Keresés
Tükröződő szoborcsoport kerül a Corvin Sétányra
Néhány héten belül felállítják a Corvin Sétány új, egészen szemkápráztatónak ígérkező képzőművészeti alkotásait.
Kodály születésnapi koncertje
A Kodály-emlékév méltó zárására készülnek december 15-én a Müpában a Magyar Rádió Zenei Együttesei (MRZE) Vásáry Tamás karmester vezetésével. Egy nappal a születésnap előtt adandó estjükön ugyanis négy nagyszabású darab, a szerző négy, egy-egy életszakaszához is köthető credóját, a Budavári Te Deum, a Galántai táncok, a Nyári este és a Psalmus Hungaricus című műveket szólaltatják meg.
A színház nevetés és varázslat!
Színházba mentem! szlogennel kampányt indít a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a színházba járás népszerűsítéséért. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló program célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében, és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik csak ritkán választják ezt a szórakozási formát – hangzott el a kampányt elindító október 3-ai sajtótájékoztatón.
Elismerések a forradalom napján
Kontra Ferenc író vehette át idén az Arany János-díjat kiemelkedő irodalmi munkásságáért, a legjobb első verseskötetet elismerő Gérecz Attila-díjat pedig Dezső Kata kapta az Akiket hazavártak című kötetéért október 23-án a Magyar Írószövetség dísztermében rendezett, az 1956-os forradalomra emlékező ünnepi rendezvényen.
Különleges zongoraverseny
A nyár utolsó napjaihoz közeledve nemcsak az iskolák, de a kulturális intézmények is újra megnyitják kapuikat, akárcsak a Magyar Művészeti Akadémia. Az évadnyitó koncerten Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző alkotásai csendülnek fel, melyek közül kettőt Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész szólaltat meg. A művész az évadnyitó koncertről mesélt.
Egy bohém a húszas évekből
Zeke Gyulának a kezébe került a század elején élt Palásthy Marcell újságíró egy tarháló levele, nyomozni kezdett utána, majd rábukkant annak három cikksorozatára. Ezek, valamint Kellér Andor Palásthy titka című kisregénye voltak a forrásai Zeke Kártya, lóverseny, kávéház című, új kötetének, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban mutattak be március 20-án.
Vár a Hagyományok Háza!
A Budai Vigadó felújítása miatt sem kell lemondania a közönségnek a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes előadásairól. A programokat megtartják – ideiglenesen a MOM Kulturális Központban, a Fonó Budai Zeneházban és a Müpa Fesztivál Színházában. Eláruljuk, milyen programokkal várják az érdeklődőket decemberben!
5 táncos program idén nyáron
Összegyűjtöttük az idei nyár izgalmasnak ígérkező táncos programjait.
Hamarosan moziban a Vad erdő, vad bércek
Egy hiúz nyomai után kutatva az észak-magyarországi erdőségek változatos növény- és állatvilágát mutatja be Mosonyi Szabolcs operatőr és Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című díjnyertes természetfilmje, amelynek kibővített változata július 2-án kerül a mozikba.
Új arcok a vásznon: 9 fiú
Alábbi listánkban olyan fiatalokat gyűjtöttünk össze, akik nemrégiben tűntek fel a magyar filmben.
Alkoss együtt a Szentendrei Művésztelep művészeivel!
MANK Festőműhely néven invitálja rendszeres alkotásra a festészet és a rajz iránt érdeklőket a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. márciustól júniusig.