Jeles napok

Január – Boldogasszony hava – Télhó – Fergeteg hava

Jeles napok

Szent Hilárius (Vidor)

Hilarius annyi, mint ‚vidám’ (hilaris), mert Isten szolgálatában igen vidám volt, avagy annyi, mint alarius, a magas (altos) és az erény (ares) szavakból, mivel kimagasló volt a tudományban és erényes volt életében. Vagy Hilarius neve a hyléből jön, ami annyi, mint ‚ősanyag’, mely homályos volt, miként műveiben is nagy homály és mélység figyelhető meg.
Hilarius, Poitiers püspöke Aquitánia vidékéről származott, és mint ragyogó hajnalcsillag fényeskedett a csillagok között. Eredetileg volt felesége és leánya, de világi öltözékében szerzetesi életet élt, s végül korban és tudományban előrehaladván püspökké választották. Amikor tehát Szent Hilarius nemcsak városát, hanem egész Franciaországot védelmezte az eretnekek ellen, két, eretnekségtől megrontott püspök sugalmazására a császár, maga is az eretnekek támogatója, Eusebius vercelli püspökkel együtt száműzetésbe küldette. Végül amikor már az ariánus eretnekség mindenütt felütötte a fejét, a császár engedélyt adott, hogy a püspökök mindnyájan egybegyűljenek, és a hit igazságáról vitatkozzanak. Miután Szent Hilarius megérkezett, az említett püspökök követelésére kénytelen volt visszatérni Poitiersbe, mivel nem viselhették el ékesszólását.
Útközben Gallinaria szigetéhez ért, amely tele volt kígyókkal. Partra szállt, s puszta tekintetével az összes kígyót elűzte. A sziget közepén levert egy karót, és megtiltotta, hogy annál tovább merészkedjenek, mintha csak a sziget e része nem is szárazföld, hanem tenger lenne.
Amikor már Poitiers-ben volt, egy csecsemőt, aki keresztség nélkül halt meg, imádságával életre keltett. Sokáig feküdt leborulva a porban, majd egyszerre keltek fel: az öreg imádságaiból, a csecsemő a halálból.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)

Szent Félix

Félix megkülönböztető neve in pincis. Ezt vagy a helyről kapta, ahol nyugszik, vagy az árakról, amikkel halálra kínozták: a pinca ugyanis ‚ár’.
Azt mondják, hogy Félix tanító volt, és nagyon szigorúan bánt a gyerekekkel. A pogányok elfogták, és amikor nyíltan megvallotta Krisztust, azon gyerekek kezére adták, akiket tanított. Azok íróvesszőikkel és áraikkal megölték. Úgy tűnik, az Egyház inkább azt tartja, hogy Félix nem vértanú, hanem hitvalló volt.
Ha egy bálványisten elé vezették, hogy áldozzék neki, Félix rálehelt, s az menten leomlott.
Egy másik legendában olvasható, hogy Maximus nolai püspök a keresztényüldözés elől menekült, s az éhségtől és a hidegtől elgyötörve földre rogyott. Egy angyal odaküldte hozzá Félixet. Nem volt mit enni adnia, de meglátta, hogy egy közeli tőkén szőlőfürt lóg. Bort préselt a fürtből Maximus szájába, majd vállára vette és magával vitte. Maximus halála után Félixet választották meg püspöknek.
Később, midőn egyszer prédikált, egy pribék kereste. Félix egy kis résen át egy falomladékban rejtőzött el. Isten akaratából a rést a pókok rögtön beszőtték sűrű hálóval. Amikor ezt meglátták a pribékek, azt gondolták, hogy ott ugyan senki nincs, és odébbálltak. Innen egy másik helyre ment Félix, ahol egy özvegyasszony három hónapon át táplálta, de orcáját egyszer sem látta.
Amikor végre békesség lett, visszatért saját egyházába, és ott békében elnyugodott. A város mellett temették el, azon a helyen, melyet Pincisnek neveznek.
Félixnek volt egy azonos nevű fivére. Amikor arra kényszerítették, hogy a bálványisteneket imádja, így szólt: „Ellenségei vagytok ti a saját isteneiteknek? Ha odavezettek hozzájuk, rájuk fúvok, miként a bátyám, s leomlanak.”
Szent Félixnek volt egy kertje. Egyszer el akarták lopni a veteményét, de a tolvajok azt gondolván, hogy lopnak, egész éjjel serényen művelték a kertet. Reggel aztán Szent Félix köszöntötte őket, azok pedig megvallván vétküket, hazatértek.
Amikor jöttek a pogányok, hogy elfogják Félixet, nagy fájdalom állt a kezükbe. Jajgatni kezdtek, mire Félix azt mondta nekik: „Mondjátok azt, hogy Krisztus az Isten, s rögtön elhagy benneteket a fájdalom!” Mihelyt ezt mondták, meggyógyultak.
Egy bálványpap elment Félixhez, mondván: „Uram, mihelyt az én istenem meglátott téged, rögtön futásnak eredt. Amikor megkérdeztem: »Miért futsz?« Azt mondta: »Félix erényeit nem tudom elviselni.« Ha pedig az én istenem így fél tőled, mennyivel inkább kell nekem félnem téged.” Miután Félix kitanította a hitben, megkeresztelkedett.
Egyszer Félix így szólt azokhoz, akik Apollónak áldoztak: „Ha Apollo valóban Isten, mondja meg nekem, mit tartok a kezemben!” Egy cédula volt a kezében, melyre az Úr imája volt felírva. Mivel az nem válaszolt, a pogányok megtértek.
Végül, mikor egyszer misét mondott, s a népet békében elbocsátotta, a padozatra borult, hogy imádkozzék, s megtért az Úrhoz.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)

Január 14-én történt

1892-ben ezen a napon avatták fel Szatmárnémeti új színházépületét, amely ma is otthont ad az Északi Színház intézményének. Felavatása idején a legkorszerűbb színházépületek közé tartozott – forgószínpaddal is rendelkezett –, és olyan művészek fordultak meg színpadán, mint Beregi Oszkár, Márkus Emília, Jászai Mari és Neményi Lili.

Az Északi Színház épülete Szatmárnémetiben
Az Északi Színház épülete Szatmárnémetiben

Január 14-én történt

1301 III. András halálával férfiágon kihalt az Árpád-ház.
1539 Spanyolország annektálta Kuba szigetét.
1784 A Maryland állambeli Annapolisban ülésező amerikai konföderációs kongresszus ratifikálta az amerikai függetlenségi háborút lezáró brit–amerikai békeszerződést.
1814 Aláírták a kieli békediktátumot, melynek értelmében Dánia Svéd-Pomerániáért cserébe átengedte Norvégiát Svédországnak.
1892 Szatmárnémetiben felavatták a város új kőszínházát.
1900 Bemutatták Giacomo Puccini háromfelvonásos operáját, a Toscát.
1943 A casablancai angol–amerikai csúcstalálkozón Winston Churchill brit kormányfő és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök első ízben szögezte le: csak feltétel nélküli fegyverletételt fogadnak el második világháborús ellenfeleiktől.
1947 Magyarországon életbe lépett az egyes rangok és címek megszüntetéséről szóló törvény.
1994 Bill Clinton amerikai elnök megállapodott Borisz Jelcin elnökkel abban, hogy a két ország nem irányítja egymásra atomfegyvereit.
2008 Az Európai Parlament (EP) vezetősége döntött arról, hogy a parlament brüsszeli épületének egyik új szárnyát Antall József néhai magyar miniszterelnökről nevezi el.
2011 Tunéziában a kormányellenes tüntetések nyomán megbukott Zín el-Ábidín ben Ali elnök, ezzel kezdődött „az arab tavasz”.

Január 14-én született

Kr. e. 83 Marcus Antonius római hadvezér, a második triumvirátus tagja, Julius Caesar szövetségese, majd Octavianus ellenfele
1623 Nádasdy Ferenc főnemes, országbíró, a Wesselényi-összeesküvés résztvevője
1875 Albert Schweitzer Nobel-békedíjas német polihisztor, orvos, teológus, orgonaművész
1883 Nina Ricci olasz származású francia divattervező
1885 Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró
1896 John Dos Passos portugál származású amerikai író, képzőművész
1900 Barcsay Jenő Kossuth-díjas festő, grafikus
1928 Joe Muranyi amerikai magyar jazz-zenész, klarinétos
1931 Caterina Valente olasz táncosnő, énekesnő, színésznő
1933 Rockenbauer Pál újságíró, televíziós szerkesztő
1940 Jávorszky Béla József Attila-díjas költő, műfordító, diplomata
1941 Faye Dunaway Oscar-díjas amerikai színésznő
1942 Szakács Eszter Jászai Mari-díjas színésznő
1946 Nagy Feró Kossuth-díjas rockénekes, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere
1948 Misura Zsuzsa Liszt Ferenc-díjas operaénekes
1949 Horvai György Széchenyi-díjas kémikus, akadémikus
1956 Cselényi Nóra Jászai Mari-díjas jelmeztervező, színésznő, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja
1959 Gazdag László bábművész
1959 Pálos György Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr
1963 Steven Soderbergh Oscar-díjas filmrendező
1964 Hoffmann Judit paralimpiai bajnok paraúszó
1969 Dave Grohl amerikai rockzenész, dobos, gitáros, énekes, a Nirvana, majd a Foo Fighters tagja
1990 Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kardvívó

Január 14-én halt meg

1301 III. András, az utolsó Árpád-házi magyar király
1568 Oláh Miklós román fejedelmi családból származó magyar főpap és diplomata, esztergomi érsek, humanista történeti és földrajzi író. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1742 Edmond Halley angol csillagász, róla kapta nevét az egyik legismertebb üstökös
1753 George Berkeley angol–ír szubjektív idealista filozófus, anglikán püspök
1837 Emánuel György hadvezér, az első Elbrusz-expedíció tagja. Életéről és munkásságáról erre a linkre kattintva olvashatunk bővebben.
1898 Lewis Carroll angol író, költő, matematikus, az Alice Csodaországban szerzője
1917 Posewitz Tivadar orvosdoktor, geológus kutató

1850. december 2-án született Szepesiglón. Orvosi tanulmányait Budapesten végezte, majd három évig geológiát tanult a freibergi bányászati akadémián. 1879-ben katonaorvosként alkalmazták Holland Kelet-Indiában, ahol főként Borneó szigetén öt éven át jelentős földtani-geológiai kutatásokat végzett. Erről a munkájáról számos közleményben és egy 1889-ben Berlinben kiadott könyvben számolt be. Hazatérve 1887-től a magyar királyi Földtani Intézetben dolgozott; a ranglétrán fokozatosan emelkedve 1908-ban a főgeológusságig vitte. Legjelentősebb alkotásának a Petróleum és aszfalt Magyarországon című tanulmányát tartják, de a tudományos dolgozatok – például az iglói harmadkori medencéről és a Máramaros vidéki homokkőterület geológiai elemzéséről közölt tanulmányok – mellett szenvedélyesen kutatta a Tátra magyar és lengyel oldalát is; figyelemmel kísérte a turistaforgalmat, a menedékházak és csúcsok látogatottságáról statisztikai adatokat közölt, továbbá írt a tátrai földrajzi nevekről, a zergékről, a régi kincskeresőkről fennmaradt legendákról. Forrás: OSZK.

1957 Humphrey Bogart Oscar-díjas amerikai színész, a Casablanca című film főszereplője
1984 Beamter Jenő jazz-zenész, zeneszerző, zenetanár
1986 Donna Reed Oscar-díjas amerikai színésznő
2003 Kismarty-Lechner Kamill Ybl Miklós-díjas építész
2005 Major Ida színésznő, énekesnő
2006 Shelley Winters Oscar-díjas amerikai színésznő
2016 Alan Rickman Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész
2021 Sylvain Sylvain amerikai rockzenész, a New York Dolls glam rock együttes gitárosa
2021 Szecskó Péter grafikusművész, illusztrátor, festő
2022 Ricardo Bofill spanyol sztárépítész, a posztmodern mestere
2023 Inna Mihajlovna Csurikova orosz színésznő

#eztörténtma