Képző

A nézőpont átalakulása

A Kortárs Galériák Egyesülete immár hatodszor rendezte meg a galériák hétvégéjét, a kortárs képzőművészetre irányítva a reflektorfényt.

Befejezett, mégis befejezetlen

Életművében minden mozgásban van: valahonnan valahova tart, de nem érkezik meg soha. Szabados Árpád a szegedi Reök-palota Lét-közeli művészet című kiállításán látható alkotásai ezért különös szellemi izgalmat jelentenek. Nátyi Róbertet, a tárlat egyik kurátorát kérdeztük.

Richter Sára varrott vásznai

Az üzeneteikben és látványukban is egyedülálló munkák március 11-től láthatóak a MANK Galériában.

X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé

A jubileumi biennálét augusztus 5. és október 4. között – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva – a Műcsarnok termeiben is megrendezik.

Japánba utaznak az Iparművészeti Múzeum tárgyai

A kiállítás anyagának utazásra való felkészítése, szakszerű csomagolása már javában zajlik. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó, kiemelt műtárgyak csomagolását mi is figyelemmel kísérhettük.

Zenészarcok közelről

Kleb Attila jazz világsztárokról készített portréiból nyílt kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézetben.

Alkoss bátran, tervezz a jövőnek

Meghirdették a 2020-as Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjpályázatot.

Major Kamillal rácsok és akkádok között

Állítása szerint élete első tárlatvezetését tartotta Major Kamill Franciaországban élő magyar festőművész február 29-én, a Műcsarnok alagsori termeiben rendezett Papírok – rácsok – akkád című kiállításán.

Akit a kirekesztettek is kirekesztettek

Urbán Tamás ’88-ban, a Csillagbörtönben ismerte meg Felesleges Pillangót, akiről a következő 6 évben rengeteg fotót készített. Ezekből nyílt most kiállítás a Capa Központban.

Márciusi kiállításajánló

Ezeket a kiállításokat ne hagyjuk ki, ha a fővárosban vagy a vidéki nagyvárosokban járunk.

Mini Textúra programsorozat és bábkiállítás a Nemzeti Galériában

Márciusban harmadszorra tér vissza a Mini Textúra programsorozat a Magyar Nemzeti Galériába, ahol képzőművészet, irodalom és színház találkozik. Ehhez kapcsolódóan bábkiállítás is várja a közönséget.

„Kerekes a lassú, precíz és átgondolt alkotás híve volt”

Kerekes Gábor hagyatékának gondozójával, Barta Zsolt Péterrel beszélgettünk az életműről és a Fotó-fétisek címmel az Artphoto Galériában látható kiállításról.

Kopacz Mária a kertjébe invitál

Az Én kertem címmel nyílik kiállítása Kopacz Mária képzőművésznek március 6-án az ÚjMűhely Galériában.

150 éves gyűjtést tesz közzé a Néprajzi Múzeum

A költözés-előkészítés miatt továbbra sem látogatható, alapítását viszont idén is megünnepli a Néprajzi Múzeum. Március 5-én, a Néprajzi Múzeum Napján újonnan elérhető online tartalmakat kínál az intézmény.

„Megmutatni Isten köpenye szegélyét”

Váli Dezső több évtizedes munkássága páratlan a magyar képzőművészetben. Legújabb kiállítása Szép képek címmel a Godot Galériában tekinthető meg. Interjúnk a mindig megújulni képes művésszel.

Megújult Maróti Géza síremléke

Felújították a Velencei Biennále magyar pavilonja tervezőjének, Maróti Gézának a síremlékét a Fiumei úti sírkertben. A szecessziós síremlék-relief Maróti saját alkotása.