prepper
Fenntarthatóvá tennénk az életünket? Novák Péternek akad néhány jó tanácsa!
Amikor eldöntjük, hogy fenntartható életvitelre cseréljük le a korábbi pazarló hétköznapjainkat, sokan a fejünket vakarhatjuk: hogyan is kellene megvalósítani az ökológiai gondolkodást? Novák Péter A falu bolondja című sorozata jó támpontokkal szolgálhat ahhoz, hogy belevágjunk az életmódváltásba.
A túlélés záloga nem a víz és az élelem lesz, hanem a közösség
Béres Tamás teológust, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezetőjét hallgatva a világvégejóslatokat övező pánik helyét a józan bizakodás veszi át.
Hét dal, amelyet elővennénk, ha bekopogtatna a világvége
Összegyűjtöttük, szerintünk mely dalok szólnának legjobban – vagy épp melyek váltanák ki a legnagyobb szorongást – egy ránk köszöntő apokalipszis háttérzenéjeként.
Az ötvenes évekig minden család prepper volt, ma alig tudnánk túlélni
Prepperek, azaz „felkészülők”: olyan emberek, akik a hirtelen krízisekre készülve arra rendezkedtek be, hogy képesek legyenek teljesen önellátóvá válni. Vasárus Gábor geográfus kutatóval nézünk be a prepperség fogalma mögé.
7+1 optimista végpusztulás
Az ősvallások szerint a világnak már többször vége volt, mégis itt vagyunk. A tudomány pedig úgy gondolja, hogy végül minden összeomlik, de erre olyan sokára kerül sor, amit nem is értünk, de valami majd akkor is lesz.
Mégsem jön el a világ vége
Hannah Ritchie adattudós könyve az apokaliptikus rémálmok helyett az adatokon alapuló, feltételes optimizmust állítja a klímapárbeszéd középpontjába.
Tíz film, amely bebizonyítja, hogy az ember (szinte) mindent túlél
Bear Grylls vizeletivási tippjei a vadonban vagy a McGyvertől eltanult sufnitrükkök? Ezek a filmek bemutatják, hogyan lehet életben maradni a Marson vagy éppen elveszve az Andokban.
A Föld lázas, mi meg klímaszorongunk
A klímaszorongás nem légből kapott szeszély, hanem valós reakció a klímaválságra, amely egyszerre hathat bénítóan és ösztönözhet cselekvésre is.