Film
„Valami változást éreztünk a levegőben” – Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok sikeréről
A Velencei Filmfesztivál főversenyen kívüli, negyven év alatti kategóriájában a legjobb rendező díját ítélték oda Grosan Cristinának a Hétköznapi kudarcokért. Nem ez volt az első díj, amit a filmjeiért kapott, ezt a mostanit mégis különleges pillanatnak érzi.
Forog a Tündérkert, a magyar Trónok harca
Egy 17. századi időutazáson éreztük magunkat, amikor a Megafilm meghívására a Fóton felépített korabeli Szeben díszleteiben sétálhattunk.
Dühödt taxisok, politikai krízis, 56-os golyózápor: itt a Blokád új előzetese
Heteken belül a mozikban lesz az 1990-es taxisblokádról és az Antall József miniszterelnökről szóló Blokád. A Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila és Gáspár Tibor főszereplésével forgatott alkotás bővelkedik a látványos jelenetekben és a történelemformáló pillanatok felidézésében.
„Báthory korának rocksztárja volt” – Katona Péter Dániel a Tündérkertben
Katona Péter Dániel ugyan még csak utolsó éves színművészetis, de máris az újonnan készülő Báthory-film címszerepét játssza. Intim jelenetekről, az erdélyi fejedelem jellemének kettősségéről és a színjátszásban rejlő, semmihez sem fogható lehetőségekről beszélgettünk.
Cannes-i fesztiváligazgató: A Budapesti Klasszikus Filmmaraton fantasztikus kezdeményezés
A Budapesti Klasszikus Filmmaraton azért fantasztikus kezdeményezés, mert a filmtörténeten keresztül magát a filmművészetet lehet felfedezni és megismertetni a fiatalokkal – mondta az MTI-nek adott interjúban Thierry Frémaux, a lyoni Lumiere Intézet és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, aki a kedden kezdődő rendezvény díszvendége.
Egészen a halálig – Carine Tardieu: Fiatal szeretők
Egy szabálytalan szerelem története, kezdi írni a billentyűzetem szinte automatikusan. De hát nem így van. Ennek a filmnek éppen az a missziója, hogy az enyémhez hasonló, romboló rutinjainkat magunk mögött hagyjuk. Hogy ne jelzőzzük, hanem ünnepeljük a szerelmet.
„Nem átlagos korabeli nő” – Rujder Vivien Szilágyi Erzsébet szerepéről
Rujder Vivien minden idők egyik legmonumentálisabb európai televíziós produkciójának női főszerepét kapta meg. A hatszáz színész és kaszkadőr részvételével forgó sorozat a 15. századba repít, és Hunyadi János összeesküvésekkel, botrányokkal és hatalmi játszmákkal teli életét mutatja be. Hősünk legerősebb szövetségesei a nők, köztük Szilágyi Erzsébet.
Két díjjal tért haza a Legjobb tudásom szerint Várnából
Lőrincz Nándor és Nagy Bálint a filmintézet Inkubátor programjában készült mozifilmje a zsűri különdíját és a Bolgár Filmművész Egyesület kitüntetését is megnyerte a Love Is Folly Filmfesztiválon.
„A hegymászás talán könnyebb volt...” – Pál Emőke a Magasságok és mélységekről
Csoma Sándor első nagyjátékfilmjének a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a premierje. A Magasságok és mélységek Erőss Zsolt hegymászó özvegyének történetét és gyászfeldolgozását beszéli el. Sterczer Hilda szerepét Pál Emőke, a gyergyóremetei születésű, Kolozsváron élő színművész játssza.
„Vágyunk átélhető mesékre” – Lévai Balázs és Mészáros Máté a Nyugati nyaralásról
Rövidesen bemutatják a Nagykarácsony című film rendezőinek új krimivígjátékát, a Nyugati nyaralást. Lévai Balázs és Tiszeker Dániel ezúttal az 1980-as évekbe kalauzol bennünket.
Hahó, a tenger, hahó, kalózok! – Öt kalózos filmet ajánlunk
Sokak álma, hogy eljussanak egy kincsekkel teli lakatlan szigetre, ahonnan hazahozhatnak egy láda aranyat, és persze rengeteg kalandot élhetnek át. Szóval legyen térkép, amely jelöli a kincs helyét, legyenek kalózok, és legyen egy szép lány, mondjuk a kapitány lánya, mert valakinek mégiscsak oda kell adni a kincset és el kell mesélni a kalandokat. Kalózos filmek következnek!
Akinek a Tévémacit és Mirr-Murrt is köszönhetjük – Foky Ottóra emlékezünk
2012. szeptember 3-án halt meg Foky Ottó Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas animációsfilm-rendező, tervező-grafikus, érdemes és kiváló művész, a Tévémaci, Misi mókus, Makk Marci és Mirr-Murr kandúr atyja, akinek szeretetteljes és kifogyhatatlan humorral készült mesefilmjein több generáció nőtt fel.
Október elejéig forog a nagyszabású Semmelweis-film
Javában zajlik az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása: a Koltai Lajos rendezésében készülő, Semmelweis című alkotás jeleneteit október elejéig veszik fel Budapesten, többek között a BÁV egykori székházában, amely a bécsi központi klinika helyszínét adja.
Víg Mihály zenésznek indult, polihisztor lett
A 65 éves zeneszerző életéről készült filmből, amelyet szeptember 1-jétől vetítenek a mozik, kiderül a zenekar-alapítás receptje.
Ingrid Bergman, a filmtörténet egyik legnagyobb csillaga
Negyven éve, 1982. augusztus 29-én halt meg Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő, aki öt nyelven forgatott olyan legendás rendezőkkel, mint Kertész Mihály, George Cukor, Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini, Jean Renoir, Ingmar Bergman, s olyan legendás filmekben szerepelt, mint a Casablanca, a Gázláng vagy az Őszi szonáta.
Mi lenne, ha... Köbli Norbert forgatókönyvíróval
A játszma, Apró mesék, Félvilág, Örök tél, Trezor és még sorolhatnánk – Köbli Norbert nevéhez számos sikeres film forgatókönyve kötődik. Ezúttal olyasmiről faggattuk, amit kevesen tudnak róla.