Július 31-én történt

Ezen a napon történt

1935-ben ezen a napon született Antal Imre. Zongoraművésznek készült, zeneakadémistaként tanította a nyolcéves Presser Gábort. Számos nemzetközi zongoraversenyt megnyert, karrierját azonban kettétörte egy gyógyíthatatlan ízületi betegség. A Magyar Televízióhoz került, a képernyő pedig országos ismertséget hozott neki. Megannyi vetélkedőt és tehetségkutatót vezetett. Legnézettebb műsora valószínűleg az 1980-ban indult Szeszélyes évszakok volt, de több filmszerepet is játszott. 2008. április 15-én hunyt el.

Antal Imre zongoraművész 1970-ben a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Antal Imre zongoraművész 1970-ben a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

Ünnep

A természetvédelmi őrök világnapja – A Nemzetközi Természetvédelmi Őr Szövetség (IRF) 2007-ben július 31-ét a természetvédelmi őrök világnapjává nyilvánította.
Loyolai Szent Ignác emléknapja – A baszkföldi származású katolikus pap (1491–1556), a jezsuita rend alapítója, a menedékhelyek és a lelkigyakorlatok védőszentje.

Ignác vagyis Loyolai Szent Ignác (1491–1556), a Jézus Társaság alapítója. Tiszteletét elsősorban természetesen rendje terjeszti.Szerzetesi fogadalma előtt sokáig katonáskodott, a mórok ellen harcolt. Ebből is érthető, ha híres lelkigyakorlatos könyvében a két zászló: a jó és rossz, a kegyelem és kárhozat lobogója alatt háborúskodók küzdelméről szól. Ezeknek hatására a katonák különösen tisztelték. Ebből a hódoltság idején még a törökök is kivették a részüket. Egy 1667-ből való kassai följegyzés szerint Ignác az egri törökök között is csodát tett, akik ezért képét tiszteletben tartották, és török módon díszítették.A helyi hagyomány erejére vall, hogy az egykori egri császári és királyi 60. gyalogezred zászlaján szintén Szent Ignác oltalmazta a regimentet.A gyöngyösi jezsuitáknak a szent ünnepén tartott körmenetét néhány előkelő török is tisztelettel nézte végig.Jellemző az is, hegy Temesvárott a XVIII. században újjáépített várfalnak Ignácbástya (Ignatus-Bastion) volt a neve. Szent Ignác szobra egészen 1785-ig várvédő célzattal ott őrködött Buda főterén. Csak a felvilágosodás türelmetlensége távolította el és állította helyére Pallas Athene szobrát.Ignác képét a budai szobák ajtajára, házak kapujára is kifüggesztették. Úgy vélték, hogy elűzi a sötétség hatalmait, a képzelgéseket, kísérteteket, rontásokat. Forrás: OSZK

1752 Megnyílt Schönbrunnban a bécsi állatkert, a világon a legrégebbi máig fennálló ilyen intézmény.
1849 A magyar szabadságharc segesvári ütközetében Bem honvédjei vereséget szenvedtek a túlerőben lévő cári seregtől, a csatában tűnt el Petőfi Sándor költő.
1919 Elfogadták a weimari alkotmányt, amely lerakta egy polgári demokratikus Németország alapjait.
1948 Felavatták a Csillebérci Úttörőtábort, és ugyanakkor adták át az Úttörővasút első, 3,2 kilométeres szakaszát is.
1954 Egy olasz expedíció a világon elsőként jutott fel a világ második legmagasabb hegycsúcsára, a Karakorum-Himalájában levő K-2-re.
1959 Létrejött az ETA, a Baszk Haza és Szabadság (Euskadi Ta Askatasuna) nevű szeparatista szervezet, amelynek célja egy független baszk állam megteremtése volt. 2018-ban bejelentette megszűnését.
1971 Az amerikai Apolló-15 űrhajó két űrhajósa, David Scott és James Irwin a Hold felszínén kipróbálta az első utasszállító holdautót (Lunar Rover).
1991 Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök Moszkvában aláírta a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló START-szerződést.
1998 Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet felfüggesztette a tíz éve működő Postabank vezetőségét, és felügyeleti biztost rendelt ki a bank élére a pénzintézetnél kialakult jelentős veszteségek miatt.
2004 A balatoni halak napja

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal 2004-től rendezik meg a balatoni halak napját. A kezdeményezés azért született, hogy felhívja a figyelmet a Balaton és környéke változatos élővilágára és természeti értékeire.

2006 Kubában a több mint négy évtizede hatalmon lévő Fidel Castro Rúiz egészségügyi panaszaira hivatkozva öccsét, Raúl Castrót bízta meg az ország kormányzásával.
2013 Megszűnt a bauxitfeldolgozás az Ajkai Timföldgyárban.
2014 Megjelent az 1924-ben alapított l'Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi lapjának utolsó száma.
2023 Karikó Katalin az orvosbiológia területén új lehetőségeket nyitó kutatásai elismeréseként megkapta a Theodor Boveri-díjat, a würzburgi Julius-Maximilians Egyetem legmagasabb élettudományi elismerését.

Július 31-én született

1527 I. Miksa Habsburg-házi magyar király, német-római császár
1704 Gabriel Cramer svájci matematikus és filozófus
1798 Szentpétery Zsigmond író, műfordító, színész, rendező
1803 John Ericsson svéd származású amerikai mérnök, feltaláló
1848 Robert Planquette francia zeneszerző, operettszerző
1899 Urbán Eszter költő, műfordító és ifjúsági író
1905 Kocsis András Kossuth-díjas szobrász
1909 Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó
1912 Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász
1913 Kosáry Domokos Széchenyi-nagydíjas történész, akadémikus, 1990 és 1996 között az MTA elnöke
1914 Louis de Funès francia színész, komikus
1918 Hank Jones Grammy-díjas amerikai jazzorgonista
1918 Paul Delos Boyer Nobel-díjas amerikai biokémikus
1923 Stephanie Kwolek lengyel származású amerikai vegyész, a kevlár feltalálója
1924 Bartók Péter zongorista, hangmérnök, Bartók Béla kisebbik fia
1924 Gorjanc Ignác állami díjas gépészmérnök
1935 Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető
1944 Geraldine Chaplin amerikai színésznő, Charlie Chaplin lánya
1944 Robert C. Merton Nobel-díjas amerikai közgazdász
1949 Bolek Polívka cseh pantomimművész, clown, rendező, szerző
1955 Bagdy György László Széchenyi-díjas neurofarmakológus
1960 Keller András Kossuth-díjas hegedűművész
1965 J. K. Rowling angol írónő, a Harry Potter-könyvek szerzője
1968 Szabó Attila Kossuth-díjas zenész, népzenész, a Csík zenekar tagja
1969 Klenyán Csaba Liszt Ferenc-díjas klarinétművész
1970 Sárfalvi Péter öttusázó, Európa- és világbajnok

Július 31-én halt meg

450 Aranyszavú Szent Péter itáliai katolikus püspök, egyháztanító
1358 Étienne Marcel francia kelmekereskedő, az 1357–1358-as párizsi felkelés vezéralakja
1750 V. János portugál király 1706–1750 között
1784 Denis Diderot francia filozófus, író és esztéta, a francia felvilágosodás kiemelkedő alakja
1849 Petőfi Sándor költő, forradalmár, a magyar költészet egyik legismertebb és legkedveltebb alakja
1886 Liszt Ferenc, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, zeneszerző
1914 Jean Léon Jaures francia szocialista politikus, történész, a L'Humanité című napilap alapítója
1924 Egresy Géza újságíró, parlamenti gyorsíró, a Magyar Távirati Iroda társalapítója
1926 Hauszmann Alajos építész, akadémikus, többek között a Műegyetem főépületének alkotója
1944 Antoine de Saint-Exupéry francia író, esszéista, pilóta
1971 Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő, műfordító
1979 Issekutz Béla Kossuth-díjas gyógyszerész, akadémikus
1989 Fehér Ferenc vajdasági magyar költő, műfordító
2008 Mészáros Mihály Munkácsy Mihály-díjas szobrász
2015 Berde Botond farmakológus, az MTA külső tagja
2015 Sinkó László Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze
2017 Jeanne Moreau francia színésznő, rendező, forgatókönyvíró

Nyitókép: a felvétel Körmendy László rádióbemondóról, Harminc év a mikrofon előtt címmel készült televíziós portréfilm forgatása 1976-ban. A képen Hertai Jenő forgatókönyvíró-rendező, a riporter Antal Imre, jobbra a háttérben Bán György tévébemondó. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan

#eztörténtma