Jeles napok

Jeles napok

Szent János apostol

János apostol és evangélista (december 27.) Zebedeus fia, az id. Jakab apostol fivére. Halász ő is, mint testvére és sokan mások a tanítványok közül. Ő a negyedik evangélium feltételezett szerzője, és a hagyomány szerint az „Apokalipszis” (Jelenések könyve) írója. Az elsők között követi Krisztust, s mint az „a tanítvány, akit szeret vala” a Mester, jelen van minden fontos eseménynél. Mint a tanítványok „benjáminját” lányos képű ifjúként ábrázolták, mint evangélistát idős férfiként, végezetül, mint az Apokalipszis látomásos szerzőjét élemedett aggastyánként.
Az Arany legenda szerint a Domitianus-féle üldöztetések idején János is „vértanúságot” szenvedett. A római Porta Latina mellett zubogó olajba dobták, de ő csodálatos módon sértetlenül került ki a tűzre tett üstből, mi több, ifjúságát is visszanyerte (mint a mesékben). Domitianus ezután Patmosz szigetére száműzte, ahol egy viharos éjszakán Isten, hatalmas látomásban megnyitva előtte a menny ajtaját, föltárta előtte a jövőt. Domitianus halála után Epheszoszba ment, s itt is halt meg matuzsálemi életkorban.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Széchy Károly születésnapja – 1903

A magyar hídépítés meghatározó elméleti és gyakorlati szakembere, SZÉCHY KÁROLY (Budapest, 1903. december 27. – Budapest, 1972. május 22.) a budapesti Műegyetemen szerzett kultúrmérnöki oklevelet, majd egy évig a londoni egyetemen tanult. Néhány év magánmérnöki tevékenység után állami szolgálatba állt. Minisztériumi alkalmazottként vett részt a Petőfi híd tervezésében és építésében, a Margit híd 1935. évi kiszélesítésében és megerősítésében. Az Árpád híd tervezésének és építésének már ő volt a központi irányítója. Időközben műszaki és jogi doktorátust szerzett és műegyetemi magántanár lett: az alapozást és az alagútépítést oktatta. 1945 után a felrobbantott budapesti hidak újjáépítésének szervezője és irányítója volt.  Külföldön is több jelentős híd építéséhez kérték fel szakértőnek, például Egyiptomban és Szíriában. Elvi és gyakorlati munkásságában egyaránt újszerű számítási eljárásokat, építési módszereket, eredeti szerkezeti megoldásokat alkalmazott. Szakterületén belül tudományos munkája során főként az építmény és az alépítmény kapcsolatát vizsgálta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998)

Kabay János születésnapja – 1896

KABAY JÁNOS ((Büdszentmihály, 1896. december 27. – Budapest, 1936. január 29.): gyógyszervegyész, alkaloidkutató, feltaláló, az Alkaloida Vegyészeti Gyár megalapítója szülőfalujában, a mai Tiszavasváriban. A budapesti műegyetemen, majd katonáskodása után a tudományegyetemen folytatta tanulmányait; 1923-ban gyógyszerészoklevelet nyert. Kutatásait a mák alkaloidjainak közvetlenül a növényből történő előállítására kezdte meg Hajdúnánáson, majd a budapesti Gyógynövénykísérleti Állomáson folytatta. Itt sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1925-ben benyújtotta első szabadalmát és 1927-ben szerény keretek között Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári) megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. 1932-ben kidolgozta az új üzemi eljárást, mely kicsépelt mákszalmát használt nyersanyagul. 1934-ben a Népszövetség Kábítószerellenőrző Bizottsága meghívta, hogy Genfben ismertesse módszerét és eljárást dolgozzon ki a morfin kivonására mákszalmából. Műtét után fellépő orbánc végzett vele. Kabay a magyar alkaloidgyártás megteremtője, módszerét világszerte használják.
A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím): 109788 - Eljárás ópiumalkaloidák előállítására; 89464 - Eljárás ópiumalkaloidák előállítására

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudománytörténeti Intézet, MATI; Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

December 27-én történt

„Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a művészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni” – fogalmazta a 2004. december 27-én elhunyt Kossuth-díjas színművész, Bessenyei Ferenc. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész közel száz filmben és tévéjátékban játszott, többek között a Dúvad, A nyomozás, a Különös házasság, a Talpuk alatt fütyül a szél és az Érzékeny búcsú a fejedelemtől című mozikban láthattuk.

Bessenyei Ferenc a Szophoklész: Elektra című drámájából készült tévéjáték felvételén 1962-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Bessenyei Ferenc a Szophoklész: Elektra című drámájából készült tévéjáték felvételén 1962-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

December 27-én történt

1848 A magyar szabadságharc megdöntésére induló császári herceg, Windisch-Grätz serege elfoglalta Győrt.
1867 I. Ferenc József magyar király szentesítette az emancipációs törvényt, az izraelita lakosság egyenjogúsítását.
1882 Megjelent az első, szélesebb sportéletet átfogó Sport című újság Budapesten.
1908 Budapesten megalakult a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség.
1922 Megalakult a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSzKRT, köznyelvben a Beszkárt), ennek jogutódja lett a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV).
1945 Washingtonban 29 kormány képviselője létrehozta a Világbankot és a Valutaalapot.
1968 Földet ért az amerikai Apollo–8 űrhajó, amellyel először jutottak emberek a Hold közvetlen közelébe.
1985 A Bécs-schwechati repülőtéren arab terrortámadás következtében négy férfi – köztük az egyik merénylő – meghalt, negyvenen megsérültek.
1991 Az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal megkezdte a kárpótlási jegyek kiadását.
1994 Róma város Róma díja a békéért és a humanitárius tevékenységért elnevezésű kitüntetést alapított, amellyel elsőként II. János Pál pápát tüntették ki.
1999 Türkmenisztánban megszűnt a halálbüntetés.
2018 Első ízben hozott ítéletet pénzmosás miatt a vatikáni büntetőbíróság. Angelo Proietti építési vállalkozót, aki a pápai állam bankjában (IOR) tartott számláján keresztül mosta tisztára a pénzt, a bíróság két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá egymillió eurót koboztak el tőle.
2020 Az EU tagállamaiban megkezdődött az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazása.

December 27-én született

1571 Johannes Kepler német csillagász, a bolygómozgás törvényeinek megfogalmazója
1714 George Whitefield angol metodista lelkész, a kálvinista metodizmus alapítója
1822 Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus
1848 Giovanni Pirelli Battista olasz mérnök, gumigyáros
1894 Gombaszögi Ella színésznő
1900 Királyhegyi Pál író, újságíró, humorista, forgatókönyvíró
1901 Marlene Dietrich német–amerikai színésznő, sanzonénekesnő
1902 Szabó Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző
1911 Szervánszky Endre Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus
1914 Fernando Alonso kubai balettművész, koreográfus, a híres kubai balettiskola atyja
1925 Michel Piccoli francia színész, filmrendező
1929 Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész
1929 Kovács Gábor szívsebész, a magyarországi nyitott szívműtétek egyik bevezetője
1929 Boglár Lajos etnológus, kulturális antropológus
1931 Boldog Brenner János katolikus pap, vértanúhalált szenvedett rábakethelyi káplán
1933 Mayer Mihály kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, edző
1934 Larisza Latinyina kilencszeres olimpiai bajnok szovjet tornásznő
1948 Gérard Depardieu Golden Globe-díjas francia színész
1969 Rajkai Zoltán színész
1990 Zayzon Csaba színész
1995 Timothée Chalamet amerikai színész

December 27-én halt meg

1065 I. Ferdinánd kasztíliai király
1585 Pierre de Ronsard francia költő, a francia reneszánsz költészet kiváló képviselője
1808 Nyulas Ferenc orvos, kémikus, a mangán egyik felfedezője
1820 Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, író, pedagógus, az alföldi mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője, a lucerna magyarországi meghonosítója
1834 Charles Lamb angol író, esszéista, irodalomkritikus
1874 Ernst Theodor Amandus Litfass német nyomdász és kiadó, a henger alakú hirdetőoszlop feltalálója
1914 Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor, politikus
1923 Gustave Eiffel francia mérnök, a vasszerkezetek tervezésének és építésének világhírű úttörője
1925 Szergej Alekszandrovics Jeszenyin orosz költő
1944 Boldog Salkaházi Sára szociális nővér, a vészkorszakban az üldözöttek segítője, a nyilas uralom mártírja
1944 Bernovits Vilma katolikus hitoktató, a vészkorszakban az üldözöttek segítője, vértanú
1984 Kosáryné Réz Lola költő, író, az 1920–30-as évek legnépszerűbb leányregényeinek szerzője
2003 Alan Bates angol színész
2004 Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze
2009 Vekerdi László Széchenyi-díjas irodalom- és tudománytörténész
2009 Somos Miklós Munkácsy Mihály-díjas festőművész
2009 Skrabski Árpád számítógépes mérnök, szociológus, demográfus
2016 Carrie Fisher posztumusz Grammy-díjas amerikai színésznő
2021 Damu Roland színész
2023 Jacques Delors francia politikus, 1985–1995 között az európai bizottság elnöke

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Elárverezik Carrie Fisher Leia hercegnő szerepében viselt ruháját

Árverésre bocsátják Carrie Fisher Leia hercegnő szerepében viselt fehér ruháját. A Propstore árverésén mások mellett a Harry Potter- és Batman-filmekből ismert relikviák is kalapács alá kerülnek.

Mi a közös Marlene Dietrichben és Karády Katalinban?

Kíváncsi Tina Turner, Cher és Rihanna ikonikus szettjeire, esetleg megnézné Freddie Mercury ’86-os budapesti koncertjén viselt fellépőruháját? A Dívák & ikonok című kiállításon a Magyar Zene Házában szombattól megtekintheti.

Több mint húsz merényletet kíséreltek meg II. János Pál pápa ellen

Húsz éve, 2005. április 2-án halt meg Szent II. János Pál, aki 1978 és 2005 között a 264. római pápaként ült Szent Péter trónján, személyében első és mindeddig egyetlen alkalommal volt a katolikus egyháznak közép-európai vezetője. Ő volt a legtöbbet utazó pápa, és minden elődjénél több szentet és boldogot avatott.

Mit köszönhetünk Louis Pasteurnek?

Kétszáz éve, 1822. december 27-én született Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus, a veszettség elleni védőoltás, a róla elnevezett tartósítási módszer, a pasztörizálás felfedezője, az immunológia, a mikrobiológia és a járványtan megalapozója.