módszertanát. Jelentős kutatásokat végzett az anyagcserével, a hemoglobin és származékainak spektrofotometriás vizsgálatával kapcsolatban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

JANUS PANNONIUS Johannes de Chesmicze; Csezmiczei János (? 1434. augusztus 29.–Medvevár [Zágráb m.], 1472. március 27.): költő. Körös megyei (Szlavónia) középnemesi család fia, apja Pál, anyja Borbála, Vitéz János húga. Apját korán elveszítette, Vitéz János nevelte; 1447-ben Ferrarába küldte Guarino da Verona iskolájába. Kitűnt a klasszikus nyelvekben és a humanista tudományokban, verselő készségét Itália-szerte elismerték. 1451-ben rövid időre hazatért Váradra, kanonoki javadalmat kapott. 1454–58-ban Padovában kánon- és római jogot tanult, doktori fokozatot szerzett. 1455-ben hazajött, Bécsújhelyen részt vett a császári birodalmi gyűlésen, kapcsolatba került Enea Silvio Piccolominivel. 1457-ben titeli prépost lett. 1458-ban Rómában pápai kedvezményeket nyert. Egykori tanulótársa, Galeotto Marzio, meghívta szülővárosába, Narniba. Padovában Mantegna kettős portrét festett róluk. Janus Pannonius Firenzében fölkereste Cosimo de Medicit és Poggio Bracciolinit. 1458-ban Vitéz hívására hazatért, hogy részt kapjon Mátyás alatt a közéletben. 1458-tól királyi személynök, 1459–1472 között pécsi püspök, 1461–64-ben a királyné kancellárja. A király mellett, hadjáratai során is, diplomáciai leveleket fogalmazott, követekkel tárgyalt. Tüdőbaja már ekkor mutatkozott. 1465-ben követ Velencében és Rómában a török elleni segély ügyében. Pápai engedélyt szerzett Vitéz pozsonyi egyeteméhez. Firenzében megismerkedett Marsilio Ficinóval és az újplatonizmussal. Kódexeket vásárolt magának és a királynak. 1467-ben a király kíséretében volt az erdélyi lázadók leverésekor. 1467–69-ben főkincstartó. 1468-ban részt vett a Podjebrad cseh király elleni hadjáratban, 1469-ben Olomoucban Mátyás cseh királlyá választásán. 1469–70-ben szlavón bán. 1470. februájában még a király környezetében volt, de 1471-ben (?) Vitézzel a Mátyás elleni összeesküvés vezetője lett. 1471 telén Nyitrán a leleplezés után is ellenállt. Itália felé menekülve halt meg. A később kiengesztelődött király Pécsett eltemettette, verseit Váradi Péterrel összegyűjtette a Corvina könyvtár számára.

Janus Pannonius ferrarai diákéveiből több száz latin epigramma maradt fönn. Témájuk a diákok költői versengése, kötözködései, valódi vagy fiktív erotika, a polgári élet alkalom szülte föliratai, ajánló, üdvözlő és gyászversek. Fordított görögből, olaszból latinra. Ez utóbbiak ismeretlenek. Az Este-udvar ünnepségeire epithalamiumokat írt. 1452-ben mint ünnepelt fiatal költő megrendelésre köszöntötte ferrarai látogatásakor III. Frigyes császárt (Pro pacanda Italia). Kérésre írta terjedelmes panegyricusait is: 1450-ben Ad Ludovicum Gonzagam, 1452-ben Ad Renatum. 1454-ben elkezdte a diákévek emlékeit földolgozó Guarino-panegyricust. Korai elégiáinak szövege még a klasszikus példatárból való, de hangulati indíttatása már egyéni. 1454-ben padovai tanulmányai elején versben (Valedicit Musis) jelentette be, hogy a jogtudomány kedvéért fölhagy a költészettel. Ebből az időből valóban csak néhány alkalmi verse ismeretes. Kivétel a dicsőítő ének: Jacopo Antonio Marcello podestára írt 2923 soros panegyricusát ő maga is nagyra tartotta. Plutarkosz Moraliájából két prózai fordítása is készült.

Magyarországi költői korszakának nyitánya a régi otthonától, Váradtól búcsúzó verse (Abiens valere iubet sanctos reges Varadini), a hófödte magyar táj első költői ábrázolása. Néhány itthoni verse Mátyás király politikáját szolgálta. A török elleni háborúra buzdított egy Pszeudo-Démoszthenész fordítása. Testi-lelki szenvedéseiről tanúskodnak elégiái; Blasio militanti Janus febricitans (1458), Threnos de morte Barbarae matris, Invehitur in Lunam (1463), De se aegrotante (1464). Sírföliratát is megírta: „Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először jöttek a szent Helikón zöldkoszorús szűzei” (Kálnoky László ford.). 1465-ben itáliai követjárása után munkakedve visszatért. Galeotto ismét a környezetében volt. Humanista mintára összegyűjtötte leveleit (Hédervári-kódex). Újabb elégiái kiújuló betegségéről tanúskodnak. Conquaestio de aegrotationibus suis és Ad animam suam (1466) az újplatonizmus tanításának költői foglalata. Elégiáinak gyűjteményét elküldte Marsilio Ficinónak. Démoszthenészt és Plutarkhoszt fordított. 1469-ben befejezte a Guarino-panegyricust. Utolsó elégiái közül való 1468 csapadékos őszén a vízözön víziója (De inundatione). Epigrammái szerint költészete környezetében visszhang nélkül maradt. Társtalanságát a túl korán virágzó mandulafa képébe sűrítette (De amygdalo in Pannonia nata). Az elfáradt költőre vonatkoztatható a De arbore nimium foecunda is, amely összefoglalja az egykor hirtelen nagyra növő, virágjában fagytól fenyegetett, javakorban dús termése alatt megroppant költő egész pályáját.

Kortársai leginkább epigrammáit csodálták. Ő maga nagyepikával szerette volna nevét megörökíteni. Hunyadi Jánosról tervezett eposzt. Annales c. műve csak említésből ismert. Fönnmaradt epikus szerzeményei az ókori mintaképek alapos ismeretét bizonyítják, de a nagy anyag összeszerkesztése általában nem szerencsés. A modern kor olvasójához elégiái állnak legközelebb. E műfaj végigkíséri pályáját, költői fejlődése ebben szemlélhető. Janus Pannonius tudatos költő volt; azt vallotta, hogy elsőként ő hozta a Duna mellé a humanista poézist, és ezzel lett Pannonia része az Európában egy nyelvet beszélők szellemi közösségének. Ő „az első nagy magyar lírikus, bár egy magyar nyelvű verssor sem maradt utána, csak latinul énekelt” (Gerézdi Rabán)

(Ritoókné Szalay Ágnes szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)