Keresés
A kanadai Dionne ötös ikrek a valóságban és a játékvilágban
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban őrzött Karlócai-féle játékhagyaték egyik emblematikus darabja a kanadai Dionne ötös ikrek babacsoportja. Ritkaságszámba megy, hogy játékszerek emberi sorsokat idézzenek fel. E babák azonban éppen ilyenek.
Agnes Denes-időkapszulát helyeztek el a Városligetben
A magyar származású, Amerikában élő Agnes Denes művészetét bemutató, vasárnapig a Szépművészeti Múzeumban megtekinthető kiállításhoz kapcsolódó időkapszulát helyeztek el a Városligetben.
Jókai, a legmagyarabb író
Jókai Mór a legismertebb magyar írónk, a magyar romantikus próza jeles képviselője, a reformkor politikusa, a márciusi ifjak egyike. Kultuszának fenntartását kiemelt feladatának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Görcsbe rándulva nem lehet alkotni
Mi végre vagyunk itt e Földön, mi a jó és mi a rossz, miért szeretünk és miért gyűlölünk?
Január 13-án történt
1173-ban ezen a napon koronázták királlyá III. Bélát, aki korának egyik leggazdagabb európai uralkodója volt. A hagyomány nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát: huszonnégy esztendős uralkodásának végére a Magyar Királyság vált az egyik vezető hatalommá Kelet-Közép-Európában. Regnálása tehát sok tekintetben az Árpád-kor csúcspontját jelentette.
Így jelent meg Trianon a képzőművészetben – a nemzeti giccsen túl
A kortárs művészek az aktuális politikai és társadalmi eseményekre általában szinte azonnal műtárgyakkal reagálnak. Nem véletlen hát, hogy a trianoni békediktátum is számos alkotót megihletett.
Derkósok szerint a bardo
Február 25. és március 30. között a HAB-ban látható a Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából és a Petőfi Kulturális Ügynökség által meghirdetett Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjasok 2024. évi beszámoló kiállítása. A Bardo című tárlat a fiatal képzőművészek legfrissebb alkotásait egy közös gondolati ívre fűzve mutatja be.
Hamvas a Magyarban, Isten a főtt sonkában, Baudelaire a mártásban
Végül is ketten maradnak, Isten és a bor. Ez A bor filozófiája című Hamvas Béla-esszé mottója. Az ikonikus szöveg ezúttal a Magyar Színházban szólal meg.
A géniuszok géniusza negyvennyolcszor nem talált legyőzőre
Dr. Kovács Attila a tévés kvízek géniusza és elismert reumatológus. Gyerekként író akart lenni, ma a gyógyítás és a rejtélyek megoldása tölti ki életét.
Könnyű álmot hozzon az éj
<div style="width: 100%;"><div style="position: relative; padding-bottom: 177.78%; padding-top: 0; height: 0;"><iframe title="23_MEME_MOBIL" frameborder="0" width="360" height="640" style="position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%;" src="https://view.genially.com/6852e8f0fccf2ebbb5837e4e" type="text/html" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" scrolling="yes" allownetworking="all"></iframe> </div> </div>
Fiatal színházi rendezőknek írt ki pályázatot a Soproni Petőfi Színház
Negyven év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek írt ki projektpályázatot egy, a 2026/2027-es évadban bemutatandó előadás megrendezésére a Soproni Petőfi Színház.
A nemzeti összetartozás napján a szakácsok is felvonulnak
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én ismét megrendezik a hagyományos Szakácsfelvonulást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete szervezésében.
Az Erkel Színházban előadás készül a Demjén-musicalfilmből
Az Erkel Színház a következő évadtól a magyar musicalek otthonaként működik. A 2025/2026-os bemutatók között megtalálható a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi adaptációja is.
Márai Sándort ábrázoló domborművet lepleztek le Tokajban
Márai Sándort ábrázoló domborművet leplezett le Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár péntek délután a tokaji Millenniumi Irodalmi Emlékparkban az író születésének 125. évfordulója alkalmából.
Hetvenöt napos programsorozattal és monográfiával ünnepel a 75 éves Táncművészeti Egyetem
A programsorozat egyik kiemelt eseménye a 25. Budapest Táncfesztivál keretein belül sorra kerülő csütörtöki Nemzetközi Gálaelőadás, mely előtt bemutatják az intézmény történetéről készült monográfiát is.
Múzeumi mintaprogramok indulnak az ukrajnai menekültek szellemi kulturális örökségének megőrzéséért
Öt hazai múzeum, a miskolci Herman Ottó Múzeum, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum, az Óbudai Múzeum, a Sóstói Múzeumfalu, valamint a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum valósít meg a tavasz folyamán múzeumi mintaprogramokat A lakóhelyüket kényszerűen elhagyó ukrajnai menekültek szellemi kulturális örökségének megőrzése Magyarországon: befogadó közösségi gyakorlatok című projekt keretén belül.
Brigitte Bardot bikinije és a Nirvana-póló generációs útjelzők
Hogyan függ össze az öltözködés a gazdasági válsággal, a politikai irányzatokkal vagy a rock and roll életérzéssel?
Jászai Mari Petőfiért rajongott, Széchenyit csodálta
Százhetvenöt éve, 1850. február 24-én született Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja, aki mintegy háromszáz szerepet játszott el élete során, emellett cikkeket is írt a magyar nyelvhelyességről és a színészi alkotómunka módszereiről.
Tarr Béla zsűrielnök lesz Pekingben, Barcelonában életműdíjat kapott
Tarr Béla lesz a 15. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál Forward Future szekciójának zsűrielnöke, és életműdíjával ismerte el a D’A – Festival de Cinema de Barcelona.
A szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen
Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban – tájékoztatta a közgyűjtemény hétfőn az MTI-t.