Orion apó

Myrai avagy Barii Szent Miklós (december 6.) a keleti egyház egyik fő szentje, a gyermekek Mikulása, Télapója, Karácsony Apója. Ma minden bizonnyal ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. Ugyanakkor Szent Miklósnak, a kis-ázsiai (lükiai) Myra püspökének (†350 körül) igaz arcát a Mikulás vattaszakálla eltakarja, azonosítását a köréje nőtt legendabokrok lehetetlenné teszik. Így aztán 1968-ban ő is a naptárból száműzendő szentek listájára került, hallatlan közkedveltségének köszönhetően azonban helyi tiszteletét megengedte az egyház.
Kultusza a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a VI. században – azóta ülik temetése emléknapját december 6-án –, majd átterjedt Itáliára is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitelével (1087) vált valóban egyetemes szentté.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

A színes televízió, a mikrobarázdás hanglemez és a képmagnó kifejlesztője, GOLDMARK PÉTER KÁROLY (Budapest, 1906. december 6. – Port Chester, 1977. december 7.) a zeneszerző Goldmark családjából származott; második utóneve is tudatosan emlékeztet erre. Ő maga is vonzódott a zenéhez és amatőrként öreg koráig aktívan zenélt – a hagyomány szerint Benny Goodman-nak is partnere volt. A zenei érdeklődést azonban legyőzte a fizika iránti vonzalom és miután1920-ban családjával Bécsbe emigrált, a műszaki egyetemre iratkozott be. Később Berlinben folytatta tanulmányait; Gábor Dénes mellett is dolgozott. A bécsi tudományos akadémiának nyújtotta be Új eljárás ionok sebességének meghatározására című értekezését.
Már fiatal korától kezdve intenzíven érdeklődött az akkor még gyermekcipőben járó televíziózás iránt. A BBC-ben megindult kísérletek nyomán egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5x3,8 centiméteres képernyőjén sikerült képet előállítania. Mindez 1926-ban történt, Goldmark huszadik születésnapján.
1933-ban New Yorkba települt, 1935-től a CBS hírközlési társaság munkatársa lett – a későbbiekben egészen az alelnökségig emelkedett karrierje. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel és az elektronikus – képcsöves – televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940-ben mutatta be a gyakorlatban használható színes televíziót.
A második világháború alatt haditechnikai feladatokat oldott meg, majd a háború után tökéletesítette a színes televíziót, amelyet az űrkutatásban is alkalmaztak: ennek révén láthatták a nézők szerte a világon az ember első sétáját a Holdon. Az ő nevéhez fűződik a „hosszan játszó”, azaz mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése 1948-ban. Megoldotta a televíziós képek „konzerválását” is; eljárása, az EVR (electro video recording) a videomagnó elterjedéséig állt alkalmazásban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

A malomipart forradalmasító hengerszék feltalálója, MECHWART ANDRÁS (Schweinfurt, 1834. december 6. – Budapest, 1907. június 14.) bajorországi szegény családból származott. Először lakatosinasnak tanult, majd szülővárosának támogatásával Augsburgban kapott mérnöki oklevelet. Négy évig egy nürnbergi gyárban szerzett tapasztalatot hidak, vasúti kocsik és malomipari gépek gyártásában. 1859-ben lépett szolgálatba Ganz Ábrahám budai gyárában. Itt számos átalakítást, korszerűsítést végzett a gyártóberendezéseken és tervei alapján kezdtek gőzgépeket gyártani. Ganz halála után ő lett a gyár igazgatója.
1874-ben megvették Wegmann hengerszék szabadalmát. Ezt a szerkezetet Mechwart a Ganz gyárban több évtizedes hagyományokra támaszkodó kéregöntési technológia felhasználásával tökéletesítette.
A malomiparban a magyar őrlési eljárásnak az a lényege, hogy a tisztított és koptatott búzát 8-9-szer egymás után következő töréssel fokozatosan aprítják, majd a darát és a dercét nagyság és fajsúly szerint osztályozzák, végül a színdarát fehér, korpamentes lisztté őrlik. Ennek az őrlési eljárásnak a tökéletesítése érdekében fejlesztette ki találmányát Mechwart, a különböző sebességekkel forgó, rovátkolt, kéregöntésű hengerekkel dolgozó hengerszéket, amely a búza legmegfelelőbb aprítását tette lehetővé. A gyárban tipizált alkatrészekből közel hatvanféle hengerszéket állítottak elő, amelyeket az egész világra exportáltak, óriási sikert aratva a felhasználók körében. 1907-ig mintegy 30 000 darab hengerszék készült.
Mechwart másik fontos találmánya az 1896-ban megalkotott motoros szántógép volt, amely az addig haladó mozgást végző ekevas helyett forgó mozgást végző maróvasakkal dolgozott.
Mechwart érdeme volt a gyár villamos osztályának létrehozása 1878-ban. Így működésüket az elektrotechnika területére is kiterjesztették. Mérnöki szaktudása mellett kiváló üzleti érzékkel rendelkezett, a vállalat gyártmányainak egész Európában és a tengeren túl is piacot teremtett. Jó szervezőkészsége, szociális érzékenysége folytán alkalmazottai számára biztosította a továbbképzés és a regenerálódás, az aktív pihenés lehetőségét akkoriban szokatlan szociális létesítmény-hálózat létrehozásával.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Dr. Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

AUGUSTINI „AB HORTIS” KERESZTÉLY (Késmárk, 1598. december 6. – Kakaslomnic, 1650. augusztus 21.) botanikus, természettudós Baselben szerzett orvosi diplomát. Bécsben II. Ferdinánd orvosa lett, 1631-ben füvészkertet létesített, ezért a császártól magyar nemességet és „ab Hortis” (füvészkerti) előnevet kapott. A császár halála után visszatért szűkebb hazájába, a Szepességbe. Járta a Tátrát, botanikával és ásványtannal foglalkozott. 1640-ben kezdte előállítani a magyar balzsamnak nevezett törpefenyő-olajat, később pedig a borókafenyő olajból készített kárpáti balzsamot; mindkettőt gyógyító orvosi gyakorlatában használta fel. Két, mások által gyakran idézett, sajnos időközben elveszett munkájáról tudunk; az egyik, a De gemmis Hungariae a magyarországi drágakövekről és féldrágakövekről szól, a másik, a De Balsamo Hungariae Carpathico pedig a már említett két gyógyító olajról.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998, Magyar Életrajzi Lexikon)

NAGY DEZSŐ, (Székesfehérvár, 1841. december 6. – Budapest, 1916. március 19.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, az építőanyag-szabályzatok elkészítéséhez szükséges vizsgálati módszerek kidolgozója. Főiskola tanulmányait a pesti és zürichi műegyetemen végezte; ez utóbbin kapta oklevelét. 1867–68-ban tanársegéd, majd kétévi külföldi tanulmányút után 1870-től a pesti műegyetemen a gépszerkezettan tanára volt. 1882-ben a mechanikai és elméleti géptani tanszékre helyezték át, itt működött 1913-ig, nyugalomba vonulásáig. 1894-ben megszervezte, és haláláig vezette a műegyetemi műszaki mechanikai laboratóriumának anyagvizsgáló kísérleti állomását. Az építő- és szerkezeti anyagok vizsgálata terén kifejtett munkássága úttörő jelentőségű volt: ennek alapján készültek az első hazai építőanyag-szabályzatok. Kutatásainak eredményéit a Közlemények a királyi József-műegyetem műszaki mechanikai laboratóriumában végzett kutatások eredményeiről című időszaki kiadványban és a szaklapokban ismertette.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

FRÖHLICH PÁL (Torzsa, 1889. december 6. – Szeged, 1949. október 15.): fizikus, egyetemi tanár, a polarizációs színkép felfedezője. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint ötödéves egyetemi hallgató, Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült és tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a budapesti egyetem magántanára, 1924. szeptembertől a szegedi egyetem kísérleti fizikai tanszékén tanár volt. 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, e célból állami kiküldetésben a német egyetemek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942–43-ban az egyetem rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétől érdeklődése a kolloidfoszforok felé fordult, főleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagói egyetemen folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. Munkásságának eredményeit főként a Physical Review, a Zeitschrift für Physik, a Kolloid Zeitschrift és az Acta Chem. Phys. Univ. Szegediensis című folyóiratokban tette közzé.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

SZEGEDI SÁNDOR (Izsák, 1921. december 6. – Kecskemét, 1986. december 4.): szőlőnemesítő, a pölöskei muskotály nemesítője. Felsőfokú kertészeti tanulmányait a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán folytatta, ahol 1946-ban kapta meg oklevelét. Először faiskolában, majd 1950-től nyugállományba vonulásáig (1981) a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben dolgozott. 1951-től a Katonatelepen tevékenykedett, amelynek 1962-től vezetője volt. 1972-1977 között a Kecskeméti Kutató Állomás igazgatója, majd az intézet tudományos igazgató-helyettese volt. 1959-től a csemegeszőlő-nemesítés témavezetőjeként dolgozott. Célkitűzése a koraiság, a jó termőképesség, a nagyfürtűség, a nagybogyójúság és a minőség kombinálása volt. 40 000 hibridet állított elő munkatársaival, melyekből a Favorit, a Boglárka, a Rekord és a Téli muskotály fajták jelzik munkája sikerét. 1969-ben rezisztencia-nemesítéssel kezdett foglalkozni. Ennek egyik eredménye lett az államilag elismert Pölöskei muskotály. Munkája elismeréseként megkapta a Mathiász János-díjat.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

NAGY KÁROLY, (Rév–Komárom, 1797. december 6. – Párizs, 1858. március 2.): matematikus, csillagász, közgazda és publicista, a méterrendszer magyarországi bevezetésének egyik kezdeményezője. 1819-ben a bécsi egyetem kémiai karára iratkozott be, utóbb arab nyelvet, közgazdaságtant és matematikát tanult. Két évig a bécsi obszervatóriumban Littrow mellett volt gyakornok. Hazatérve előbb Károlyi Lajos gróf, majd 1838-tól Batthyány Kázmér gróf pénzügyeinek intézője volt. Hosszabb tanulmányutakat tett Párizsban, Brüsszelben, s ennek során ismerkedett meg az utópista-szocialista tanokkal s azok híve lett. 1834-ben Angliába, onnan az USA-ba utazott, tanulmányozta az oktatásügy és a népművelés helyzetét, meglátogatta a jelentős tudományos intézményeket. Amerikai útja után nézetei változtak, a polgári demokrácia követőjévé vált. Számos közgazdasági és politikai tárgyú cikke jelent meg a Társalkodó, a Tudományos Gyűjtemény, a Figyelmező, az Athenaeum című folyóiratokban. 1834-ben Londonban az MTA költségén magyar nyelven kiadta Charles Babbage logaritmustáblázatát (A természetes számok logarithmái). 1837–1842 között a Magyar Tudós Társasági Név-Könyv és Asztronómiai Napló csillagászati tábláit szerkesztette. A méterrendszer bevezetése érdekében ő hozta be az első méteres kilogramm-etalonokat Párizsból, 1845-ben hazatérve Batthyány Kázmér birtokán, Bicskén telepedett le, itt egy csillagászati obszervatórium felépítését tervezte, matematikusok és csillagászok képzésére. Batthyány e célra 100 000 Ft-os alapítványt tett. Nagy Károly ezt megelőzően 1847-ben kisebb vizsgálótornyot építtetett s saját költségén műszerekkel is felszerelte. Bár a szabadságharcban nem vett részt, 1849-ben mégis néhány hétig a pesti Újépület foglya volt. Csillagvizsgálóját az államnak adományozta. 1853-tól felváltva Bécsben és Párizsban élt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

CSÁSZÁR ELEMÉR (Gige, 1891. december 6. – Budapest, 1970. augusztus 7.): fizikus, egyetemi tanár, a sugárzásokkal kapcsolatos fizikai kísérletek kutatója és szakírója. Tanulmányait a budapesti és berlini tudományegyetemen végezte. 1924-ben a budapesti egyetem, 1935-ben a műegyetem magántanára volt. 1938-ban a pécsi egyetem orvosi karán a fizika tanáraként adott elő. Főként a sugárzások kérdéseivel foglalkozott; e témakörből bel- és külföldi szakfolyóiratokban több tanulmánya jelent meg. A röntgensugárzás energiájának mérésére új készüléket szerkesztett. A Természettudományi Társulatnak huzamos időn át titkára volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

ENTZ FERENC, (Sümeg, 1805. december 6. – Promontor–Budafok, 1877. május 9.): orvos, szőlész, kertész, az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója. 1825-től Pesten folytatta orvosi tanulmányait, amelyet 1831-ben Bécsben fejezett be. 1848-ig uradalmi orvos, a szabadságharcban honvéd főorvos volt. Orvosi gyakorlata közben különös érdeklődéssel foglalkozott a kertészet és szőlészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel, itt szerzett tapasztalatait szaklapokban és a 15 kötetből álló Kertészeti Füzetek-ben közölte. E munkája korának alapvető kertészeti és szőlészeti kézikönyvének bizonyult, s méltó utódja 200 éves elődének, Lippai János Posoni kert-jének. Nagy érdeme művének a hazai kertészeti műnyelv kialakítása, erre épül a mai kertészeti szaknyelv is. Előbb Mezőkomáromban, majd 1850-ben orvosi gyakorlatát abbahagyva Pesten létesített kertészetet és faiskolát, amelyet 1853-ban kertészképző iskolával egészített ki.
Működésében mindenkor a hazai viszonyokhoz alkalmazkodott és ehhez szabta a nyugati államokban szerzett tapasztalatait. Úti beszámolói nyomtatásban is megjelentek. Számos lap munkatársa volt, megindította és 1870-től szerkesztette a Borászati Füzetek című szakközlönyt, amelyet 1874-től állami támogatással Borászati Lapok címmel adnak ki. Oktató munkáját az élettani ismeretek közlésére alapozta. A Kertészeti Tanintézet, majd a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Emlékére 1963-ban a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsa évenként kiosztásra kerülő Entz Ferenc-emlékérmet alapított a kiváló kertészeti szakemberek jutalmazására.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudománytörténeti Intézet, MATI; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Bertók László (Vése, 1935. december 6. – Pécs, 2020. szeptember 14.)

Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Bertók László 1935. december 6-án született a Somogy megyei Vésén, paraszti családba. Elmondása szerint legkorábbi irodalmi élményei óvodás korából származnak, így hamar verselni kezdett. Első irodalmi sikere gimnáziumban érte: a Petőfi-lázban égő költői társasága írásaiból a pécsi Dunántúl folyóirat az ő két versét közölte az 1953/4. lapszámában. Ekkortól tudatosan költőnek készült, s olyan szakmát keresett, amely az irodalomhoz közeli és segítheti a költői kiteljesedést. Így tanárai javaslatára elhatározta, könyvtáros lesz. Ám 1954-ben, az érettségi után nem vették föl az egyetemre, ezért Marcaliban postai tisztviselői állást vállalt. Időközben régi és új költőbarátokkal továbbra is tartotta a kapcsolatot. Ekkoriban – származásával összhangban – a népies megszólalásmódok érdekelték. A klasszikusok – Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János – mellett Juhász Gyulát, Illyés Gyulát, József Attilát, Nagy Lászlót olvasta, de a közvetlen kortársai közül például Csoóri Sándor költészetét is követte már az ötvenes évekbeli indulásától. 1955 nyarán néhány verséért – amelyekben a meghiúsult egyetemi felvételi miatt kiábrándult fiatalember az ötvenes évek padláslesöpréseiről írt és megátkozta Rákosi Mátyást, és amelyeket társainak elővigyázatlanul elpostázott – államellenes izgatás vádjával bebörtönözték. Így aztán – ahogy azt nemegyszer mondta magáról – a Dunántúl után az ÁVH is költővé avatta.

A kiszabott nyolchónapos büntetést nem kellett végül egészében letöltenie, két hónap után ideiglenesen szabadlábra helyezték, de a kaposvári börtön mentálisan megviselte. Abban bízva, hogy enyhítő körülmény lesz, belépett a vései téeszbe, ahol fogatos, később – érettségije jóvoltából – könyvelő volt. 1956 tavaszán újabb egy hónapot töltött börtönben, de a téeszben végzett nélkülözhetetlen munkájára hivatkozó kérelmek nyomán ismét szabadon engedték. Később a büntetéséből fennmaradó öt hónapot háromévi próbaidőre felfüggesztették, ám amikor az erről szóló határozatot megkapta, már behívták fegyver nélküli katonai szolgálatra, „építő honvédnek” – vagyis kényszermunkára küldték, a cserkúti uránbányát építette „dombelhárítóként”, „rohamtalicskásként”. Ezt az időszakot a börtönbüntetés afféle kiteljesítéseként, meghosszabbításaként élte meg, jóllehet igyekezett pozitívan hozzáállni a helyzethez. Kitanulta a kőművességet, amiről papírt is szerzett. Itt érte az 1956-os forradalom híre is. Katonatársaival bevonultak Pécsre, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz, ám ezt a rendőrség megakadályozta. November elején, az oroszok bevonulása után gyalog indult haza szüleihez. Év végén retorziók nélkül leszerelték.

Mohácsi Balázs: Bertók László életrajza (részlet)