Film

Rófusz Ferenc 75

Ma hetvenöt éves Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a Nemzet Művésze, akinek A légy című animációs rövidfilmje első magyar alkotásként negyven éve nyert Oscar-díjat.

A kufli-mítosz

„Úgy viselkednek, mintha valami nyavalyás tanulságos történetben lennénk” – mondja az új filmben önkritikusan Dániel András egyik mesefigurája. A kufli-történetek varázsa éppen ebben rejlik: nem akarnak semmit, „csak” szellemesek, humorosak és játékosak. Ötletekből pedig a harmadik filmben sincs hiány.

Mozifilm készül a rendszerváltás miniszterelnökéről

Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében készül a Blokád című alkotás, mely a rendszerváltás első játékfilmes feldolgozása lesz. A hiánypótló mozifilm Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutatja be.

Tomm Moore filmje nyerte a 15. KAFF közönségdíját

Ma este a kecskeméti Hírös Agórában kiosztották a 15. Kecskeméti Animációs Fesztivál díjait. A mintegy 90 versenyalkotást hat zsűri értékelte, és 19 kategóriában osztottak ki díjakat. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemlére idén augusztus 11–15. között került sor.

Szeptemberben láthatjuk a Toldi animációs sorozat első részeit

A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit – jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán.

Az elvágyódás és a magány spiráljában – Interjú Felméri Cecíliával

Tavaly ősszel mutatták volna be Felméri Cecília első nagyjátékfilmjét, a Spirált. A Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével készült film végül idén került a mozikba, és több neves külföldi fesztiválon is sikerrel szerepelt. Interjú.

Az ifjú zseni – Mozifilm készült Raffaello halálának 500. évfordulójára

Augusztus 26-án érkezik a magyar mozikba A művészet templomai képzőművészeti sorozat legújabb premierfilmje, amely a reneszánsz festőzseniről, Raffaello Sanzióról emlékezik meg.

Elindult az Együtt kezdtük forgatása

Kerékgyártó Yvonne generációs filmje Budapesten, a Balatonnál és Londonban játszódik, sok zenével.

Pénteki kultúrrandi Puskás Samu színésszel

Bár mérnöknek tanult, évek óta a színészet foglalkoztatja, tervei szerint hamarosan ismét Los Angelesben jár majd castingokra a zenész fiú, a szörfös srác vagy a kosztümös lovag szerepére.

Magyar vizsgafilm a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon

Farkas Marcellt meghívták a Szeurum című vizsgafilmjével a tíz ígéretes, ifjú rendezőt bemutató Future Frames válogatásba, amit az 55. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutat be a European Film Promotion.

A feleségem története lesz az idei CineFest zárófilmje

A 2021. szeptember 10–18. között zajló 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története hazai premierje.

Tévésorozat készül az Aranybulláról, film a Csík Zenekarról

Televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A támogatott pályázatok között van egy televíziós sorozat az Aranybulla történetéről és A fény felé címmel a Csík Zenekar műsorának filmfeldolgozása is.

Nyár, napsütés, mozi – Irány a Szánsájn!

Július közepe óta tart a Cirko-Gejzír mozi szuper fesztiválja, a Szánsájn. Augusztus 25-ig több mint hetven filmmel és frissítő italokkal várják a mozi szerelmeseit. A programból válogattuk ki néhány kedvencünket, melyekre mi biztosan jegyet váltunk.

New York után most Los Angelesben díjazták a Most van mostot

Ismét magyar film szerzett külföldi elismeréseket, Szajki Péter Most van most című filmjét újabb rangos díjakkal ismerték el Amerikában a Los Angeles Film Awardson, ahol a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, Tompos Kátya a legjobb színésznő díját kapta meg, Mohai Tamást pedig férfi főszereplő különdíjjal jutalmazták. A fesztiválon összesen 60 amerikai és nemzetközi film versenyzett.

Ezek miatt is várjuk a CineFestet – Kisjáték- és dokumentumfilmek

A tavaly kitűzött időpontban, szeptember 10. és 18. között rendezik meg a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. Az eddigi programból válogattunk össze néhány kisjátékfilmet és dokumentumfilmet, melyeket mi biztosan szeretnénk megnézni.

A magyar film történetéről nyílt kiállítás a Ludwigban

A Nagylátószög című tárlat tizennégy termen keresztül mutatja be a magyar film 120 évét.