Keresés
Jakab Lajos szamizdatkiadó az 1980-as évek március 15-éiről
A jeles ünnepek, évfordulók koronként változóan jelennek meg a közös emlékezetben. Kivételesen izgalmas a személyes történelem perspektívájából rápillantani például az 1980-as évek március 15-éire és előzményeikre.
„A szerelem nem gyorsult fel” – A TÁP Színház Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége című előadásáról
Szendrey Júlia naplója alapján készült a TÁP Színház Foglalkozása: Petőfi Sándor felesége című előadása. A rendezőt, Selmeczi Beát, a Szendrey Júliát alakító Bach Zsófiát és a Petőfi Sándort játszó Hrisztov Tomát kérdeztük.
Megállni a végtelen lába előtt
Negyven éve, 1983-ban jelent meg a Bikini Hova lett? című bemutatkozó albuma, amelyet számos szakmai listán kiáltottak ki minden idők legjobb magyar poplemezének. A következő év végén Németh Alajosnak – immár Nagy Feró nélkül – kellett helytállnia a Bikini élén az új énekessel, D. Nagy Lajossal. A Bikini a szakmai presztízs mellé megkapta a sztárstátust is, aminek olyan tárgyi bizonyítékai vannak, mint az aranylemezek sora és a telt házas turnék. Németh Alajos – vagy ahogy mindenki hívja: Lojzi – akár abba is hagyhatná, hiszen mindent elért, amit itthon el lehet érni. Vele beszélgettünk.
„Úgy érzem, egész életemben erre készültem” – interjú Áron Andrással
Áron András Apey a hazai metal közegének oszlopos szereplője a Lazarvs zenekar élén, de rengeteg más projektjével is maradandót alkotott az utóbbi bő tíz évben. A Nashville-ből nemrég hazatért zenészt kérdeztük a blues- és country-vonalon mozgó szólóprojektjéről és az Amerikában felvett új lemezéről.
Az irodalom akár életet is menthet
Fennállásának hatodik évfordulóját ünnepelte április 21-én a Poket, amelyhez csatlakozott a Petőfi Kulturális Ügynökség is, hogy egy egész napos programsorozattal ünnepeljék a magyar művészetet.
Gondoskodjunk az agyunkról, játsszunk hangszeren!
Napjainkban egyre égetőbb problémát jelent a demencia. Egy brit kutatás szerint azonban a zene, különösen a hangszeres játék segíthet a mentális egészség megőrzésében.
Az ősz sokszínűségével versenyez a Fitos Dezső Társulat repertoárja
Hazánk legfiatalabb, sokoldalú, innovatív hivatásos néptáncegyüttese, a Fitos Dezső Társulat zsúfolt nyári programja után a Taven Baxtale! – Legyetek szerencsések! című összművészeti, artista- és bábelemekben gazdag, a cigány mesterségeket bemutató produkciójával nyitja második évadát.
Zenénk sokszor az ősi rítusok mélyére nyúlik vissza
Hipnotikus gitárriffek, melengető textúrák, sámáni kántálás, pulzáló ritmikusság. A Palo Canto duóból Tóth Bertalannal beszélgettünk.
Szeged sherwoodi erdeje
A Szegedi Ifjúsági Napokat idén augusztus 28. és 31. között rendezik meg, de voltak olyan ifinapok is, amelyeknek nem kell tudnunk a dátumát, mert még most sem értek véget.
Július 18-án történt
1833. július 18-án született Keleti Károly közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány megalapozója. Irányításával hajtották végre 1869-ben az első hazai népszámlálást. Az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1871-ben önállósult, vezetője haláláig Keleti Károly maradt. Nagy lendülettel fogott munkához, kidolgozta a statisztika elvi és módszertani kérdéseit. Ő hozta létre Európa legrégibb, ma is működő statisztikai szakkönyvtárát, amely a Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly utcai épületében található.
Aki gyerekként elhitte egy tollal a fején, hogy ő Winnetou, az volt már színész
A vakolókanál, a szabadság, az önmarcangolás és a színészet is előkerült Jászberényi Gáborral készült beszélgetésünkben.
A Bélaműhely hangjaira cincálja a Tragédiát
A hagyományos koncert kereteit lebontó Bélaműhely a zenélés ősi, felszabadító és közösségi élményéhez vezeti vissza a közönséget. Ezúttal egy izgalmas projektbe fogtak: július 11-én 19 órától az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében készülnek Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításhoz készülő közösségi zenei játékkal.
Megnyílt Az idő arcai című kiállítás az OSZK-ban
Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását bemutató kiállítás nyílt Az idő arcai címmel az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
Az Operaházban forgott Gyémánt Bálint új dalának élő videófelvétele
A német Jazzhaus Records kiadónál jelenik meg a Gyémánt Bálint Trió Vortex of Silence című lemeze. Az album bevezető dalához, a Dancing Dragonhoz az Operaházban forgattak élőben rögzített videót. A lemezbemutató koncert 2024. február 16-án lesz a Müpában.
Szalóki Ági: Nemcsak szórakoztatunk, gyógyítunk is
17 évesen lépett először színpadra, népdalénekesként indult a karrierje. A kétezres évek elején a Besh o Drom, az Ökrös együttes, Szakcsi Lakatos Béla és Nikola Parov produkciójának énekeseként, a Makám együttes vendégeként komoly sikereket könyvelhetett el, de hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy zenéjével elsősorban a gyerekek felé szeretne fordulni. A többszörös Fonogram- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző most országjárásra indult, hogy a legkisebbek, a 0–3 éves korosztály számára adjon koncerteket.
„Kulturális értékeket csak közösségek tudnak emlékezetben tartani” – Ősszel nyílik Debrecenben Térey János lakásmúzeuma
„Tulajdonos, vigyázz archívumodra” – írta Térey János az 1997-ben megjelent Tulajdonosi szemlélet című kötetének címadó versében. A hagyaték gondozója, Térey özvegye, Harmath Artemisz nemcsak vigyázott rá, de nagyban segítette, hogy a hagyaték ne csak hazataláljon, látható is legyen.
Nem az számít, hány éves az ember, hanem hogy van-e dolga a világban
Beszélgetés Szakonyi Károllyal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas íróval gyerekkori halálélményéről, az írói szemtanúság terhéről, mulandóságról és megbékélésről.
Áprilisban érkezik a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínház
Április 22-én mutatják be a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínházi előadást Kacsó Hanga népdalénekessel és Adorjáni Bálint színművésszel az élen. Az előadás Asztalos Emese és Juhász Anna munkája által állt össze, Szabó Dániel cimbalomművész kíséretével. A két főszereplőt kérdeztük a műsorról.
Kizlinger Lilla: Rohadt nehéz egyedül maradni és szembesülni önmagunkkal
Intenzív időszak van mögötte: Ezüst Medvét nyert, több filmben szerepelt, rendezett a Katona József Színházban, és még egy fotókiállítást is összerakott.