Keresés
Ez a film egy generációkon átívelő kiáltás és kiállás a nők jogaiért
Paola Cortellesi debütáló rendezése, a Miénk lesz a holnap erőteljes társadalmi üzenet a családon belüli erőszakról és a nők helyzetéről.
Vissza a pesti múltba
Adott egy 93 éves nagymama és 32 éves unokája, aki sehogy sem találja, mi a fontos az életében, csak sodródik az árral. Amikor pedig rájön, mi volt az egyetlen megkérdőjelezhetetlen pont az életében, már túl késő. A Belvárosi Színházban Kern András és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével futó, Pesti barokk című előadás többek között erről szól. A darab kapcsán Göttinger Pál rendezővel beszélgettünk.
A világ legjobb partnerétől a rendezőig, akivel nem méznyalás a munka
Szakmai beszélgetések az OSZT-on: Mély levegő (Orlai Produkció–Füge Produkció), Ház a blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat).
A múzeum, amely repülőszőnyegen visz az Ezeregyéjszaka világába
Az Azerbajdzsáni Nemzeti Szőnyegmúzeum épülete olyan, mint egy feltekert szőnyeg.
A résztvevők között lehet a Nobel-díjas Karikó Katalin utóda
Április 10-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyen idén több mint hatvan helyszínen várják a tudományok, a technológia és az informatika világa iránt érdeklődő fiatalokat.
Oda-vissza Seres
A Miskolci Galéria idei első nagy kiállítása a miskolci Seres képzőművész család három generációját egyidejűleg mutatja be.
A náci Németország által elkobzott műtárgyakat adtak vissza az örökösöknek Franciaországban
A náci Németország által elkobzott két festményt és egy szobrot szolgáltatott vissza jog szerinti tulajdonosaiknak kedden Párizsban Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.
A farm, ahol élünk sorozatból új verzió készül a Netflixre
A friss adaptációval az Ingalls család története modern szemlélettel, de az eredeti értékeket megőrizve kerül majd a képernyőkre.
Csodálatos álom volt a civilizáció, de úgyis a zsurlók bírják majd legtovább
Megjelent A Bence kalandjai legújabb, Zsurlók című dala, ami a zenekar közelgő, azonos címet viselő harmadik lemezét harangozza be.
A 21. század történelmét a világűrben írják
Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén – emelte ki Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Huniverzum – Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.
A papucsoké lesz a főszerep a hétvégén Szegeden
Papucsvásár, kiállítás, papucshímző-bemutató, néptáncelőadás, konferencia is várja az érdeklődőket a szegedi papucs napján, melyet június 14-én, szombaton rendeznek Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Visszatért a természetbe a Budakeszin felnevelt vadmacska
Merlin visszatelepítése közel egy évig tartott a Budakeszi Vadasparkban.
A buzsáki rátétes blúztól a kalotaszegi bujkán át a meggypiros formaruháig
A Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításon az állandóságot szimbolizáló magyar népi kultúra és a folyton változó divat izgalmas és gondolatébresztő párbeszédének lehetünk a tanúi.
Monodrámával emlékezik meg a Gólem Színház a holokausztról
Január 27-én, az ENSZ holokauszt-emléknapján mutatják be a Gólem Színház legújabb produkcióját Fullajtár Andrea főszereplésével.
A vezetékes internet a végét járja
Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a hordozható telefonok szorították ki vonalas társaikat.
Te láttad már a monacói herceg autóit?
Monacóról sokaknak a kaszinózás és a mérhetetlen gazdagság jut az eszébe. A miniállam teli van érdekes látnivalókkal, a monacói herceg autógyűjteményét is meg lehet tekinteni.
A milanói Scala és a londoni Királyi Opera új csillaga debütál az Operaházban
A nemzetközi operavilág egyik legígéretesebb szopránja, Chiara Isotton főszereplésével látható 2025. április 26. és május 9. között öt alkalommal Puccini A Nyugat lánya című alkotása a Magyar Állami Operaházban. A ritkán látható előadás további főbb szerepeit kettős szereposztásban Nyári Zoltán és Gaston Rivero, valamint Alexandru Agache és Szegedi Csaba éneklik, az Opera együtteseit Pier Giorgio Morandi dirigálja.
Klebelsberg nemcsak az oktatásra és a tudományra, de a nemzet egészségére is figyelt
Január 20-án tartotta a magyar kultúra napi megemlékezését az Anyanyelvápolók Szövetsége. Az ünnepségen Nyiri Péter, Juhász Judit, valamint dr. Makkai Béla szólalt meg.
A Konklávé kapta a legtöbb BAFTA-jelölést, de A brutalista is tarolt
A lista egyik meglepetése Hugh Grant, aki harminc év után újra elnyerheti a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.
Körbeérte a Kárpát-medencét, most pedig Bécsbe látogat a versvándor
Körbeérte a Kárpát-medencét a versvándorként ismert Tóth Péter Lóránt, aki legközelebb Bécsben, a magyar kultúra napján lesz hallható két legikonikusabb pódiumműsorával.