Képző
Ők lettek az idei Szegedi Nyári Tárlat díjazottjai
Botos Péter üvegszobrász kapta Kockák fekete hasábbal című alkotásáért a 43. Szegedi Nyári Tárlat fődíját, a Kulturális és Innovációs Minisztérium elismerését, amelyet szombaton adtak át a kiállítás megnyitóján a Reök-palotában.
Klimt aranyalagútjába is beléphetünk
Gustav Klimt manapság a szecessziós stílus legismertebb képviselője, akinek A csók című festménye az egyik leggyakrabban reprodukált alkotássá vált.
Konok Tamás képei az emigrációba zárt lélek dafke szabadságáról mesélnek
Konok Tamás Az elvont feloldozása című kiállítása az 1969 és 1982 között készült műveken keresztül mutatja be a párizsi emigráció éveiben kidolgozott szuverén kompozíciós módszer megszületését.
Mégis mit jelent a hodohodo?
A japán hodohodo kifejezés annyit jelent: „éppen elég”, azaz nem hoznak létre teljesen kész terméket, hogy azt majd a felhasználója alakíthassa saját ízlésére.
Picasso és Chagall mellett Czóbel Béla útját is egyengette a párizsi műkereskedőnő
Magyarországi festmény is látható a Montréali Szépművészeti Múzeum pénteken megnyitott Berthe Weill, a párizsi avantgárd műkereskedője című kiállításán. Czóbel Béla Ülő fiúk című remekművét a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára adta kölcsön.
A Salwa Palota ősi értékeket közvetít, miközben innovatív válaszokat is kínál
A hagyományos nadzsdi stílusban, sártéglából készült királyi fellegvár egykor az első szaúdi államnak volt a központja. Ma is fenséges élményt kínál.
Didibár és romkocsmák nélkül is újra divatos lehet a Liszt Ferenc tér
Megújult a Liszt Ferenc tér Paulay Ede utca sarkáig tartó szakasza, a további faceliftre még várni kell.
Kármán Dániel befejezetlen metaforái az idő tünékenységéről mesélnek
Kármán Dániel Foltok egy elgondolt madár hátán című kiállítása az Einspach & Czapolai Fine Art terében az alkotó legújabb kompozícióit mutatja be. Tűnődések az időről egy képgrafikus precizitásán keresztül.
A művészetcsinálás legalább annyira láthatatlan, mint a porszívózás
Benczúr Emese The Call of Duty című kiállítása az am projectspace-ben a láthatatlan női munkával foglalkozik.
Megnyílt a Magyar Pavilon a 19. Velencei Építészeti Biennalén
Nincs itt semmi látnivaló címmel megnyílt a 19. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kiállítása. A tárlat tizenhárom olyan történetet állít reflektorfénybe, ahol az emberi kreativitás, az emberi tudás és találékonyság, az új utak keresése áll a fókuszban.
A bibliai Paradicsomtól a zen kerteken át az erotikus ligetekig
A kert s azon keresztül saját magunk művelésének témája sok iparművészeti tárgyon visszaköszön. Közülük mutatunk be néhányat.
Székely Bertalan a magyar történelem sok emlékezetes pillanatát megfestette
Százkilencven éve, 1835. május 8-án született Kolozsváron Székely Bertalan, a 19. századi magyar festészet kiemelkedő európai rangú alakja, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet jeles képviselője, az Egri nők, a Mohácsi vész, a Thököly Imre búcsúja és a Zrínyi kirohanása alkotója.
Körbetáncolod a képet, és minden más ki van zárva
Baráth Áron festői nyelve rendkívül érzelmes és személyes, a gesztusfestészet lendületessége és a grafika kiszámítottsága, valamint a Balkán ízessége és a nyugati festészet precizitása keveredik benne.
Ők a Magyar Sajtófotó Pályázat idei díjazottjai
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya szervezésében, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ támogatásával 2025. május 6-án 18.00 órakor nyílik a 43. Magyar Sajtófotó Pályázat képeiből rendezett 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás. A 43. Magyar Sajtófotó Pályázatra 282 fotográfus 2566 pályaművel, 7438 képpel pályázott. A pályázatra 2024-ben készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozatkategória kivételével, ahol a hosszú távon készült munkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri.
Mikor gurul ki a deszka az egyensúlyozó nő lába alól?
Soós Nóra A kérdőjel háta mögött című kiállítása a budapesti Képező galériában az alkotó eddigi talán legsúlyosabb tárlata: bár a képek továbbra is színesek, itt már nincs feloldozás, csak szembesítés.
Száz évig lappangott a Tihanyi-kép, most az árverés egyik sztárja
Tihanyi Lajos egyik korai alkotása lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja. Az 1908-ban készült Nagybányai piac című festményt közel száz éven keresztül eltűntnek hitték, ám a lappangó mű másfél évtizede felbukkant, és azóta a magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként tartják számon. A Tihanyi-képet az aukció többi darabjával együtt május 5-től két héten át a nagyközönség is ingyenesen megcsodálhatja.