Keresés
Személyesen – Baricz Kati fotóművész
„Érezted már? Meglátsz valakit, és nem tudod elengedni. Meg kell ismerni, birtokolni, ellopni lelkét, fénnyel rajzolni testét, megállítani az időt. Érezni, most már örökké a miénk. Ez a fotográfia nekem” – írja Human nature – Egyszerűen ember című albumában Baricz Kati. Az idén életműdíjjal kitüntetett fotóművész rovatunkba ebből a kötetből válogatott.
Személyesen – Pinczehelyi Sándor képzőművész
Mára már történelmi jelentőségű korszakok személyes lenyomatai jelennek meg Pinczehelyi Sándor emblematikus munkáin. Képein gyakran látunk ismételt változatokat egyes témákra, páratlan megközelítésben. Az egykori Pécsi Műhely alapító tagja ezúttal maga mutatja be legismertebb és legújabb képeit.
A francia kulturális minisztérium is beszállt a De Gaulle-hagyaték árverésébe
Összesen 5,6 millió euróért, azaz 2,29 milliárd forintért keltek el egy árverésen Párizsban Charles de Gaulle tárgyai és írásai, a teljes összeg több mint egynegyedét a francia állam állta – közölte az Artcurial árverési ház és a kulturális minisztérium.
A legjobb film díját nyerte A játszma Pármában
Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon hétvégén.
Wim Wenders szerint sokkal inkább a környezetünk termékei vagyunk, mint azt be mernénk vallani
A német filmrendező az idei Budapesti Klasszikus Film Maratonra személyesen is ellátogat, ahol tizenkét filmjét több fővárosi helyszínen vetítik.
Személyesen – Orr Máté képzőművész
Sorozatunkban ezúttal Orr Máté festőművész tárja fel műveinek háttértörténeteit. Képi metaforáit a középkori művészet ihlette, fénykezelése a barokk stílusjegyeihez nyúl vissza, üzenetei pedig teljes mértékben maiak.
Személyesen – Belicza László Gábor fotóművész
Belicza László Gábor fotóin a személyiség legbensőbb rétegeit kutatja, legyen szó a szomszéd kisfiúról vagy az ország legismertebb énekeséről. Íme egy válogatás legjobb képeiből a szerző kommentárjával.
Személyesen – Bartis Attila író, fotográfus
„Szeretem. Ennyi. Az összes többi ok, hogy miért fényképezek, mind lehet igaz, de ez a legelemibb. Ami egy szakmaiatlan, már-már dilettáns hozzáállás. Valószínűleg ezért tartott harminc évig, hogy ezt hangosan ki merjem mondani.”
Új kortárs képzőművészeti vásár indul szeptemberben Budapesten
Mintegy harminc, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria részvételével indul a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár, amely szeptember 21. és 24. között a Budapest Bálnában várja az érdeklődőket.
Személyesen – Éder Vera fotóművész
Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy a műveikről beszéljenek. Ezúttal Éder Vera fotográfus mesél az általa válogatott alkotásokról.
Személyesen – Gáti György fotóművész
Gáti György fotóin a valóság csak ürügy arra, hogy a művész elénk tárja saját belső világát. Látható és láthatatlan helyet cserél az alkotás folyamatában.
Személyesen – Barabás Márton képzőművész
„Amikor egy kidobott hangszert, egy zongorát átlényegítek, és megpróbálom új formában megjeleníteni, az egy kegyeleti gesztus. Olyan műveket próbálok létrehozni ezekből a kidobott, hangszerként már használhatatlan instrumentumokból, amelyek méltóak arra, hogy az emberek életében jelen legyenek, az emlékezés tárgyaivá váljanak” – mondja Barabás Márton Munkácsy-díjas képzőművész, aki tizenkét alkotását mutatja be olvasóinknak.
Személyesen – Vedres Ági fotóművész
Vedres Ági a kortárs magyar fotográfia ismert és meghatározó alakja. Érzéki pillanatok, átmeneti jelentések jellemzik a munkáit, amelyekről mesélt.
Személyesen – Chripkó Lili fotóművész
Amikor először tévedtem Chripkó Lili Instagram-oldalára, egyszerre ejtettek rabul a képek és a hozzájuk tartozó pár soros szövegek. Egy élő, lélegző Budapestre leltem, amit én is ismerek szépségével, hibáival és lakóival együtt, és amitől olykor egyszerre leszek szomorú, mosolygós, szorongó és nyugodt. A Magyar Sajtófotó Pályázat művészet kategóriájának első díjjal jutalmazott alkotója, Chripkó Lili mesélt hivatásáról és képeiről.
Személyesen – Bánkuti András fotóriporter
Sorozatunkban ezúttal Bánkuti András fotóriporter, a Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza alapítója mesélt munkáiról.
Személyesen – Bánkuti András fotóriporter
Sorozatunkban ezúttal Bánkuti András fotóriporter, a Mai Manó Ház – Magyar Fotográfusok Háza alapítója mesélt munkáiról.
A művészet soha nem a vég, hanem a kezdet – Exkluzív interjú Ai Weiwei-jel
Ai Weiwei korunk egyik legjelentősebb művésze, fáradhatatlan aktivista és a hatalom kritikusa. Életútja tele van küzdelemmel és kihívásokkal, művei azonban vagy talán épp ezért bátrak, és mindig aktuális problémákra reflektálnak. Megtisztelő volt beszélgetni vele néhány művéről és az általuk felvetett kérdésekről.
Személyesen – Keresztesi Botond festőművész
Keresztesi Botond festészeti praxisában a történelmi időkkel játszik, elemeit képlékeny masszaként olvasztja egymásba. Maga mesélt a munkáiról.
Decembertől mozikban a Demjén-film
Befejeződött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira felfűzött romantikus zenés vígjáték forgatása. Az egyik utolsó jelenet felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és kamera elé állt.
Újabb eredeti Banksy-műtárgyak érkeztek Budapestre
Ráadásul meg is lehet azokat vásárolni a Godot Kortárs Művészeti Intézet november 5-ig meghosszabbított Godot Art Expóján.